Legelső történet (Part II.)

Kell neki egy cím.

Jó.

Part I., mert azért mégis egy szövevényes történet közepén vagyunk.

A

- VÁÁH! – hallatszott az ablak felől egy ordítás, melyet egy fényrobbanás kísért. Mindenki lebukott az asztalok alá, majd pár perccel később lassan felemelkedtek.

- Hiányoztam? – jelent meg a kitört ablak maradványain Kat, és a hogy a többiek végigmérték, látták, hogy tiszta vér, valamint homlokán fejpántot visel.

Észrevették azt is, hogy Thomas hátán ül, szárnyainak tövében, kezében gyeplőt tart, a másikban pedig ostort, amolyan szuperhős pozícióban.

- Miért vagy csupa vér? – szörnyülködött a késen verekedő két fiú.

- Én is az vagyok… - dünnyögte Will sértetten.

- Ja, de az kit érdekel? – vont vállat Belly, majd ő is Kat felé fordult.

- Áh, ez csak szamóca dzsem! – nyalta le egyik ujját a lány. – Gondoltam elugrok Csodaországba, ha már kaptam egy fuvart – vigyorgott le Thomasra Kat.

- Nem is raboltak el!? Minek adtam a kést, akkor? – képedt el Adam.

- Jaaj, a sebem – sajnáltatta magát hangosan Will, hátha rá is figyel valaki.

- Katy, már vártalak – mosolygott Evan.

- Az jó, én is vártam magam – örült magának Kat.

- Nagyon fááj, csííp – nyöszörgött tovább Will a földet csapkodva, de senkise tekintett rá.

- Honnan van szárnyad? – méregette Adam kíváncsian Thomas végtagjait, aki csak lassan csapkodva velük szavalni kezdett.

- Réges-régen, mikor még éltem,

Volt valami, amitől féltem,

Ezért a Démont felkerestem,

Hogy segítsen nekem.

Ő rögtön meg is tette,

Így lettem én szárnyas kecske.

És mindennek igaznak kell lennie,

Mivel, hogy rímel.

- Hú, a felénél lemaradtam, de azért szép volt – vallotta Adam pár szótlan másodpercet követően.

- Nincs miért szégyenkezned, már megszoktuk – mosolygott rá édesen Kat.

- De vicces itt valaki – vágott rá egy pofát Adam.

- Fúj – szólalt meg Belly. – Ez itt van! Nem bírom – motyogta, mikor leesett neki, hogy Thomas visszatért. – Egyszerűen nem bírom ezt a valamit – méltatlankodott.

- Én, sem bírlak – vágyott vissza Thomas, de kapott a pofájára Kattől.

- A valami nem pofázik be a barátnőnek!

- Hé, ez állatkínzás! – ugrott fel Sam drámaian.

- Meghalok – suttogta Will elveszítve az utolsó vele foglalkozó embert is.

- Kösz, basszus – vágta oda Samnek Thomas, valamiért sérelmezve az „állat” kifejezést, majd ledobta a hátáról Katet. Adam rohant, hogy elkapja; kinyújtotta kezeit felé, de a lány telibe a fetrengő Willre zuhant, aki ezzel végleg kilehelte a lelkét… Helyett a reggelijét.

- Nee mááár – ugrott félre Kat, véletlenül meglökve Evant, aki ennek következtében ráesett Samre, aki belekapaszkodott Bellybe, ő azonban háton lökte Adamet, aki így elvesztve az egyensúlyát megbotlott és egy fordulattal hátraesett. Mivel az egész társaság csodával határos módon Will köré esett, ő büszke fejjel konstatálta a helyzetet.

- Aúú – nyögött Belly.

- Menj már innen, hallod? – méltatlankodott Sam, majd Evan arcába könyökölt.

- Jaj, már – lépett oda segíteni Kat, de Will lábában megbotolva ráesett a még mindig háton fetrengő Adamre.

- Szia – mosolygott a lányra, majd mindketten felkapták a fejüket és Thomasra néztek, akinek szárnya beakadt a lámpába és Bellyn landolt.

- Hagy-jál te i-zéé – kezdte el ütlegelni szegény fiút (vagy ahhoz hasonló valamit), feléjük pedig éppen Will igyekezett.

- Majd én, megmentelek!!! – S bár gyorsan mászott, mégis lemaradt. Ross Lynch felkapta Bellyt, majd ölében tartva kilépett az emberi halom alól.

- Itt vagyok érted, Mrs. Lynch, megyünk pizzázni? – kérdezte, mire Belly elvörösödött vörösödve. (Hm).

- Mikor lesz az esküvő? – kérdezte Kat boldogan.

- Legyen most! – vágta rá Ross önfeledten.

- Én ezt nem engedhetem! – kiáltotta Will bőszen, próbálva feltápászkodni.

- Jaj, omg, mi a problémád? – nézett rá Kat unottan.

- Most nézzetek rám. Még a fehér ingem sincs rajtam. Plusz véres vagyok, mint marhacomb a hentesboltban. Egy tanú nem nézhet így ki!

- Miről beszélsz? – nézett rá furcsán Belly.

- Elmész te a fenébe! Mit képzelsz, mióta lettél te a tanú? – kötött bele rögtön Kat, és kezdett kissé minden összezavarodni.

- Nem veheted el őt, én, szeretlek téged! – lépett Rosshoz Thomas, e vallomásával mindenkit meglepve. Illetve csak egy személyt.

- Te langyi vagy? – nézett rá döbbenten Kat, majd fejpántjával kipenderítette az identitászavaros izét az ablakon.

- Menj nyugodtan utána! – vont vállat Belly Rosst bámulva, mire a srác szomorúan eloldalgott.

- NEEEEM – ébredt fel erősen zihálva Belly és a következő pillanatban a földön landolt.

- Aúú, héé – kiáltott fel méltatlankodva az ágya mellett lévő matracról Kat.

- Te jó ég. Nem fogod el hinni, hogy mit… - ám Belly nem tudta befejezni a mondatot, mert hirtelen Thomas lépett be a szobába, egérfüles hajpánttal a fején, egy meleg szendvics darabot rágcsálva. A lányok értetlenül egymásra néztek, majd a fiúra, majd megint egymásra.

- Kérlek, a jövőben ne engedd, hogy nálam tartsunk bulit – nézett Belly rezzenéstelen arccal barátnőjére, aki elröhögte magát, majd megdobta az éppen dobozokba pakolászó Thomast. Valóságos álom volt, nem? 

_____________________________________________-

Na, hát végül is ez mégsem történt meg, megesik ha parákat álmodunk! Bár általában a valóságból egy-egy elemet kiragadva...;)

Hamarosan új történet indul, részletek később! 

xxx B&A

Festészet meg minden...

Sam

- Menj már innen, Thomas! Nem hiszem el, hogy nem bírsz magaddal! Megmondtam, hogy nem lehetsz a múzsám – kiáltottam mérgesen a vászon másik oldalán tartózkodó idiótára.

- De azt mondtad, hogy egy múzsa szépsége inspirál, hogy valami csodásat alkoss – mondta Thomas feltartva a kezét, mintha csak szavalna.

- Pontosan. Ezért sem értem, hogy miért vagy még itt – felelt helyettem Kat elterpeszkedve a kanapén, majd unottan lapozott egyet a kezében tartott képregényben. Mire Thomas reagálhatott volna burkolt sértésére valami „köszönöm a bókot” pirulással, Belly is megjelent a stúdióban egy nyalókával a szájában.

- Mi van Sam, nem tetszik a modelled? – mérte fel rögtön a helyzetet, avagy Thomast, ahogy csípőre tett kézzel pózol és engem amint idegbajosan hadonászok az ecsetemmel.

- Még kérdezed? Nekem valaki inspiráló, karizmatikus és mindenekelőtt esztétikus kell – soroltam elgondolkozva.

- Csak nem engem kerestek? – lépett be Will pólója társaságát mellőzve. Ezen már képtelenség lett volt meglepődni. Meg nem mintha zavart volna…

- Na, ez kellett – nézett fel Belly unottan, aztán visszanézett Willre. Majd újra a plafonra.

 – Adam, mond már el, mégis miért fetrengsz az egyik tetőgerendán? – Erre mindenki meglepetten felfelé kapta a fejét.

- Hőőő – fejeztem ki nemtetszésem, mert azért mégis egy műteremben vagyunk.

- Mi, én? Csak erősítek.  – mászott le óvatosan, úgy, hogy most már csak a kezeivel kapaszkodott a gerendán.

- És miért pont itt? – húzta össze Kat a szemét fel-le követve a mozgását.

- Úgy volt, hogy itt találkozunk, nem? Akkor meg minek menjek máshová? – értetlenkedett Adam, majd pár húzódzkodást követően ténylegesen lemászott hozzánk.

- Meddig kell még így állnom? – nyűgösködött Thomas sóhajtva még mindig a „gondolkodó” pózban, amit az imént vett fel.

- Még egy kicsit – vigyorgott rá Will, mire Thomas megértően bólintott. Sosem tanul… Hirtelen megszólalt az Oroszlánkirályból ismert „Érzem már a szív szavát” nevezető dalocska, mire kérdőn néztünk körbe.

- Hello, na mikor jössz? – szólt bele Belly a telefonba és látva elképedt fejünket, azt tátogta, hogy „Matt az”.

-  Hogy s mint van Szimba? – kérdezte komisz mosollyal a száján Kat barátnőjétől, mire a fiúkból kitört a röhögés.

- Nyan cat mond mit? – vágott vissza Belly, de ő is nevetve. – Egyébként Matt állította be, nem én – tette fel a kezét védekezően.

- Aha, akkor most térjünk vissza az én gondomra! Még mindig nincs modellem – csettintgettem unottan.

- Hát mért nem szóltál előbb? – húzta ki magát Adam és Thomas mellé lépett.

- Már vártam, hogy megszólalj – vigyorgott Kat a szemét forgatva, még mindig a kanapén fetrengve.

- Ohó, csak nem? – húzogatta a szemöldökét Adam és inkább otthagyva előbbi társaságát, leült a kanapéra. Illetve Katre, aki erre elkezdett rá fújolni. Mármint úgy, mint ahogy a macskák szokták. Érdekes volt.

- Ugyan, Sam mindketten tudjuk, hogy kire gondoltál elsőre – kacsintgatott rám a barátom eszeveszetten, mire a homlokomra csaptam.

- Na, ugye – bólintott elégedetten Will és most ő állt a festőállvány elé.

- Evan, kész vagy már basszus? – kiáltottam el magam vele egy időben.

- Egy pillanaaat! – hallatszott a fal túloldaláról.

- Volt valakinek bármi fogalma arról, hogy itt van? – nézett ránk Belly faarccal.

- Most, hogy mondod. Mintha valaki motyogott volna, hogy „segítség, embereek”, de azt hittem csak a fantáziám – ütögette mutatóujjával az állát Kat.

- Ja, én is hallottam, hogy „Adaam, gyereee”, de azt gondoltam csak a tériszony miatt van – vonogatta a vállát a fiú.

- Hogy tessék? – néztem rá döbbenten. Azt hitte, a padló hívogatja, vagy mi? Töprengtem volna még egy darabig, de nem folytathattam a gondolatmenetem. Ugyanis ekkor kicsapódott a műteremből nyíló kis raktárszoba ajtaja és Evan lépett ki rajta emelt fővel. Érkeztükre Belly oda sem nézve benyomott a telefonján valami nyálas számot. Evan hosszú, fehér tógát viselt, fején pedig aranyszínű babérkoszorú virított. Mögötte Thomas fogott egy kis kosárkát és fehér virágszirmokat szórt önfeledten. Mindenki megkövülten állt. Jobbra Kat és Adam, balra pedig Will és Belly. Én meg középen hátul a vászon mellett.

- Ő... Amikor azt mondtad elkésem, nem mondtad, hogy pontosan miről is… - hallatszott Matt döbbent hangja az ajtóból. – Ki a szerencsés? – nézett Evanre rezzenéstelen arccal.

- Pfff – tört ki Katből és Bellyből egyszerre a nevetés, és én sem bírtam tovább, inkább leültem a székre.

- Most mit nevettek? Elrontjátok a pillanatot!! – dobálta őket Thomas mérgesen, mire a két lány már a földön fetrengett, eközben pedig Will irigykedve méregette Evan fejdíszét.

- Hát tesóm, nem vagy semmi – veregette meg a vállát Adam vigyorogva.

- Valaki kikapcsolná a zenét? – nézett hátra Evan jelentőségteljesen és kérése meghallgatásra talált Matt személyében.

- Amúgy, most komolyan. Mi lesz ebből, csendélet? – nézet rám Matt kérdőn, miközben felszedte a még mindig a földön hempergő barátnőjét és átölelte a derekát.

- Nem is olyan rossz ötlet – nézett a többiekre Will elgondolkodva.  – Én ide állnék, így, ti meg körém. A kezetek felfelé mutatna irányomba, kiemelve a kockás hasam és aztán…

- Na, neem – fúrta Matt vállába a fejét Belly.

- Hé, akkor már az én hasamat is emeljük ki – kapta le a pólóját Adam felháborodva.

- Már megint nekem akarnak imponálni – motyogta Thomas a szemét törölgetve.

- Adam, vegyél fel valamit, most komolyan – fogta a fejét Kat röhögve.

- Oké – szedett fel Evan a földről valami anyagot és barátja vállára csavarta, mialatt Adam bőszen tiltakozott.

- Tudod mit, maradj így, köszi – változtatta meg a véleményét Kat egy pillanat alatt és már szedte is elő a telóját.

- Éhes vagyok – nézett fel Belly Mattre kiskutya szemekkel.

- Akkor egyél – vigyorgott rá a fiú. Még egy darabig meredtek így egymásra, aztán Matt felsóhajtott.

- Megyünk kajálni – mondta és Belly elégedetten bólintott.

- Éhes vagyok – nézett Mattre nagyra meresztett szemekkel Thomas mellettük, mire Matt felröhögött.

- Najó, nektek hála teljesen elment az összes ihletem. Egy hétre. Máskor figyelmeztessetek, hogy nem csinálunk ebből programot! – dobtam le az ecsetemet.

- Ugyan, ugyan. Szerintem rendkívül inspirálóak vagyunk – mondta Kat vigyorogva.

- Ne aggódj, még lesz alkalmad lefesteni – nézett rám Evan békítően, mire lemondóan bólintottam.

- Na, gyere, meghívunk egy sült krumplira – szólt oda nekem Adam kedvesen.

- Miért pont sült krumpli? – kérdezte Belly gyanakodva.

- Az a legolcsóbb, nem? – vonogatta a vállát Adam.

- Tuskó! – vágta karon Kat, de persze mindenki felröhögött.

- Rólam meg bármikor készíthetsz bármit – nézet rám Will és egy megnyugtatónak szánt puszit nyomott az arcomra, miközben kifelé indult a teremből.

- Olyan segítőkész vagy – kezdte nyomban fűzögetni Thomas, mikor Will mellé ért. Sóhajtottam és mosolyogva megráztam a fejem. Idióták.

Bónusz:

Amikor végre megértették Willel, hogy nem mehet ki félmeztelenül az utcára. ;)

xxx. A&B