Sam
A
telihold az erdőfölé magasodva világította be a sötét égboltot. Végigfutott a
fejemben a gondolat, hogyha valaki most velem egy időben felfelé néz, ugyanaz a
látvány tárul elé, mint amit én is látok. De ez nem tartott egy másodpercnél tovább,
ugyanis nem igazán vagyok az a romantikus fajta. Sokkal inkább Belly… Apropó,
vajon hol lehet? Valahol tőlem több 10 méterre halottam egy kósza vonyítást, de
nem tűnt ismerősnek. Nem mintha ismerném bármelyik farkast is…
Gondolataimból
valami halk neszezés szakított ki. Puha tappancsok érintése a száraz avaron.
Megmerevedtem és próbáltam láthatatlan maradni. Vagy hallhatatlan. Mármint két
l-lel. A másikhoz nem kellett próbálkoznom. Hah. Vámpír poén. Najó.
Hirtelen
abbamaradt a neszezés – ami persze egy átlagember számára teljesen egybeolvadt
volna az enyhe szellő suhogásával – ám a vámpírokat nem téveszti meg az
ilyesmi. Arra következtettem, hogy az illető is érzékelte az én jelenlétem, és
pár másodperccel később hallottam, ahogy egy állat bőszen szimatolja a levegőt.
Nem tartott valami sokáig ez a farkasfű főzet, ami kotyvasztottunk a
vámpírszálláson…
A
fejem fölött egy csupasz fa egész erősnek tűnő ága nyúlt ki, úgyhogy felnyúltam
és gyorsan felhúztam magam rá és guggolásban folytattam tovább a nézelődést.
Az
előbbi nesz abbamaradt, azonban vámpírfölsüketítően hangos veszekedésre lettem
figyelmes, ami egyre közelebb ért hozzám.
-
Nem hiszem el, te bolhás dög, az agyamra mész! – suhant el egy másodperccel
később Kat pontosan alattam, majd az őt követő sötétszürke farkas, aki
panaszosan vonyított és morgott. Pókerarccal és mozdulatlanul figyeltem az ágon
ülve, ahogy elhaladnak, teljesen megfeledkezve magukról. Valamiért mindkettőjük figyelmét elkerülte a
tény. hogy pár centi választ el minket, de nem hibáztattam őket. Nem szívesen
hallgattam volna, ahogy Kat egyre magasabb frekvencián átkozza ezt a
szőrgombócot. És azaz ugatás…
Tűnődve
hallgattam, egyre távolodó hangjukat míg végül teljesen lenyelte az erdő halk
zsongása. Ám furcsa előérzetemnek engedve nem máztam le, hanem vártam.
Nemsokára megint hallottam az apró neszezést. Tudtam! Kell lennie itt még
valakinek rajtam kívül…
Merre
vagy kicsi farkas? Kémleltem körbe és hirtelen megláttam egy holdfényben
ezüstösen megcsillanó bundát, amint előtűnik egy bokor alól.
-
Micsoda kellemes meglepetés, Will – ugrottam rá pontosan a hátára. Ő a váratlan
érkezésem végett először előre ugrott, majd áthengeredett a hátára és vissza.
Persze én mindeközben talpra álltam, kihasználva a lendületét.
Sam?
- nézett rám világos szeme kérdőn. Ja, igen. Farkastelepátia.
-
Na, vajon? – tártam szét a karom unottan.
A
többiek? üzente a tekintete.
-
Nem tudom pon… - kezdtem, de akkor két farkas lihegését véltem felfedezni
mögöttünk.
-
Hát ez meg…
Miújság
gyerekek? - vakkantotta Will és már láthatóvá is vált egy fa takarásából kilépő
kisebb, kissé tépett bundájú farkas és egy nagyobb sötétfoltos.
Oh,
milyen jó, hogy összefutottunk - csillant fel boldogan Thomas szeme.
Will
Boldog
voltam. Telihold volt, farkas alakban lehetettem. Hát kell ennél több? Dehogy
kell. Vágtázás közben kinyújtottam a nyelvem, hogy lebeghessen utánam. Jó pár
szúnyogot is elkaptam, de azokat még időben kiköpdöstem, nehogy a végén húst
kelljen fogyasztanom. Még egy két levelet is elrágcsáltam, hogy helyreálljon a
komfortérzetem.
Éppen
halálos nyugodtsággal rágcsáltam egy finom csipkebokor tövébe hullt ízletes
levelet, mikor valaki rám ugrott. Konkrétan a hátamra. Előre ugrottam, majd
áthemperegtem a hátamra és vissza, de addigra már rég nem volt ott.
Felpattantam, szembe találva magamat Sammel.
Néhány
percnyi kellemes társalgás után valahonnan az erdő mélyéről előkerült Thomas és
Evan.
Miújság
gyerekek? – érdeklődtem, közben minden erőmmel azon voltam, nehogy észrevegyék
a lehullott leveleket és felzabálják előlem.
Oh,
milyen jó, hogy összefutottunk – örvendezett Thomas.
Hol
vannak a többiek? – szólt bele a társalgásba Sam morcosan.
Neked
kéne tudnod, szuperhallásod van - jegyezte meg Evan.
Tiszta
szerencse, hogy itt van ez a három farkas és egyik se fogott szagot –
gúnyolódott Sam.
Lehetnél
kedvesebb is! – csattantam fel. Már amennyire gondolatátvitelnél ez lehetséges.
-
Lehetnék – forgatta a szemét Sam, mire elfintorodtam.
Egyébként,
mit kerestek itt? – fordultam inkább Evanhez.
Szagot
fogtam – jelentette be hirtelen Thomas, amire persze Sam is felkapta a fejét.
Keresd!
– utasította, mint valami kutyát, Thomas pedig farkcsóválva indult meg az
általa észlelt szag irányába.
Mind
követni kezdtünk.
Ez
az! Végre! Megtaláltam! – torpant meg Thomas váratlanul, mire Evan
nekiütközött, én meg Evannek.
Mi
a jó élet ez? – hallottam a fejemben Sam mérges hangját.
A
lábszagú bokor. Már nagyon régóta érzem a szagát, de egészen eddig nem találtam
– magyarázta Thomas meglehetősen boldogan. Na, várjunk csak.
Megvan
a lábszagú bokor? – poroszkáltam mellé kíváncsian.
Utoljára
Olaszországban találkoztunk ilyennel – merengett Evan.
Sam!
Lekapnál minket a bokorra, hogy megmutathassuk a fiúknak? – fordult Thomas a
vámpírlány irányába reményteljesen.
Amint
feljön a Nap, elébe sétálok – dünnyögte Sam, fáradtan homlokát masszírozva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése