2017. november 3., péntek

Halloween-i kaland 4.rész


! Belly !

És akkor történt, hogy találkoztam önmagammal. Hát igen. Nem sok ember mondhatja el, eme aprócska tényt magáról. A hajam vörös volt és hosszú, a bőröm és éles szemfogaim már-már vakítóan fehérek, valamint fekete bőrdzsekiben és bakiban feszítettem.
- Azta – bólintottam. – Észvesztően nézek ki – nyugtáztam elégedetten.
- Ja, szerintem is – szólalt meg Matt, aki eddig hallgatásba burkolózott.
- Szia, Belly – mosolygott rám melegen a hasonmásom, Matt felé pedig lövellt egy hamiskás pillantást.
- Miért nézel ki úgy, mint a legjobb barátnőm? – lépett hozzám közelebb Kat és bizalmatlanul méregette az előttünk álló lányt. Aki én voltam. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag biztos voltam benne.
- Lehet, hogy ikertestvérek? – kapott ijedten a szája elé Thomas.
- Ne legyél már hülye – csapta tarkón Adam.
- Minden a maga idejében – bólintott a „fura én” felém.
- MEGJÖTTEEM! – suhant el hirtelen egy alak mellettünk és egy pislogásnyi idő múlva, Kat csimpaszkodott Adam hátán.
- Láhom ó a buhli – vigyorgott körbe nézve, már amennyire a szájába tömködött pillecukornak kinéző dolgoktól tellett.
- VÉGRE KAJÁLUNK – jelent meg újra Will egy nagy korsó valamivel a kezében. A tekintete átsiklott rajtam, a hasonmásomon, aztán az Adam hátán trónoló Katen és mikor tudatosult benne, hogy mellettem is egy „Kat” áll, furcsa kifejezéssel az arcán a poharára nézett.
- Mennyit ittam? – kérdezte leginkább magától, miközben Thomas teljesen bepörgött.
- Mindenkiből kettő van, mindenkiből kettő vaan – énekelte, és ez a tevékenysége még nekem sem lett volna fura, ha ezt nem koordinálatlan gyorsulásokkal teszi. Kb. úgy tűnt, mintha ide-oda teleportálna a házban.
- Te is arra gondolsz amire én? – rázott kezet egy hatalmas álló óra előtt Sam önmagával, aki gondolom időközben megérkezett. Őrület.
- Hoztatok vérrel töltött gumicsontot? – lelkesedett Will az asztalon lévő hatalmas zacskók között kutakodva. Olyan hihetetlenül gyorsan mozogtak, hogy kezdtem elszédülni.
- Mondjátok, hogy hoztatok olyan fura édes, szellem alakú cukit – sprintelt Willnek Thomas szinte csaholva, aki persze arrébb lökte, hogy jobban hozzáférhessen az édességekhez.
- Annyira hiányoztam, hogy arra vetemedtél, hogy statisztákkal helyettesíts? Szánni való vagy… - vigyorgott le gúnyosan Kat Adamre, aki erre elcsórta a Kat kezében tartott pillecukros zacskót. A mellettem álló barátnőm tátott szájjal bámulta őket, és szerintem azzal a gondolattal viaskodott, hogy egy tízes skálán vajon mennyire gáz, ha shippeli önmagát. Ahogy elnéztem a párost, teljesen olyanok voltak, mint akiket én is ismerek, csak talán kicsit durvábbak. Vagy félelmetesebbek. És valahogy idősebbnek tűntnek nálunk, tekintetükben évszázadok végtelensége tükröződött.
- Kezded már kapizsgálni, igaz? – tette a vállamra a kezét az én hasonmásom, és most, hogy közvetlenül mellettem állt, jól láthatóak voltak tűhegyes szemfogai és az illata… Khm. Nos vérszaga volt.
- Szerintem ideje, hogy elkezdjük a vacsorát – szólalt meg a jobb oldali ajtó előtt álló Sam, ördögi mosollyal.

ö Kat ö

- Itt volna az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba – fontam karba a mellkasom előtt kezemet.
- Inkább vért, nem? – kacsintott rám a hasonmásom.
- Nem lehetne inkább sör? – szólt közbe Will még mindig a szatyrokat túrva.
- Vagy töklé – emelt ki egy narancssárga trutyival megtöltött üveget Thomas boldogan.
- Nincs valakinél whiskey? – morogta Matt mély hangon.
- Hát ez tuti nem Matt – röhögte el magát Belly, éppen felpróbálva a másik Belly dzsekijét.
- Most esett csak le? – húzta össze a szemét Sam.
- Van egy 75-ös évjáratú a pincében – legyintett sápadt Belly.
- Magad szedted a szőlőt hozzá, mi? – vigyorgott elégedetten majszolva valami undormányt Will.
- Mióta van szőlőből a whiskey, idióta? – csapta nyakon hasonmás Sam Willt.
- Ne verekedjél, mert a végén még ember Sam lesz a kedvenc Samem. Szemem – kacsintott remekül mulatva Will.
- Szóval… - szólaltam meg, félbeszakítva ezzel a vitájukat. – Ez valami természetfelettiek gyülekezete?
- Én tuti természetfeletti vagyok – feszítette be izmait Evan mosolyogva.
- Természetfelettien éhes – simogatta a hasát Thomas.
- Úgy értem. Nem vagytok emberek? – pontosítottam, mert úgy vettem észre, nem nagyon esett le nekik.
- Tán állatnak nézek ki? – hördült fel Adam.
- Inkább egy szép szál Pitypangnak – borzolta össze a haját a másik énem gúnyosan.
- Az egész palotátok egy nagy természetfeletti koncentráció? – érdeklődött Belly a plafont vizslatva.
- Először is, ez egy kastély – szólt közbe Will, kezében egy befőttes üveggel, amiben egy undorító lötyiben szemgolyók úsztak. – Másodszor, megtennétek egy pillanatra, hogy nem mozdultok? Senki.
Mindannyian úgy tettünk, ahogy kérte, bár nem tudom, miért. Néhány másodperccel később sötétség borult a teremre és hirtelen nem láttam mást, csak világító szemeket. Vöröseket és sárgákat. Baromira ijesztő volt, ugyanakkor nagyon menő.
- Meg ne mozduljatok! – Will hangja fagyos volt és parancsoló.
- Ne merjetek! – tette hozzá Thomas komoly hangon.
Itt fogunk meghalni. Lehunytam a szemem és nagyot sóhajtottam. Ekkor Will felüvöltött.
- Foszforeszkálnak a sötétben a szemgolyók!!!


To be continued...
<                                                                               >

2017. október 31., kedd

Halloween-i kaland 3.rész


" Sam "

- Tulajdonképpen miért is követjük őt? – súgta nekem Kat.
- Ne engem kérdezz – tettem fel a kezem az előttünk szórakozó Bellyt nézve.
- Na, mi lesz már? – jelent meg újra a fényes szemű Thomas és mire bármit is mondhattunk volna, felkapta a hátára Katet, aki sikítva belém karolt. Én persze Bellyt ragadtam meg a kapucnijánál fogva és egy erőst rántást követően már el is vesztettük a lábunk alól a talajt. Pár másodperccel később a kísérteties és ódon várkastély előtt toporogtunk.
- Azt a kutya meg a macska... – tátotta el a száját Kat a magas tornyokat vizslatva.
- Meghitt kis kégli – bólogatott egyetértően Thomas, kissé félreértve Kat reakcióját.
- De izgi – szólalt meg Belly már a lépcső tetejéről. – Bemegyünk? – vigyorgott. Kérdése azt sejltette, hogy választ vár, de ennek ellent mondott az a tény, hogy a kaput benyomba egyszerűen ott hagyott minket.
- Na végre. Már itt álldogáltam fél órája egy csontot rágva és nem tudtam bejutni – motyogta Thomas, majd ő is Belly után surrant a nagy kapun.
- Neked is az az érzésed, hogy bajba fogunk kerülni? – morfondíroztam a hatalmas és félelmetes kaput vizslatva.
- De nézd, valaki felkapcsolta a lámpákat – mutatott fel reményittasan Kat a hatalmas ablakok felé.
- Kétlem, hogy Belly ilyen gyorsan felért volna a másodikra – ráncoltam a szemöldököm. Hirtelen megrezdült az egyik bokor, és a zaj következtében újból denevérek szálltak fel az égbe. Kattel egymásra néztünk.
- Mekkora poén lenne, ha egy vámpír kastélyba kerültünk volna – mosolyogtam erőltetetten.
- Haha…ha – nevetett Kat hisztérikusan. Pár másodperccel később már a kastély előterében ácsorogtunk, körülbelül úgy, mint akiknek sürgős dolguk akadt.
Amikor beléptünk hirtelen felkapcsolódott a falak mentén szépen sorba az összes fáklya a teremben, illetve a folyosón, ami balra vezetett. A mellettem lévő Kat tett egy óvatos lépést előre, mire az aula közepén lévő főlépcső fényei is felgyulladtak.
- Hűű – ámult el, és én is ugyanolyan csodálattal néztem körbe. Elvárásaimmal ellentétben, nem volt semmilyen áporodott szag, pókhálók vagy évszázados por. És a félhomály, ami körülvett minket egyszerre volt kellemes és kissé hátborzongató. Minden bútor, a kövezet és fényforrás pontosan olyan volt, mintha valami viktoriánus film díszlete lenne, ugyanakkor annyira természetes volt, hogy már modernnek tűnt.
- Ne legyetek már így berezelve – jelent meg Belly a főlépcsőn ugrálva.
- Juupppii – jelent meg Thomas Belly mögött a vastag márványkorláton csúszva, Belly pedig hangosan nevetett, ahogy seggre ült a „pálya” végén.
- Megharapott valami veszett kutya, vagy miért kergültetek így meg? – nézett rájuk Kat kissé dühösen, de látszott a szemén, hogy ő is kezd feloldódni.
- Jaj, cicus, nem is tudod mennyire fején találtad a szöget – sétált le lassan a lépcsőn Adam. Magas volt kigyúrt és erősen borostás. Nagyon hasonlított Adamre, de valahogy volt benne valami földöntúli. És ahogy Katre nézett.... Kirázott tőle a hideg.

ö Kat ö

Adam beszólása pont olyan volt, mintha Adam mondta volna, de Adam még sem úgy nézett ki, mint Adam.
- Mi tartott ennyi ideig? – került elő valahonnan Will is. – Csak egy kis nasiért küldtünk titeket.
Valamiért rendkívül bosszantott a számonkérése.
- Will? – húzta össze a szemét Belly.
- Tessék, Bells? – A megszólítás stimmelt.
- Ez nem Will – nézett ránk jelentőságteljesen Belly.
- Miért gondolod? – hümmögött Sam a pasiját figyelve.
- Will maga menne nasiért – közölte Belly.
- Áh! Az utóbbi időben mindig megpróbál engem elküldeni – legyintett Sam lemondóan, de mégsem ment oda a barátjához egy kacér csókra.
- Itt lesz a buli? – szólaltam meg körbe pillantva.
- Itt lesz buli, az már biztos! – helyeselt Thomas lelkesen.
- Haláli party lesz – kacsintott rám Adam, mire elfintorodtam. – Mi van, cicám? Azt hittem, szereted, ha ilyeneket mondok.
- Kiver tőled a víz – fontam karba a kezem.
- De csak mert nincs szíved, hogy hevesebben verjen – utánozta a mozdulatomat. Mi van?!
- Hát itt vagytok! – sétált le a lépcsőn Matt és alaposan végigmért minket. – Vagy mégsem vagytok itt.
- Miről beszélsz, Matty fiú? – érdeklődött Will olyan willesen, de mégse úgy, mint Will.
Matt is valahogy másnak tűnt. Bellyre siklott a tekintete, aki éppen a szemét mutogatta Thomasnak.
- Kicsim! – integetett Mattnek szórakozottan a barátnőm.
- Komolyan elhiszi, hogy az Matt? – hajoltam Samhez suttogva, de ő csak Willt figyelve vállat vont.
- Ugyan, bébi. Megbeszéltük, hogy nem hívsz így – zsörtölődött Matt.
- Hol a nasi? – ugrándozott körülöttünk Thomas lelkesen, mire széttártam a karom.
- Egy fára akasztottuk fel idefelé. Otthagytam – mondtam bűnbánó arccal, mire Adam felmordult.
- Úgy veszem észre, a memóriád még nem földöntúli.
- Neked meg a modorod nem az – vigyorgott rá Belly jókedvűen.
- Vöröske, te csak hallgass!
- Van nálam egy Mars csoki – emelte ki a finomságot táskájából Belly, mire Will azonnal mellette termett.
- Mivel van töltve? Boszorkánytakony? Vérfarkas lép? Vámpírvér? Zombiürülék? – Mintha csaholt volna örömében.
- Pfuj! – vágott undorodó fintort Belly. – Karamell.
- Az a kedvencem – vigyorodott el boldogan Will, majd kikapta a lány kezéből a csokit és a nyomában Thomasszal arrébb vonult.
- Megjöttek a lányok? – hallottunk egy ismerős hangot, majd Evan került elő nagyot nyújtózva és ásítva egyszerre.
Mindhárman döbbenten bámultunk rá.
Evannek bajsza volt.
- Most egy kicsit összezavarodtam - tettem fel a kezem, de félbeszakított valami, amire egyáltalán nem számítottam.



To be continued...
                                                                              >

2017. október 24., kedd

Halloween-i kaland 2.rész


W Belly W

A még számomra is meglepő fordulat után, hogy teljesen máshol kötöttünk ki, mint kellett volna, egészen felvillanyozva poroszkáltam közvetlenül az autóút melletti erdő avarában. Annak ellenére is, hogy az eget felhők borították és nagyon úgy tűnt, esőre áll az idő. Még éjszaka is szeretem az őszt, a kedvenc évszakom.
- Min agyalsz, Belly-maci? – ugrott mellém hirtelen Kat és átölelve vállam, behajolt elém, hogy közelről is megvizsgálhasson.
- Mit keresel az arcomban? – löktem a csípőmmel odébb.
- A félelem érzésének egyértelmű jeleit – nevetett jóízűen. – De most komolyan. Nektek nem futkos a hideg a hátatokon? – tette hozzá kissé megborzongva.
- Na ki figyelmeztetett rá, hogy vegyél fel még egy pulcsit? – szólalt meg önelégülten a kissé mögöttünk sétáló Sam. – Szerintem itt már elég lesz – tette hozzá, utalva arra, hogy már bőven megfelelő távolságba kerültünk a fiúktól, hogy ne halljuk a csurdogálásukat. Haha.
- Nem így értettem – füstölgött magában Kat, de ő is megállt. Hosszú hajába bele-bele kapott a hűvös szél.
- Nem kell félni, azért annyira nem vagyunk messze a várostól – mondta Sam, de éreztem a hangjában, hogy azért őt is kicsit frusztrálja a környezet. Percekig csak szótlanul álltunk és hallgattuk az erdő zörejeit.
- Mennyit ittak ezek? – szólaltam meg, próbálva oldani a feszültséget, mire a lányok felnevettek.
- Hé, nem jönnek? - fordult hátra hirtelen Kat megint és a sötét erdőt fürkészte. Mi is odanéztünk, de nem láttunk semmit. – Mintha Thomas hangját hallottam volna… - motyogta összeráncolt szemöldökkel.  - Ha most ezzel próbálnak megijeszteni… – szívta fel magát. – Adam, azonnal gyere elő! – kiáltotta mérgesen és futólépésben megindult a fák közé. Mi Sammel tanácstalanul összenéztünk, majd utána rohantunk.
- Te nem vagy normális – fogta meg Kat egyik vállát Sam és maga felé fordította.
- De meg mertem volna esküdni…– Kat mondandóját egy hatalmas dörgés szakította félbe, majd egy villám cikázott át az égbolton. És ha ez még nem lett volna elég, hogy ránk hozza a frászt, a villám fénye egy sötét kastély tornyát világította meg a semmiből, nem is olyan messze tőlünk. A nagy robajra fölöttünk egy mérges denevér csapat repült fel a fák koronájáról.
- Belegondoltatok, hogy pont Halloween-kor történik ez velünk? – kérdeztem, megpróbálva levegőhöz jutni Kat és Sam erős szorításából.
- Belly, úgy érzem te nem érzed át a helyzet komolyságát! – suttogott mérgesen Sam.
- Na jó, nyugi, nézzétek, csak pár méterre vagyunk a fiúktól, az út pedig ott van – mutattam oldalra és határozottan abba az irányba néztem, ahol az út volt. Vagy legalábbis, ahol az útnak kellett volna lennie. – Basszus – motyogtam.
Egy bagoly huhogott fel és távoli dürgés hangja hallatszott. Hirtelen úgy éreztük, csak hárman vagyunk ebben a hatalmas erdőben. Bár felettébb megnyugtató lett volna ez a feltételezés.
-  Te jó ég csak ne találjon ránk valami szörny. Nem így akarok meghalni – hadarta Kat kissé magas hangon.
- Ugyan, nem kell félnetek. Nincsenek itt szörnyek. Csak vérfarkasok és vámpírok – hallottunk mellőlünk egy nyugodt és hihetetlenül ismerős hangot.
- Thomas?! – kiáltott fel Sam, és most már jól láttuk a hold fényétől kissé sötétnek tűnő vékony alakot pár méterrel mellettünk.
- Uhum – lépett közelebb a barátságosan mosolygó barátunk.
- Hála az égnek, hogy itt vagy. Tudtam, hogy a te hangodat hallottam – mosolygott diadalittasan Kat, de hirtelen lehervadt az arcáról a mosoly. – Miért fénylik a szemed?
– Üdvözöllek titeket az erdőnkben – vigyorodott el az a valami, aki Thomas kiköpött mása volt. Csak borostyán sárgán fénylő szemekkel és feltűnően éles fogakkal…

ö Kat ö

Thomas 2.0 nem sokban tért el eredeti változatától. Sárga szemeit leszámítva külsőre pont úgy nézett ki, mint ember Thomas, azonban némileg férfiasabbnak tűnt. Vagy legalábbis kevésbé lányosnak.
- Milyen erdőtökben? – szaladt fel Belly szemöldöke értetlenül. – Meghibbantál, Tommy? – lengette meg a kezét a fiú arca előtt.
- Ez az én erdőm! – kötötte az ebet a karóhoz Thomas 2.0.
- Ez legfeljebb az állam erdeje – töprengett hangosan Belly, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy valószínűleg nem kellene vitatkoznia ezzel a bárki is legyen ez. Vagy ez magánbirtok? – nézett hátra ránk kérdő tekintettel.
- Fogalmam nincs – rázta a fejét Sam, miközben Thomast vizslatta.
- Tetszik ez a sárga kontaktlencse – lépett közelebb Belly Thomashoz.
A jelek szerint, csak én gondoltam úgy, hogy ez a valaki nem Thomas, Sam még hezitált, Belly meg szokás szerint csak kereste a bajt.
- Nekem is tetszik a tied – ismerte el Thomas mélyebb hangon, mint ember Thomas tette volna.
- Igazából nekem tényleg zöld a szemem – cseverészett gondtalanul Belly.
- Azt hittem, piros – billentette oldalra a fejét Thomas 2.0.
- Nem tetszik nekem ez a lény – súgta oda Sam halkan.
- Na, ne mondd! – kaptam fel a vizet. – Azóta ezt mondom, hogy idejött!
- Ez nem igaz. Először azt hitted, ő Thomas – vitatkozott Sam.
- Az csak egy másodpercig tartott – legyintettem.
- Hát jó – hagyta rám.
- Csajok! – szólt nekünk Belly, mire mindketten odakaptuk a fejünket.
- Mi az?
- Thomasék megtalálták a buli helyszínét – magyarázta Belly lelkesen. – Menjünk!
- Ez nem is Thomas! – vágtam rá azonnal.
- Dehogynem! Nézd már meg! Csak hülyül – győzködött Belly.
- Én vagyok Thomas – közölte a srác, mintha ezzel alátámasztaná igazát.
- Na, tessék!
- Mi a nevem? – húztam össze a szemem.
- Kat – válaszolta a fiú.
- Ez tényleg Thomas – bólintottam megnyugodva.
- Most szivatsz? – röhögte el magát hitetlenül Sam.
- Mi lenne, ha felpattannátok a hátamra és mennénk végre? – toporgott türelmetlenül Thomas.
- Ez azért fura – igazította meg a haját Belly. – Tudunk ám menni a lábunkon is.
- Tudom, tudom. Gyorsak vagytok.
- Úgy bizony!
- Akkor indulhatunk? – kérdezte Thomas, de a választ meg sem várva már neki is startolt.
- A végtelenbe és tovább! – tartotta előre a karját Belly szórakozottan.





To be continued...
<                                                                                      >

2017. október 16., hétfő

Halloween-i kaland 1.rész


N Adam N

- Mikor érünk már oda? – kérdezte meg Thomas vagy a huszadik alkalommal.
- Ha még egyszer kiejted ezen szavakat ebben a sorrendben, kidoblak az ablakon – nézett rá Kat rezzenéstelen arccal, mire Thomas sértődötten fújtatott egyet és a párás ablak felé fordult.
Lassan tizenegy óra is elmúlt és még mindig buszoztunk kifelé a városból. Már rég besötétedett, október lévén, és így alig látszott valami az útból.  Személy szerint alig vártam, hogy megálljunk végre, mert igencsak feszített a hólyagom.
- Tulajdonképpen hova is megyünk? – köszörültem meg a torkom, lopva Katre pillantva.
- Nem látod? A halál fa… - legyintett előre erélyesen Will, de nem tudta befejezni a mondatot, mert Sam oldalról meglegyintette a kezében tartott térképpel.
- Ne ordíts!
- De igen! – vágta rá Will sértetten.
- De nem! – kontrázott Sam és már emelte volna fel újra a karját, mikor a mögöttük ülő Evan óvatosan kivette a kezéből a papírt.
- Mi a vita tárgya? – riadt fel az ellentétes oldalon, ugyanakkor előttünk ülő Belly félálmából.
- Álmos vagyok – ütögette a fejét Will az előtte lévő szék támlájának.
- Öregek vagyunk – dőltem hátra sóhajtva.
- Attól, hogy borostát tudsz növeszteni, még nem vagy az – jegyezte meg Kat, miközben az ablak felé fordulva rajzolgatott a párás üvegre.
- Mindjárt megérkezünk. A következőnél szállunk – szólalt meg Sam.
- Igen? Biztos vagy benne? Ne menjünk még plusz két órát? – kérdezte Will csukott szemmel.
- Most mit vagytok úgy oda? Ti mondtátok, hogy menjünk bulizni! – pattant fel Kat hirtelen mellőlem.
- Megérkeztünk? – riadt fel Matt, aki eddig Belly vállára nyáladzott.
- Nem! – kiáltott rá mindenki, mire szegény gyerek inkább visszaaludt.
- Miért nem tudtatok egy városi halloween party-t keresni? – nyöszörgött Thomas.
- A tavalyi sem volt vészes táv amúgy – jegyeztem meg. Egyébként engem is érdekelt, hogy mi az oka ennek a tortúrának.
-  Ugye, azt beszéltük, hogy most nem öltözünk be és valami chill-es bulit keresünk – könyökölt a támlára Kat. – Na, és van egy jó haverom, aki azt mondta, visszafogott bulit szervez, és csak ismerősöket hív meg, de mi persze hozhattunk mindenkit.
- Na, álljunk csak meg. Fiú, azaz ismerős? Honnan ismered? – esett le a tantusz.
- Sajnos elég kint lakik a srác, de máshol meg nem tetszettek a lehetőségek, amiket találtunk szóval, ja. Hát ez van. De jó lesz, nyugi – fejezte be, mire Sam és Belly is helyeslően bólintottak.
Pár perccel később el kezdett lassítani a busz, majd egy határozott rángással megállt.
- Asszem megérkeztünk – próbált kinézni az ablakon Sam, de a pára miatt nem láthatott sok mindent.
Már mindenki leszállt a buszról és az út szélén ácsorogtunk, mikor Evan még a térképet bújva utolsónak lépkedett le a lépcsőn. Mikor leérkezett az eső áztatta aszfaltra, kissé zavartan nézett fel.
- Ő, gyerekek. Azt hiszem, rossz helyen vagyunk.
Mire bárki is reagálhatott volna, a busz felpöfögött és egy újabb rándulással útnak indult, otthagyva minket az út szélén.
- Hogy a fene essen… - kezdett szitkozódni Will, én pedig teljesen egyetértettem vele. Bár enyhe diadallal töltött el a tudat, hogy Kat végül nem fog találkozni azzal a halloween-es gyerekkel.

U Kat U

- Úgy érzem, legalább annyi ideje gyalogolunk, mint amennyit buszoztunk – nyöszörgött Will, miközben fáradtan vonszolta magát előre.
- Pedig még csak öt perce szálltunk le a buszról – próbálta vigasztalni Evan kedvesen.
- És legalább négy percig csak álldogáltunk, mert nem tudtuk, mi legyen – tette hozzá Belly jókedvűen.
- Miért vigyorogsz, Bells? – húzta össze a szemét Will értetlenül.
- Mi? Ja, semmi – legyintett Belly, majd rám kacsintott. Biztos ő is meghülyült.
- Jól esne egy WC – sóhajtott Adam a jobbomon.
- Parancsolj – tártam szét a kezem. – Eléd tárul a természet lágy öle.
- Bár egy benzinkút tárulna elénk – morfondírozott Matt.
- Akkor akár már inkább a buli helyszíne – jegyezte meg Sam.
- Lemegyek pisilni – jelentette be Adam az út mellett, kissé lejjebb elterülő erős rész irányába biccentve.
-Jó utat! – vágtam rá, egy aprót csapva a hátára.
- Will? – pislogott néhányat Adam. – Jössz?
- Mi van, egyedül nem megy? – nevettem fel gúnyosan.
- Te beszélsz? Mindenhova együtt jártok! – érkezett a válasz.
- De nem azért, mert egyedül félünk – eresztett meg egy huncut mosolyt Belly, mire felnevettem.
- Persze, hogy megyek! – kapcsolt némi fáziskéséssel Will.
- Ha Will megy, akkor én is! -csatlakozott Thomas jelentkezve.
- Most, hogy mondjátok, nekem is kell – engedte el Belly kezét Matt és a küldöttséghez lépett.
- Evan? – nézett mindenki a kimaradt fiúra.
- Igazából nem kell, de nem akarok kimaradni a buliból – indult meg Evan a kis csoport végén az erdő irányába.
- Hol van még a buli… - sóhajtott Sam.
- Menjetek messzebb! – kiabált Will.
- Ugyan miért? Szégyenlős vagy? – fontam karba a kezem.
- Nem szeretném, hogy halljátok a csurdogálást.
- Na, azt én sem – értett egyet Adam barátjával.
- Csináljátok halkan – fintorgott Sam.
- Dobjunk egy sárgát! – kiáltott fel Thomas diadalittasan.
- Minek ordibálsz? – hökkent meg Matt.
- És minek közölted a már amúgy is nyilvánvalót? – szúrtam közbe.
- Mert jól hangzik – mulatott remekül Thomas.
- Inkább Thomast dobjátok valahova – fintorgott Belly szórakozottan.
- Arrébb mentetek már? – álltak be egy sorba a srácok, nekünk háttal.
- Hát persze! – vágtuk rá.
- Látom, hogy nem!
- Jól van, na. Megyünk, megyünk – süllyesztettem a kabátom zsebeimbe a kezem és lassan megindultunk a célunk irányába.



To be continued...
>

2017. október 13., péntek

Közleményes

Sziasztok Drága Lelkek!

Október hónapja nekünk, magyaroknak ugyan nem sokat jelent nemzeti ünnepek szempontjából, de vámpírjainknak és vérfarkasainknak annál inkább!
Az elkövetkezendő időkben igyekszünk pár naponta feltenni részeket, hogy hétről hétre együtt izguljatok és nevessetek a srácokkal.
A mostani külön rész témája természetesen a halloween lesz, és ajánlom figyelmetekbe  - a Vámpír kontra Vérfarkas 13.része után, és a különkiadás megjelenése előtt - a részt, amelyből megtudhatjátok, vajon hogyan töltötte tavaly a rémes 8-as ezt a félelmetes napot... Ide katt.
Legyen ez a hónap az övék, egészen Halloween éjszakájáig!


Vámpír kontra Vérfarkas 13.rész


Belly

Arra lettem figyelmes, hogy Matt enyhén rázkódik mellettem. Először azt hittem nevet (egy tizedmásodpercnyi ideig, hogy sír, de aztán inkább elvetettem ezt a feltételezést), azonban ahogy ránéztem, a sötétségben tökéletesen láttam, hogy furcsán csillognak a szemei.
- Jól vagy? – kérdeztem bizonytalanul az arcát fürkészve.
- Aha – ugrott le a ház melletti farakásról, amin eddig csendben ültünk, majd megállt előttem, kezeit a pulcsija zsebébe dugva.
- Sétálunk? – biccentett az erdő felé. Nem mintha ez megnyugtatott volna, és nem lettem attól sem magabiztosabb, hogy a hideg futkosott a hátamon a rossz vámpír előérzetemtől.
- Persze – vágtam rá, mert hát én, mégis csak én vagyok. Elveim szerint, a vámpír előérzet egyértelműen arra jó, hogy tudd, mikor kezdenek izgalmassá válni a dolgok.
Megvárta, míg leugrom és lassan megkezdtük éjszakai sétánkat az erdőbe. Igen, a vámpírlátással nem megáldottak szeme sem csal. Sétáltunk. Kissé furcsa volt nem suhanni, fitogtatva természetfeletti képességeink végtelen tárházát, de egyben nagyon megnyugtató is.
Volt, hogy hallgattunk és csak az élő erdő neszeit hallgattuk. De nagyrészt beszélgettünk. Sok mindenről. Olyan dolgokról is, amikről csak egy vérfarkas és egy vámpír tud. Na persze teljesen mindennapi témákat is érintettünk. Bár ilyenkor meglepően könnyű az olyan sztereotípiáknál kilyukadni, mint „Mi a kedvenc kajád?” „Embervér.” „És neked?” „Az ember husi.” „Tényleg? És frissen vagy átsütve?”. Szóval, észre sem vettünk és máris valahol az erdő közepének a közepén lévő tisztáson találtuk magunkat.
- Igazán csodás vámpír lenne belőled, így a holdfényben – mosolyogtam gúnyosan Mattet nézve, aki a tisztás szélén állva sütkérezett a hold fényében. Enyhe ezüstös-fehér fénypászma vette körül sziluettjét. A szó szoros értelemben földöntúlinak tűnt. 
- Pedig azt hittem angyalian nézek ki – tárta szét a karját Matt vigyorogva.
- Inkább, mint egy bukott angyal – lépkedtem lassan közelebb hozzá. – Ami nem is áll messze egy vámpírtól – álltam meg közvetlenül előtte diadalittasan.
- Szeretnéd, hogy az legyek, mi? – rántott hirtelen magához a derekamnál fogva. – Akkor könnyebb lenne, igaz? – nézett fel az égre, én pedig hallgattam. Nem tudtam mit mondani, bár mélyen éreztem, hogy egyetértek vele.
- Még szerencse, hogy nem szeretem a könnyű és unalmas dolgokat – mosolyodtam el halványan, mire végre lehajtotta a fejét és a tekintetünk összekapcsolódott. Minden idegszálammal éreztem a közelségét és túlságosan természetesnek tűnt a mozdulat, hogy a nyaka köré fonom a karom.
- Tüzes egy vámpír vagy te – motyogta halkan és már hajolt hozzám, én pedig soha nem szomjaztam még annyira vérre, mint most a csókjára. A szánk végre összeért és annyi idő után először most úgy éreztem, mintha élnék.
A teste forró volt, az enyém pedig jéghideg, de ő még szorosabban fonta körém a karját, én pedig a hajába túrtam. A tudat, hogy mennyire jól esik egymás közelsége és hogy mennyi időt elpazaroltunk, türelmetlenné és frusztrálttá tett mindkettőnket. Egyre hevesebbé váltak a csókjaink, és az érzésre, ahogy ajka a nyakamon lefele vándorol, teljesen elbódított. Lecsuktam a szemem, ám abban a pillanatban tágra is nyíltak, ahogy erős fájdalom nyilallt a nyakam és vállam közötti húsba.
Onnantól kezdve nem éreztem mást csak kínzó fájdalmat ott, ahol Matt belém harapott, és gyorsan homályosodó látóteremben egyedül a telihold pokoli fénye világított.
- Basszus, Belly, Ne! – hallottam Matt elfojtott kiáltását. Még soha nem hallottam félelmet a hangjában, de nem akartam többször hallani. Lerogytam a földre, és ha Matt nem tart meg, elég csúnyán a vállamra estem volna.
- Nem akartam, a rohadt életbe – támasztott meg. Hangja furcsán mélyen, és ugatásszerűen csengett. Alig bírt tartani, mert egész testében remegett. Nem csak remegett, rángott.
- Át fogsz változni – próbáltam kipréselni a szavakat száraz torkomból. Éltem a gyanúval, hogy hamarosan elvesztem az eszméletem.
Halványan ismerős hangokat hallottam. Mattől már nem kaptam érthető választ, mert egy éles vonyítást követően elszáguldott a tisztásról. A jó fenébe, hogy nekem is épp teliholdkor kell vérfarkassal randiznom – futott át az agyamon, majd a tudatom elsötétült.


Matt

Összerándultam.
- Sétálunk? – kérdeztem Bellyt, aki immár egyedül üldögélt a farakás tetején, ahol egy pillanattal ezelőtt még én is tartózkodtam.
Tudtam, hogy rossz a kérdés. Már a gondolat is rossz volt a részemről. De annyira vonzott magához, hogy egyszerűen képtelen voltam uralkodni magamon. Az ösztöneimen.
- Persze – felelte. Rossz válasz.
Azon töprengtem, vajon, hogy is történt mindez. Mégiscsak egy vámpírlány haladt éppen mellettem, ami meglehetősen szokatlan érzés volt a számomra. Ugyanakkor végtelenül kellemes is. Belly pont olyan lány volt, aki tökéletesen illet volna mellém. Alaposan felvágták a nyelvét, megvolt a saját véleménye a világ dolgairól és mintha vonzotta volna a bajt és az izgalmakat. Ez utóbbi főleg tetszett benne.
Remekül el lehetett vele beszélgetni, nem sértődött meg minden hülyeségen és nem félt mellettem.
- Szóval, miféle lények jönnek be neked? – dobta fel legújabb témáját Belly, mire ravaszkás mosolyra húzódott a szám.
- A vérszívók mostanában különösen lázba hoznak.
- Nem randiznál mondjuk szellemekkel? – merengett elmélázva.
- Te randiznál szellemekkel?
- Nem tartom valószínűnek. Kedvelem a testi kontaktust – kacsintott rám huncutul, mire összehúztam a szemem.
- Akkor gondolom a lidércek is kilőve.
- Jobb szeretem, ha a pasi szőrős – sandított rám, mire ismét összerándultam, bár ezúttal egészen más okból.
Mikor kiértünk a tisztásra elsütött egy poént, milyen jó vámpír is lenne belőlem, ahogy a holdfényben sütkéreztem.
- Pedig azt hittem angyalian nézek ki – vigyorodtam el, miközben le sem tudtam venni a szemem Bellyről.
- Inkább, mint egy bukott angyal – lépett közelebb. – Ami nem is áll messze egy vámpírtól – állt meg közvetlenül előttem diadalittasan.
- Szeretnéd, hogy az legyek, mi? – ragadtam meg a derekát és magamhoz rántottam. – Akkor könnyebb lenne, igaz? – Az önuralmamnak annyi.
- Még szerencse, hogy nem szeretem a könnyű és unalmas dolgokat – mosolyodott el halványan. Azt hiszem, ez lehetett az utolsó csepp a pohárban.
- Tüzes egy vámpír vagy te – motyogtam halkan, a következő pillanatban pedig már a választ meg sem várva a szájára tapasztottam a szám.
Fogalmam nincs, mi történt, de a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy a fogaim jólesően Belly húsába vájtak. Mi a szart művelek?
- Basszus, Belly, Ne! – kiáltottam fel sárgálló szemekkel és szinte ellöktem magamtól, aki ennek következtében a földre rogyott, ezért sietve megtartottam.
- Nem akartam, a rohadt életbe! – Egész testemben remegtem.
- Át fogsz változni – suttogta.
- Belly…
- Meg fogok halni? Ja, nem, az nem lehet – mondta Belly elhaló hangon.
- Ez nem a legjobb alkalom a viccelődésre
- Legközelebb kétszer is meggondolom, igent mondjak e az éjszakai séta meghívásodra – pihegte, miközben szemei lecsukódtak.
- Ne, Belly! Térj magadhoz! – paskoltam meg az arcát, de nem reagált. Ájultan omlott össze a karjaimban. Képtelen voltam tovább tartani magam. Átváltoztam.


To be continued...