Vámpír kontra Vérfarkas 12.rész

Kat

Természetesen az első pillanatban fogtam magam és elsuhantam, hogy megkeressem Bellyt. Fogalmam sincs mit forgattak a fejükben a többiek, de a szagukból ítélve nem lehettek annyira messze tőlem. Néha megcsapott egy-egy illatfoszlány belekeveredve a nedves levelek és az alatta lévő föld jellegzetes illatába, de engem csak vámpír barátnőm szaga érdekelt. Amit nem éreztem, ugyanis elnyomta az orrfacsaró farkas aroma…

A vámpírlányok közül Samnek volt a legjobb hallása, Bellynek a legélesebb látása, nekem pedig egyértelműen a legjobb…

Mi ez a bűz? Csak nem…? De már tudtam is a választ, mert bárhol felismertem volna ennek a bundának az illatát, akár 10 kilométerről is.

- Mit akarsz tőlem, Adam? – ugrottam le a sötétszürke farkas orra elé, aki nem hátrált, hanem mély hangú morgást hallatott és sokkal inkább próbált tekintélyt parancsolóan fölém magasodni. Ami nem sikerült, tekintve, hogy pont a lengőbordáimig ért fel.

- Csak nem elvitte a cica a nyelvedet? – döntöttem oldalra a fejem gúnyosan, mire kihívóan rám vicsorított és hátrasunyta a fülét.

Nagyon felvágták ma a nyelved, vérszívó! Dermedtem bámulta az előttem lévő állat ezüstszürke szemeibe, majd megráztam a fejem. Most képzelődöm, vagy tényleg Adam hangja cseng a fülemben?

Úgy tűnik csak a szaglásod olyan jó, cicus…

Szentséges vámpír atyák, romlott vért ittam?
- Adam húzzál ki a fejemből, de AZONNAL! – sikítottam, teljesen bepánikoztam a gondolatra, hogy Adam a fejemben kutakodik, még akkor is, ha éppen farkas alakban csak a hülye salátái érdeklik és nem az, hogy mit gondolhatok róla.

Nyugodj, már le! Nem hallok semmit, csak akkor, ha te is akarod – húzta hátra az ínyét és innen valamiért úgy tűnt, mintha vigyorogna.

Hála az égnek. Sóhajtottam egy hatalmasat, majd lopva a farkasra néztem. Igen. Határozottan vigyorgott.

Befejeznéd végre szájtépést? Nagyon rossz a vonal.

- Te miről beszélsz, most nem telefonálunk, hanem telepátiát használunk! – dohogtam.

Tök mindegy. Na. Megyünk?

Mégis hova? – néztem rá kérdőn. Egész jól megy ez a telepátia. Csak arra kell figyelnem, hogy még véletlenül se gondoljak arra, milyen szépen csillog Adam bundája a holdfényben. Annyira szívesen beletúrnék, hogy megnézzem milyen puha…

Hát ez igazán hízelgő, cicám, és ha szépen kéred, egy simítást talán megengedek neked – szólalt meg kristálytisztán Adam gúnyos hangja a fejemben. BASZKI! Ugrottam hátra, majd hátat fordítottam és leléptem. Egy percig sem voltam hajlandó tovább Adam közelében maradni, főleg úgy, hogy szinte percek alatt képes volt elterelni a figyelmem a célomtól. Ám ahogy a másodpercek teltek és suhantam a fák között, éreztem, hogy egyáltalán nem csökken a távolság közöttünk.

- Nem hiszem el, te bolhás dög, az agyamra mész! – kiáltottam hátra és egy pillanattal később jutott el az agyamig, hogy Sam alatt suhantam át, aki egy maximum 2 éves faágon gubbasztott fölöttünk.

Már egy kilométerre lehettem tőle, mikor megálltam. Elnyújtott vonyítást hallottam. Mivel nem nagyon működnek az érzékelő idegek a vámpírok bőrében, nem éreztem a hirtelen hőmérsékletváltozást. Csak a lassan gőzölgő aljnövényzet hívta fel a figyelmem a csontig hatoló hidegre. Meglepetten néztem körbe a hirtelen megváltozott körülményektől.

A szél egy érdekes illatot hozott felém. Egyszerre volt kellemes aroma és orrfacsaró bűz. Megborzongtam. A holdat felhők takarták el, a fák mintha teljesen összeértek volna. Majd hirtelen megláttam őket.

- Ezt nem hiszem el. – Rettegve néztem arra a pontra, ahol két térdelő alak körvonalai látszottak a halovány fényben.

Én sem. -  Lehelte mellőlem Adam.

Adam

Mindenki lelépett. A srácokat még megértem. De a vérszívók? Mit rohangálnak fejvesztve éjnek évadján, teliholdkor az erdőbe? Haha. Fejvesztve.

Éreztem a szagukat. A kis vörös Mattel lépett le, a szőke meg Willel. Vajon merre lehet az én kis cicuskám? Követtem a szagát, már csupán a kíváncsiság által vezérelve.

- Mit akarsz tőlem, Adam? – ugrott le elém hirtelen, mire csak felmordultam. Miért is vágytam én erre?

- Csak nem elvitte a cica a nyelvedet? – gúnyolódott. Na, ezt kapd ki, vámpír!

Nagyon felvágták ma a nyelved, vérszívó! – szólaltattam meg fejében a hangomat. Az arcára volt írva az elképedése.

Úgy tűnik csak a szaglásod olyan jó, cicus…

- Az én szaglásom fenomenális! – vitatkozott Kat.

Inkább haláli – dünnyögtem szórakozottan.

- Fogadjunk, hogy jobb a tiednél.

Fogadhatunk, cicám, ha nem félsz, hogy alul maradsz – ajánlkoztam kiélvezve minden csepp dühét.

- Áruld el, merre van Belly – vigyorgott kajánul. Beleszaglásztam a levegőbe. Mást is éreztem, mint Belly szagát. Mintha… Egyszercsak a szél továbbvitte a szagot, így visszatértem az eredetihez.

Pontosan húsz fokra, délkeletre – adtam meg a koordinátáit Belly hollétének.

Úgy fest, a szimatod nem elég kifinomult. Belly egyértelműen 22 fokra van – vitázott fennhangon.

Lemérjem neked? Tudod te egyáltalán, mi az a fok?

Már hogyne tudnám. Kettőnk közül nem én járok négykézláb.

Kettőnk közül viszont csak én nem vagyok halott, tehát… - húztam el a számat győztesen.

Thomast érzed? – váltott inkább témát.

Valami lábszag elnyomja – dörmögtem folyamatosan mozgatva az orrom. Csak nem? megtalálták volna a lábszagú bokrot? Már annyi éve keressük!

Csak arra kell figyelnem, hogy még véletlenül se gondoljak arra, milyen szépen csillog Adam bundája a holdfényben. Annyira szívesen beletúrnék, hogy megnézzem milyen puha… - hallottam meg hirtelen Kat gondolatait, kirángatva ezzel a sajátjaim közül. Képtelen voltam megállni a vigyorgást.

Hát ez igazán hízelgő, cicám, és ha szépen kéred, egy simítást talán megengedek neked – üzentem neki nyájasan.

Szóra sem méltatva ott hagyott. Lelépett.

Egy percig még gondolkoztam, hogy mi tévő legyek. Végül utánaeredtem. Túl jó móka volt idegesíteni.

Jó egy kilométeren át suhantunk az erdőben és nem tudtam nem észrevenni, hogy húsz fokra délkelet irányába tartunk. Hogy is lenne jobb szaglása nálam?

Hirtelen Kat megtorpant, tekintete megakadt a két homályos alakon a távolban.

A szél ismét azt a szagot hozta felém. Most már tisztán éreztem.

Ezt nem hiszem el – suttogta Kat.

Én sem.

Ti is éreztétek? – került elő Sam a fák takarásából.

A lábszagot? Ez csak a bokromról van. Téptem néhány szálat, hogy berakhassuk otthon egy vázába – magyarázta Thomas jókedvűen.

Elismerésem, de ez nem a legjobb alkalom – léptem mellé, egy pillanatra megcsodálva a szájából kilógó ágakat.

Mindenki érzi ezt a szagot? – jelent meg végül Will meg Evan is.

Bólintottam.

Vérszag van.

To be continued...

>

Vámpír kontra Vérfarkas 11.rész

Sam

A telihold az erdőfölé magasodva világította be a sötét égboltot. Végigfutott a fejemben a gondolat, hogyha valaki most velem egy időben felfelé néz, ugyanaz a látvány tárul elé, mint amit én is látok. De ez nem tartott egy másodpercnél tovább, ugyanis nem igazán vagyok az a romantikus fajta. Sokkal inkább Belly… Apropó, vajon hol lehet? Valahol tőlem több 10 méterre halottam egy kósza vonyítást, de nem tűnt ismerősnek. Nem mintha ismerném bármelyik farkast is…

Gondolataimból valami halk neszezés szakított ki. Puha tappancsok érintése a száraz avaron. Megmerevedtem és próbáltam láthatatlan maradni. Vagy hallhatatlan. Mármint két l-lel. A másikhoz nem kellett próbálkoznom. Hah. Vámpír poén. Najó.

Hirtelen abbamaradt a neszezés – ami persze egy átlagember számára teljesen egybeolvadt volna az enyhe szellő suhogásával – ám a vámpírokat nem téveszti meg az ilyesmi. Arra következtettem, hogy az illető is érzékelte az én jelenlétem, és pár másodperccel később hallottam, ahogy egy állat bőszen szimatolja a levegőt. Nem tartott valami sokáig ez a farkasfű főzet, ami kotyvasztottunk a vámpírszálláson…

A fejem fölött egy csupasz fa egész erősnek tűnő ága nyúlt ki, úgyhogy felnyúltam és gyorsan felhúztam magam rá és guggolásban folytattam tovább a nézelődést.

Az előbbi nesz abbamaradt, azonban vámpírfölsüketítően hangos veszekedésre lettem figyelmes, ami egyre közelebb ért hozzám.

- Nem hiszem el, te bolhás dög, az agyamra mész! – suhant el egy másodperccel később Kat pontosan alattam, majd az őt követő sötétszürke farkas, aki panaszosan vonyított és morgott. Pókerarccal és mozdulatlanul figyeltem az ágon ülve, ahogy elhaladnak, teljesen megfeledkezve magukról.  Valamiért mindkettőjük figyelmét elkerülte a tény. hogy pár centi választ el minket, de nem hibáztattam őket. Nem szívesen hallgattam volna, ahogy Kat egyre magasabb frekvencián átkozza ezt a szőrgombócot. És azaz ugatás…

Tűnődve hallgattam, egyre távolodó hangjukat míg végül teljesen lenyelte az erdő halk zsongása. Ám furcsa előérzetemnek engedve nem máztam le, hanem vártam. Nemsokára megint hallottam az apró neszezést. Tudtam! Kell lennie itt még valakinek rajtam kívül…

Merre vagy kicsi farkas? Kémleltem körbe és hirtelen megláttam egy holdfényben ezüstösen megcsillanó bundát, amint előtűnik egy bokor alól.

- Micsoda kellemes meglepetés, Will – ugrottam rá pontosan a hátára. Ő a váratlan érkezésem végett először előre ugrott, majd áthengeredett a hátára és vissza. Persze én mindeközben talpra álltam, kihasználva a lendületét.

Sam? - nézett rám világos szeme kérdőn. Ja, igen. Farkastelepátia.

- Na, vajon? – tártam szét a karom unottan.

A többiek? üzente a tekintete.

- Nem tudom pon… - kezdtem, de akkor két farkas lihegését véltem felfedezni mögöttünk.

- Hát ez meg…

Miújság gyerekek? - vakkantotta Will és már láthatóvá is vált egy fa takarásából kilépő kisebb, kissé tépett bundájú farkas és egy nagyobb sötétfoltos.

Oh, milyen jó, hogy összefutottunk - csillant fel boldogan Thomas szeme.

Will

Boldog voltam. Telihold volt, farkas alakban lehetettem. Hát kell ennél több? Dehogy kell. Vágtázás közben kinyújtottam a nyelvem, hogy lebeghessen utánam. Jó pár szúnyogot is elkaptam, de azokat még időben kiköpdöstem, nehogy a végén húst kelljen fogyasztanom. Még egy két levelet is elrágcsáltam, hogy helyreálljon a komfortérzetem.

Éppen halálos nyugodtsággal rágcsáltam egy finom csipkebokor tövébe hullt ízletes levelet, mikor valaki rám ugrott. Konkrétan a hátamra. Előre ugrottam, majd áthemperegtem a hátamra és vissza, de addigra már rég nem volt ott. Felpattantam, szembe találva magamat Sammel.

Néhány percnyi kellemes társalgás után valahonnan az erdő mélyéről előkerült Thomas és Evan.

Miújság gyerekek? – érdeklődtem, közben minden erőmmel azon voltam, nehogy észrevegyék a lehullott leveleket és felzabálják előlem.

Oh, milyen jó, hogy összefutottunk – örvendezett Thomas.

Hol vannak a többiek? – szólt bele a társalgásba Sam morcosan.

Neked kéne tudnod, szuperhallásod van - jegyezte meg Evan.  

Tiszta szerencse, hogy itt van ez a három farkas és egyik se fogott szagot – gúnyolódott Sam.

Lehetnél kedvesebb is! – csattantam fel. Már amennyire gondolatátvitelnél ez lehetséges.

- Lehetnék – forgatta a szemét Sam, mire elfintorodtam.

Egyébként, mit kerestek itt? – fordultam inkább Evanhez.

Szagot fogtam – jelentette be hirtelen Thomas, amire persze Sam is felkapta a fejét.

Keresd! – utasította, mint valami kutyát, Thomas pedig farkcsóválva indult meg az általa észlelt szag irányába.

Mind követni kezdtünk.

Ez az! Végre! Megtaláltam! – torpant meg Thomas váratlanul, mire Evan nekiütközött, én meg Evannek.

Mi a jó élet ez? – hallottam a fejemben Sam mérges hangját.

A lábszagú bokor. Már nagyon régóta érzem a szagát, de egészen eddig nem találtam – magyarázta Thomas meglehetősen boldogan. Na, várjunk csak.

Megvan a lábszagú bokor? – poroszkáltam mellé kíváncsian.

Utoljára Olaszországban találkoztunk ilyennel – merengett Evan.

Sam! Lekapnál minket a bokorra, hogy megmutathassuk a fiúknak? – fordult Thomas a vámpírlány irányába reményteljesen.

Amint feljön a Nap, elébe sétálok – dünnyögte Sam, fáradtan homlokát masszírozva.

To be continued...

 >

Vámpír kontra Vérfarkas 10.rész

Evan

Én már vagy fél órája próbáltam a srácoknak megmondani, hogy hamarosan közeleg az átváltozásunk, de valamiért soha nem jutottam szóhoz. Mondjuk nekem először fel sem tűnt Matték távozása, de szerintem nem én voltam az egyetlen, bármit is mond Will. Mialatt a konyhában voltunk egyre közelebb kerülünk az állapothoz, mikor már nem tudjuk kontrollálni az átváltozást. Egyébként csodának tartom, hogy már nem kezdődtek előbb a tünetek. Ezek szerint a vámpírlányok jelenléte inkább gátolta a folyamatot, minthogy elősegítette volna. Gondolataimból egy újabb erős hidegrázás zökkentett ki. Körülnéztem és a többieken és látszott, hogy nekik sincs sok idejük. Ez figyelmeztetett, hogy nincs vesztegetni való időnk.

- Figyeljetek, most a legfontosabb, hogy minél távolabb kerüljetek tőlünk – néztem jelentőségteljesen Katre, majd Samre. A hangok elkezdtek kiélesedni, majd elhalkulni. Elviselhetetlenül erős és kellemetlen szagot éreztem, mire elsötétedett a tekintetem. Hallottam, ahogy a fiúk még mondanak pár figyelmeztető szót, majd amint megéreztük az ismerős érzést, megfordultunk és berohantunk az erdő menedékébe. A fák között szlalomozva viszonylag hamar szétváltunk. Nagyjából tudtuk, hol a másik. Nem sokára egy elnyújtott vonítást hallottam, és már indultam, hogy megkeressem társamat, de hirtelen megrezdült valami a mellettem lévő bokorban. Lesunyítottam a fülem és lassan, leszegve a fejem elindultam a neszezés felé.

- A fene essen AÚÚ – hallottam a szitokáradatot elfojtott vonyítássá változni. Rosszallóan félredöntöttem a fejem, és szimatoltam. Nem éreztem semmi különöset. Akkor ez nem lehet más, mint…

Hirtelen egy szőrös alak ugrott ki a bokorból és megérkezett pontosan az orrom elé, mire kissé hátraugrottam. Egy apró nyikkanást hallottam az előttem álló kisebb testű, kissé tépett bundájú farkastól.

Szervusz, Thomas üdvözöltem őt gondolatban. Máshogy nagyon nem is tudtam volna megértetni magam vele, ugyanis farkas alakban így kommunikáltunk egymással.

Oh, hello, Evan. Kissé megijesztettél. Na, mindegy is… mi újság? – szegezte rám érdeklődő szürke szemeit.

A többiek is átváltoztak már mind. Te is érzed ezt a szagot? – mordultam fel hirtelen és vicsorítottam egyet. Nagyon enyhén elkezdtem érezni valami szörnyen taszító, orrfacsaró bűzt.

Milyen szagot? – szimatolta bőszen a levegőt Thomas. – Csak nem a sajtjaimat érzed?  - csóválta a farkát izgatottan.

Ööö, nem hiszem. Ráztam meg értetlenül a fejem.

Thomas

Miután átváltoztunk csak egy gondolat világított neonként a fejemben. Meg kell találnom a sajtjaimat. Farkasként – mármint konkrétan farkasként, az átváltozás után – sokkal kifinomultabbak az érzékeink. A sajtok felkutatása pedig nyilvánvalóan az orrom feladata volt, így hát szimatolva nekiindultam az erdőnek.

Olyasminek kell ezt elképzelni, mintha a szagok látszanának a levegőben egy amolyan színes csíkként.

Szóval felkerestem a megfelelő illatokat és a sajtok nyomába eredtem. Egy kisebb bokorcsoporthoz érkeztem, amelynél a szagoknak vége szakadt, azonban hiába kutattam, a sajtjaim nem voltak sehol.

Egyszer csak egy másik farkas jelent meg mellettem, így előbújtam. Evan volt az.

Szervusz, Thomas – üdvözölt gondolatban.

Oh, hello, Evan. Kissé megijesztettél. Na, mindegy is… mi újság? – érdeklődtem elmerengve.

A többiek is átváltoztak már mind. Te is érzed ezt a szagot? – mordult fel Evan vicsorogva.

Milyen szagot? – szimatoltam bőszen a levegőt. – Csak nem a sajtjaimat érzed?  - csóváltam meg a farkam izgatottan. Hátha Evan látta, vagy legalább halott róluk valamit.

Ööö, nem hiszem – rázta a fejét Evan. A kutya vinné el, a fenébe. Pedig biztosan itt van ez a szag. Mi lehet ez a szag?

Pedig én érzem. Orrfacsaró ez a másik bűz – folytatta Evan fura arccal.

Talán a sajtjaimról beszél. Lehet, hogy elásta valaki őket?

Te tényleg nem érzed?

Vagy esetleg valami odúba rejtették?

Mintha vámpíriszagot éreznék.

Egyáltalán ki akarná elrejteni a sajtjaim és miért?

Sőt, biztosan a vámpírok azok.

Előfordulhat, hogy a srácok voltak azok. Meglehet, hogy pont Evan volt.

Mintha Kat szagát érezném – vélekedett Evan némileg meglágyult arckifejezéssel.

Érdekes, én pont, hogy Bellyét éreztem. Meg a sajtokat. Ezt aztán tényleg nem tudtam mire vélni.

Biztos nem sajtszagot érzel?– kérdeztem biztos, ami biztos alapon.

Katnek egész más szaga van, mint egy sajtnak!– kapta fel a vizet Evan.

Hát jó. Rendben. Elhiszem én.

Talán meg kellene keresnünk őket – dobta fel az ötletét Evan.

Hülye egy ötlet. Sajtokat kellene keresni. Saj-to-kat.

Odanézz! – kapta fel hirtelen a fejét Evan, és nyíl egyenesen bámult az említett irányba. Persze mutatni nem tudta merre kell nézni, mert csak mancsai voltak. De azért leesett, mit is kell figyelni. Egyértelmű volt. Eltéveszthetetlen.

Ezt nem hiszem el! gondoltam.

Ezt nem hiszem el!  -  vakkantotta Evan döbbenten.

To be continued...

>

Vámpír kontra vérfarkas 9.rész

Will

- Hékás, hova lett Matt? – kapkodta a fejét Kat elszakadva Adam számottevő, bár az enyémnél jóval csekélyebb vonzerejétől.

- Hát itt – mutattam a mellettem lévő székre. – Nyilvánvalóan.

- Hát itt nincs… - nézett furcsán az eggyel arrébb ülő Evan hol rám, hol a kettőnk között lévő helyre. Ami üres volt. Hm.

- Akkor gondolom a spájzban. Nem, igaz, Matt? – emeltem meg a hangom, hogy a helység másik részében is hallani lehessen.

- Hát itt ugyan nincs – kukkantott ki a spájz ajtajából Thomas egy zöldhagymát rágcsálva.

- Ez meg mit kutakodik odabent? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian Kat ránk pillantva.

- Dimenzióközi átjárót keres – intette le Adam unottan.

- Te engem csak ne integess le, házőrző állat – fonta össze a karját Kat felháborodottan.

- Mert, mesélj, mi lesz? – támasztotta meg vigyorogva az arcát a farkas.

Blablabla – doboltam unottan a konyhapulton, Kat és Adam szócsatáját hallgatva. Nagyon fárasztóak voltak, így inkább a gondolataimba merültem. Az élet nagy dolgai jutottak eszembe, mint például a…!

- Valakinek van ötlete hova tűnt Matt? – nézett ránk Evan. – Szerintem nem jó ötlet, hogy… - hangja kissé elhalkult a fejemben.

- Min töprengsz, tesó? – lökte meg hirtelen a vállam Adam, a pulton áthajolva. Lassan felemeltem a fejem és elkerekedett szemekkel falkatársamra meredtem.

- Matt eltűnt?! –  Hangomban döbbenet és csodálkozás elegye keveredett.

- Erről beszélünk már mióta, lángész – dobott nekem egy répa darabot Kat, amit egy mozdulattal félreütöttem.

- Tudjátok eszembe jutott valami – kezdtem lassan.

- Na, nee – tátotta el a száját Kat túljátszott meglepettséggel.

- Valami fontosat akarok mondani – néztem rá mérgesen.

- Itt vagyok, Will, mondd!! – rohant be Thomas hihetetlen gyorsasággal. Mellém érve, a pultra támaszkodott és állát a kézfejére téve teljes odaadással figyelt rám.

- Valaki megnyomta rajtad a lassítás, gombot, vagy mi van veled? – röhögött rám szemből a barna hajú vámpírlány.

- Várj, teljesen be van lassulva. Ez most komoly – tette fel a kezét Sam és érdeklődve fürkészett engem.

- Szóval van ez az évszázados kis apróság a vérfarkasoknál. – Gondterhelten végigsimítottam az államon.

- Amiről nem fogunk beszélni a vámpíroknak – szólt rám Adam egy erélyes pillantás kíséretében.

- De tudniuk kéne – nézett Evan Adam szemébe, aki fújtatott egyet. Dermedt csönd állt be konyhában.

- Egyébként Belly sincs már egy ideje közöttünk – jegyezte meg Sam és összefűzte ujjait a pulton.

- Belly is eltűnt? – adtam döbbenetemnek hangot.

- Voltaképpen te hol voltál eddig? – nézett rám Kat hihetetlenkedve, de elkapta a tekintetét rólam és riadtan Adamhez fordult.

- Esetleg, amit az előbb említettek… van valami köze a vámpírokhoz?

- Srácok, figyeljetek… – kezdte el megint Evan, de ekkor egy vérfagyasztó ordítás hallatszott kintről, mire mindannyian felpattantunk.

Thomas

Vajon, hol lehet a sajtom? Egészen biztosan iderejtettem, nehogy a srácok kiszagolják. Néhány napja sajtvásár volt a városban, én pedig vettem néhány egészen kellemes illatú darabot, de Will meg Adam szerint eszméletlen büdösek. Nem is értem, mi ütött beléjük.

- Akkor gondolom a spájzban. Nem, igaz, Matt? – hallottam Will hangját a konyhából.

- Hát itt ugyan nincs – kukkantottam ki egy éppen akkor talált zöldhagymát rágcsálva.

- Ez meg mit kutakodik odabent? – vonta fel a szemöldökét Kat.

- Dimenzióközi átjárót keres – intette le Adam unottan. Nem is hülyeség!

- Te engem csak ne integess le, házőrző állat – fonta karba kezét Kat mérgesen.

- Mert, mesélj, mi lesz? – támasztotta meg vigyorogva az arcát Adam.

Ez annyira nem érdekelt, hogy inkább visszatértem a kamrába keresgélni, ezúttal már nem sajtokat, hanem dimenziók közötti átjárót. A kamránk egyszerűen mindenre képes volt.

- Szóval van ez az évszázados kis apróság a vérfarkasoknál – hallottam meg ismét Will hangját, mire felkaptam a fejem. Egészen biztosan az átjáróról lesz szó.

- Amiről nem fogunk beszélni a vámpíroknak – szólt rá Adam határozottan.

Akkor nincs okom figyelni. Majd megdumáljuk kettesben.

- Esetleg, amit az előbb említettek… van valami köze a vámpírokhoz? – kérdezte az egyik vámpírcsajszi, mire megelégeltem a dolgot, és kiléptem a konyhába.

- Srácok, figyeljetek… – kezdte el Evan, de ekkor egy vérfagyasztó ordítás hallatszott kintről, mire mindannyian felpattantak.

- Mi volt ez? – kérdezte Kat vészjósló hangon.

- Talán egy párzáséhes veszett macska – tippeltem az államat vakargatva.

- Nem olyannak tűnt – szájalt vissza Sam.

- Lehet, hogy kutya volt.

- Vagy tigris.

- Vagy inkább befogjátok a szátokat, és eláruljátok mi ez az egész – váltott témát Kat.

- Ideges vagy, kedves? – húzta lassú, ördögi mosolyra a száját Adam.

- Szeretnéd, hogy kiszívjam minden csepp véredet, hogy egy aszott tacskó maradjon belőled? – szájalt vissza a lány.

- Ezt igennek veszem – hátrált óvatosan egy lépést Adam.

- Menjünk ki, és nézzük meg, mi a helyzet – tanácsolta Evan.

- Jó ötlet – csatlakozott Kat, majd a fülénél megragadva rángatta maga után Adamet.

- Szerintem is – indult meg Sam is.

- Te, Will – ragadtam meg barátom pólóját, hogy visszatartsam. – Egy kicsit aggódom.

- Nekem mondod? Ha megtudják, mi van emögött az egész mögött… - ingatta a fejét.

- Miről beszélsz?

- Te miről beszélsz? – kérdezett vissza meglepetten.

- Nem találom a díjnyertes sajtaimat!

Sam

Mikor a szemem sarkából láttam Mattet Belly után oldalazni, már éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Mi Kattel fél másodperc alatt kint voltunk a sötét udvaron, a vérfarkasok pedig utánunk fél másodperccel. Kattel a feketeséget kémleltük, mialatt a kutyusok hangosan szaglásztak a ház körül.

- Már hűlt helyük – jegyeztem meg.

- Jah. Már kb 10 perce elmentek – szimatolta a ház melletti farakást Adam.

- Milyen jó a szimatod, kutyuli – jegyezte meg gúnyosan Kat közelebb lépve, de a tekintetéből árnyalatnyi lenyűgözöttséget olvastam ki.

- Mi nem maradhatunk sokáig itt. Nekünk is mennünk kell – szólalt meg rekedten Will és szavára a többi vérfarkas idegesen megmozdult.

- Figyeljetek, most a legfontosabb, hogy minél távolabb kerüljetek tőlünk – nézett Evan Katre majd rám. Lehet, hogy csak a telihold fénye miatt volt túl nagy a kontraszt, de mintha sötétebb lett volna az arca.

- Nem jutottak messze – szimatolt izgatottan Adam.

- És könnyen megtalálhatjuk őket. Nagyon világos van a telihold miatt – tette hozzá Kat izgatottan.

- Nem az a kérdés, hogy megtalálhatjuk-e őket. Hanem, hogy milyen állapotban – hallatszott Will reszelős hangja. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt most Bellyékre vagy saját magukra érti. Émelygő érzés kerített hatalmába.

- Kicsit kezd elegem lenni ebből a titkolózásból! Teljesen kivagyok a hátborzongató félszavaitoktól – toppantott Kat. Nem tudtam hangot adni egyetértésemnek, mert úgy éreztem öklendeznem kell.

- Nézd, vámpírka, ez nem a te dolgod. Inkább ne üsd bele a fogad – préselte ki Adam összeszorított fogai között. Innen úgy tűnt arca kissé megremeg. Kat is érezhetett valamit, mert mellém lépett.

Meglepetésemre Evan és Will sem válaszoltak. Enyhén remegtek és úgy tűnt, mintha erősen próbálnának valamit visszafogni. A biztonság kedvéért hátráltunk kissé.

- Ne jusson eszetekbe követni – mondta feltűnően mély, morgáshoz hasonlító hangom Adam, majd teljesen váratlanul mind a hárman berohantak az erdőbe és már el is nyelte őket a fák közötti sötétség.

- Nekem ne gondoljátok, hogy itt hagyom ebben a retek erdőben, falkányi farkassal a legjobb barátnőmet! – ordított utánuk Kat mérgesen.

Már csak az egyre távolabbról jövő levelek zörgését lehetett hallani. Kattel egymásra néztünk. Ám mielőtt bármelyikünk is megszólalhatott volna, valaki felkapcsolta a kültéri világítást, mire felsikoltottunk. Azt hittem kiég a szemem.

- Oh, bocsika – jelent meg Thomas. Nem úgy tűnt, mint aki képben van bármivel is.

- Megvakulunk te idióta – kiáltottam rá, még mindig félig a szememet eltakarva.

- A kutyafáját! Thomas! – szitkozódott Kat is, mögöttem a szemét törölgetve, mire a farkaska lejjebb vette valahogy a fényerőt.

- Azt hittem, már ti is Mattyéket keresitek az erdőben – jelent meg megint előttünk.

- Épp most terveztük – nézett rám Kat ellentmondást nem tűrően. – De te miben mesterkedsz?

- Nyomozom – halkította le bizalmasan a hangját és intett, hogy jöjjünk közelebb.

- Mégis milyen ügyben? – vontam össze a szemöldököm és Kat is kíváncsian figyelt. Thomas lopva körülnézett, mire még közelebb hajoltunk hozzá.

- A sajtjaim – suttogta. -  Ellopták őket. Azt hiszem ebben a házban jártak közül kerül ki a tettes – biccentett komoran.

- Aha, értem – mondtam faarccal, Kat pedig megállás nélkül kuncogott.

- Egyébként mégis mire kellett neked ez az ezer watt? – Még mindig könnyezett kicsit a szemem az előbb megért traumától.

- Hát… félek a sötétben – pirult el egy kicsit a vérfarkasfiú.

- Decukiii! Ezt el kell mesélnem Bellynek – vigyorodott el Kat, majd rögtön el is komorult.

- Ideje véget vetni a randevúnak!

- Thomas, te nem tudod, véletlenül mit nem akarnak elmondani nekünk a társaid? – próbálkoztam óvatosan.

- Jaj, hát, egyértelmű – nézett ránk csodálkozva. – Telihold van, és most a legerősebb az átváltozás. Bellynek vigyáznia kéne! A farkasok nem ismernek fel senkit, miután átváltoztak. Teljesen megkergülnek. – A holdfény megcsillant hatalmasra tágult pupilláiban.

To be continued...

>