2016. április 21., csütörtök

Vámpír kontra Vérfarkas 4.rész


Kat


- Ezt nem tudom elhinni! - háborogtam a laptopom előtt ülve.
- Mi a baj? - kérdezte Belly, aki éppen elterülve olvasott az ágyán. Imádtuk a vámpír szállót. Kellő biztonságot és elhatároltságot biztosított, ugyanakkor mégis közel volt mindenhez.
  - Azaz idióta kutya mindenféle baromságot kommentelget instán, a képeim alá - avattam be Bellyt haragosan, azon töprengve, csak szimplán töröljem Adam hozzászólásait, vagy oltsam vissza. Esetleg a saját oldalán szólogassak be neki. Végül is az utolsó két lehetőség nem zárta ki egymást, végrehajtható volt egyszerre is. Rögtön feldobott a dühös arcának gondolata.
  - Na, mesélj! - tette le a könyvet Belly és felkönyökölt, várva, hogy meséljek neki néhány példát.
  - Itt van, mikor a tengerparton voltunk. Ezt a képet te készítetted rólam.
  - Aha, emlékszem. Így mai fejjel nem igazán értem, mit kerestünk mi ott.
  - Akkor még jó bulinak tűnt - vontam vállat.
  -  Mit írt Adam? - váltott vissza Belly.
  - "Nem látom, hogy csillogna a bőröd. Talán kikoptál az évek során" - olvastam fel mérgesen. - Azt hiszi, hogy egyenesen a Twilight-ból léptünk ki?
  - Nem nagyon tudom értelmezni, ezeknek a farkasoknak a gondolkodásmódját - merengett Belly. Úgy tűnt, magában felidézte a tegnap este történteket. - Nem lenne menő, ha csillognánk? Úgy, mint Adam borostyán szemei...
Még van képe ugratni engem!
  - Azt hiszem, összekevered Mattel - vágtam vissza, majd a fejünket ingatva felnevettünk. Abszurd. Mint a pocok vér.
  - Sápadtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál. Ja, bocs, de az vagy - osztottam meg barátnőmmel egy újabb szánalmas kommentet.
  -  Az ég szerelmére, nem is így van a dal! - forgatta a szemét Belly utalva a Nagy utazás című Presser számra.
  -  Egyébként mire fel volt az a nagy sietség tegnap este? - dobtam fel egy új témát, hogy lenyugodhassak. Könnyebb lett volna csak kinyomni az instagramot, de még frappáns visszavágásokat kellett gyártanom.
  - Fogalmam sincs - felelte Belly és bár álcája tökéletes volt, mint mindig, valahogy mégis észrevettem valamit a tekintetében. De jobbnak láttam egyelőre nem firtatni.
  - Hülye farkasok! - közöltem, s mint valami végszó, Sam lépett a szobába.
  - Lányok! Nem gondoljátok, hogy vissza kellene mennünk és kideríteni mi volt a srácok tegnapi hirtelen távozási kényszere? - vonta fel a szemöldökét. Ez a beszéd! Legalább méltó bosszút mérhetek arra az emlősre.
  - Benne vagyok! Pont ezt mondtam Bellynek - helyeseltem, majd mindketten az említett felé fordultunk.
  - Tudjátok, hogy nem tudok nemet mondani a kalandoknak - kacsintott ránk.
„Mellesleg egyáltalán, hogy készülhetnek rólad képek?” - jelent meg Adam legújabb kommentje. Neki annyi.

Sam

20 perccel később az erődben osontunk hangtalanul, akár három árnyék, a farkas komák házát keresve. Igazából rögtön megéreztük a szagukat, mikor a területük határához értünk, de mivel az egész erdőt belengte, nem nagyon segített a tájékozódásban. Mondhatni kifejezetten idegesítő volt. Hirtelen a lombok közül egy egyszintes faház bukkant ki. Semmi különös nem volt igazából benne, annyi, hogy teljesen lapos volt a teteje, nem pedig a megszokott családi ház kinézetű.
- Itt vagyunk? – kérdezte szinte hangtalanul Belly.
- Aha – fürkésztem a helyet.
- Biztos? Mi van, hogyha ez valami favágó háza és nekünk támad a baltájával ésatöbbi – kotyogott bele Kat idegeskedve.
- Most komolyan. Nyilván épeszű ember nem épít házat az erdő közepébe, ahol még rendes út sincs – szálltam vele vitába.
- Attól még lehet valami antiszociális fazon!
- Vagy inkább négy antiszociális fazon – mutatott Belly vigyorogva az egyik ablak irányába, ami mögött éppen Evan jelent meg. Rögtön a földre hasaltunk és próbáltunk beleolvadni a környezetbe. Néha tényleg jól jönne ez a denevéres képesség.
- Ha jól láttam éppen a konyhában csinál valamit… – jegyezte meg Belly. A szándékosan besötétített ablakok sem takarták el előlünk a mögötte zajló történéseket. Egy null ide kutyusok.
- Mmm baconos rántotta! A kedvencem – nyalta meg a szája szélét Kat, a levegőbe szippantva.
- Najó, figyeljetek – gondoltam át a tervet. – Nem nézzük őket még fél óráig. Behatolunk!
-  Azt hittem vámpírok vagyunk, nem Smith-ék – húzta mosolyra a száját Belly, mire Kat felröhögött.
- De jó is az a film!
- Halkabban, te vámpírmajom! Még meghallanak – csaptam a kezem a szájára majd megmerevedetünk. Kedves vérfarkasok ide vagy oda, sosem lehet tudni náluk, éppen milyen kedvük van…
- Héhé, mintha ablaknyitódást hallottam volna… - hegyezte a fülét Belly. – Gyerünk, akció van!! – Azzal felpattant, mi meg utána suhantunk. Elosontunk az ablakok alatt, de a hátsó ajtó melletti viszont tényleg nyitva volt. Odalopóztunk a két szélére, az egyik oldalon Belly és Kat, a másikon én.
- Tiszta a levegő? – kérdeztem, mire Kat óvatosan kihajolt majd biccentett.
- Jól van. Egy pillanat! – mondtam, majd gyorsan végigszaglásztam a karom, és a két lány is így tett. Felmerülhet a kérdés, hogy nem is egy, de több vérfarkas, hogy nem veszi észre már az első pillanatban nem is egy, de három vámpírlány illatát, amint belép az erdejébe. Nos, a válasz egyszerű. Sisakvirágolaj. Vagy más néven farkasfű, esetleg farkasgyökér. Magyarázatként persze mondhatnám, hogy először egy régi és poros könyvben olvastunk a létezésérő, gyenge gyertyafénynél, éjfélkor, félelmetes bagolyhuhogás közepette, mikor beszöktünk a Vámpír kolesz zárolt könyvtárrészlegébe, miközben viharos szél csapkodta az ablaktáblákat… de nem. Hahó, huszonegyedik század! A google-t nem csak az emberek használják. Szóval Kat szépen rákeresett a neten és a laborban ügyeskedtünk egy sort, aminek következtében magunkra kenhettük a löttyöt, ami elfedi a szagunkat a vérfarkasok elől. Legalábbis ameddig el nem párolog a bőrünkről és a ruhánkból…
- Bevetésre készen – suttogta Kat és besurrant az ablakon, mi pedig árnyékként követtük. És pont annyira időnk volt, hogy fénysebességgel elrejtőzzünk valami mögé. Én a szoba túlsó felében lévő kanapé rejtekét választottam, Kat a függöny mögé, Belly pedig az első ajtót nyitotta ki, amit megpillantott.
- Hagyjál már a hülyeségeiddel, Thomas! Képzeld, nem tudom, hol van a szárított vámpírköröm! Fúj! – csörtetett be Will a nappaliba és lehuppant a nagyképernyős tv elé.
- Pedig azt hittem maradt még a pincében – követte őt Thomas töprengve.
- Nem is akarom tudni, honnan szedsz te ilyeneket – meredt rá Will, majd egy pillanatra megmerevedett.
– Itt valami bűzlik. - Hirtelen megfagyott a vér az ereimben. Haha, vámpír poén. Na de akkor is. Basszus!
- Te – vetette oda Adam elsétálva a nappali mellett, mire Will nekidobott egy párnát. Thomas meg éppen magát szaglászta.

Thomas

Mikor éppen a szárított vámpírkörmeimet kerestem a kanapé párnái alatt, észrevettem egy kakaófoltot az egyiken. Biztos Adam volt, ő hisz abban, hogy amit nem lát, az nincs is ott. A jó öreg párnafordítós trükk.
Azonban nem csak ez tűnt fel, hanem a három vámpírleány is, akik az ablak előtt haladtak el. Nocsak, nem is tudtam, hogy a srácok mára bulit szerveztek. Ennek örömére tényleg be kell fejeznem ezt a koktélt! Talán kérhetnék körmöt a lányoktól, aztán sebtében kiszárítom.
- Thoomas! - búgta egy ismeretlen hang a nevemet.
- Tessék? - kérdeztem vissza, majd feltekintettem, de nem láttam a helyiségben senkit.
- Thoomaas! - ezúttal hosszan hangzott fel a nevem, a magánhangzók jól elnyújtva.
- Mondom, hogy igen?
- Ööhm, seemmi - huhogott vissza az idegen.
- Nincs véletlen egy kis szárított vámpírkörmöd?
- Dee! Pont van!
- Szuper, akkor légy oly szíves! – Hirtelen előttem termett a dolog, amit kívántam.
- Köszönöm. Hé, ez még friss! - akadtam ki, mikor megfogtam.
- Rakd a radiátorra! - érkezett a válsz, én pedig tettem, amit mondott. Ám egy kérdés nem hagyott nyugodni. Hol is hallottam ezt a kísérteties suttogást? Kísérteties! Kísértet! Ez az! Basszus! Casper az! Megatalált!



To be continued...
>

______________________________________
Kedveseim! Nagyon jól esik, hogy ennyien olvassátok, és szeretitek is a sztorit, mindig várva a következő részt! Szavazzatok minél többen, mert írótársammal repesve várjuk a verseny eredményét, avagy melyik páros a kedvencetek!
Kövi csütin új rész.
xxx A&B

2016. április 14., csütörtök

Vámpír kontra Vérfarkas 3.rész


Belly

- Miért követtél? – kapta el a tekintetem Matt, én pedig lefagytam.
- Tudod, mit ne is mond. Majd kitalálom – mosolyodott el. – Tehát megláttad ezt a megkapóan jóképű, izmos srácot a buszon…
- Javítanám, ha nem gond. Nem láttam az arcod – mosolyogtam rá erőltetetten.
- Lényeg a lényeg, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag követted. Egészen… a területéig – gondolkodott el és kissé félrehajtott fejjel engem fürkészett.
- Nos, végére értél a gondolatmenetednek? Bár gondolom, még fültanúja lehetek pár egoista megnyilvánulásnak is – szájaltam.
- Tetszem neked, vámpírlány? – hajolt közelebb a fülemhez, egyik kezével a fejem fölött megtámaszkodva. Az a kis mosoly még mindig ott játszott a szája sarkában. Szép vékony ajkak…. Vérfarkas! Egy vérfarkassal flörtölök! Egy vérfarkassal, aki valószínűleg csak játszik, mert nincs jobb dolga, mint pszichopata vámpírlányokat fűzögetni.
- Majd a pokolban – sziszegtem és ellöktem magam tőle. Láttam az arcán, hogy meglepődött. Azt hitte, hogy ennyitől elolvad az agyam? Vámpír vagyok nem zombi, basszus! Pár lépést hátráltam, majd kétségbeesve elfutottam. És még a szagát is megszoktam. Francba.
Mikor már egy kiló méterre lehettem tőle, hallottam, ahogy halkan megszólal.
- Kihívás elfogadva, vámpír.

Thomas

Mikor visszaértem egy köteg gallyal a többiek már sehol sem voltak. Pedig Will azért küldött el, hogy hozzak tűzifának valót, mert megsütöttük volna a három kis malacot. Mindenesetre nem maradt más választásom, mint megkeresni a fiúkat. A szaguk egyenesen az erdő mélyébe vezetett, de valami mást is éreztem a levegőben. Először nem tudtam mi az, de aztán beugrott. Vámpírok! Biztosan ők is a malacokra pályáztak.
Hirtelen megpillantottam egyik falkatársamat, amint ijesztően közel áll egy vámpírlányhoz, de mire odaérhettem volna, hogy köszönjek nekik, már el is száguldott előbb az egyik, majd komótosan a másik. Á, szóval játszanak! Világos. Boldogan utánuk futottam a tisztás felé, ahol már megint vészesen közel kerültek egymáshoz.
- Matt?  - szólítottam meg udvariasan.
- Thomas? – ugrott hátra rögtön Matt, bizonyára a jelenlétem kizökkentette. Bármit is csinált éppen.
- Hát, szerbusz! – térdeltem le a vámpírka előtt, és csókot nyomtam csinos kis kacsójára. – Thomas vagyok! – üdvözöltem kedvesen.
- Belly – nyögte ki a lány nagy nehezen, teljesen a hatásom alá kerülve.
- Mi a jó életet művelsz, Thomas? – került elő valahonnan Adam, oldalán egy másik vámpírlánnyal.
- Téged is üdvözöllek területemen – pattantam elé és hasonlóan köszöntöttem, mint előbb Bellyt. – Szerény személyem a Thomas névre hallgat.
- Kat vagyok – mutatkozott be a lány, de nem volt időm kiélvezni, mert Adam felrántott a földről.
- Azt akartad mondani, hogy a területÜNK, igaz? – vicsorgott rám. Nem értem, miért ilyen idegbajos ma éjjel mindenki. Biztos a telihold bűvöli így meg őket.
- Mit vagy úgy oda, te haszonállat? – forgatta a szemét Kat, Adamhez intézve kérdését.
- Későre jár, cicus! Nem kellene visszavonulnod a koporsódba? – vágott vissza Adam. Meglátásaim szerint, csak úgy izzott közöttük a levegő.
- Nyilvánvaló, hogy ilyen sztereotípiák alapján ítélkezel. Ezek szerint félsz tőle, hogy megharaplak és neked annyi? – vigyorodott el gonoszul Kat.
- Vigyázz, cicus! Nehogy te legyél a lány, aki vérfarkast kiáltott! – Adam arcán lusta, ragadozó mosoly jelent meg.
- Srácok! Minek ez a cirkusz? És engem miért nem hívtatok meg fogócskázni? – érdeklődtem kissé sértetten, mire mindenki felém kapta a fejét.
- Ezek betörtek a területünkre. Szánt szándékkal – vicsorgott Adam.
- Nyilván nem csak itt ébredtünk fel – dünnyögte Kat. Úgy tűnt, nem nagyon képesek megférni egy helyen.
- Annál jobb, tartsatok velünk. A vacsora tálalva – mosolyogtam a két lányra, akik rám jóval szelídebb pillantásokat vetettek, mint a két dühöngő örültre.
- Milyen kis aranyos ez a Thomas, nem, Belly? – méregetett Kat. – Ez a beszéd!
- Most, hogy mondod valóban. Tetszik, hogy ilyen szép, sima az arca – lépett mellém Belly és hosszú körmeit végighúzta az arcomon.
- Ráadásul bámulatosan vékony - csatlakozott Kat is.
- És még azt beszélik, a vámpíroknak páratlan a látásuk – horkantott Matt féltékenyen.
- Ugyan, mégis mit vártál? Köztudott, hogy a denevérek egyáltalán nem látnak éjszaka – kontrázott Adam, mire Kat felé irányította lenéző tekintetét.
- Mi vagy te, valami biológus? Csak mert rohadtul hülyeségeket beszélsz! – Be kell, hogy valljam, kissé ijesztően hatott rám a nevetése. Mint egy alvilági gonosz kacaj. Pláne, mikor mindketten rákezdtek.

Evan

Éppen zuhanyoztam, mikor a három haverom lelépett szépen sorban. És még csak nem is szóltak! Úgy bírom, mikor az egyik a fejébe vesz valamit, elindul, és valami lehetetlen módon a másik kettő mindig tudja, hol találja. Csak én nem. Most meg tíz perc után, mire megtaláltam őket, kiderül, hogy itt szórakoznak pár vámpír csajjal. Így kellett megtudnom, hogy ezek az élőholtakra gerjednek. Hát a pofám leszakad. Éppen akkor értem oda hozzájuk és idegesen karba fontam a kezem, majd vártam, hogy észrevegyenek.
- Most mit szívózol itt velem? Inkább menjél, vegyél magadnak naptejet – szólt be éppen Adam a három közül a hosszú, sötétbarnahajú vámpírcsajnak.
- Hallottátok ezt? Hát az eszem megáll – fújtatott a lány, és vékony rózsaszín ajkai között kivillantak pici, hegyes szemfogai. Nagyon elragadó látványt nyújtott.
- Na meg a vérkeringésed – tette hozzá Matt, mire a fiúk felröhögtek.
- Hé, tesó, segíts már – nézett rám Adam. – Nem bírok vele – mosolygott a kis pukkancsra, majd, mikor leesett neki, hogy valami nem stimmel, visszakapta felém a fejét. – Evan?!
- Ő. Helló! Evan – biccentettem, lerendezve ezzel mindenki felé a bemutatkozást.
- Miért nem szóltál, hogy itt vagy? – nézett rám elkerekedett szemekkel Adam.
- Kellett volna? – kérdeztem vissza meglepetten.
- Nem volt már itt kezdettől? – kérdezte elképedve Thomas, éppen a fűben ücsörögve. Na, kösz haver, én sem.
- Mondom én, hogy ezeket nem tanították meg egyáltalán az illemre – szúrta közbe a vörös hajú vámpírlány. Hát, igen ő nem tudja, hogy én vagyok mind közül a legkedvesebb.
- Veletek szemben? Biztos nem – szólt közbe Will röhögve, mire a szőke hajú lány unottan fújtatott.
- Akkor illene neked is bemutatkoznod – mosolygott rá Matt elragadóan a vörös hajú csajra, aki erre unottan az égre nézett. Önkéntelenül is követtem a tekintetét és megláttam a teliholdat, ami pont ott volt ahol nem kéne lennie.
- Srácok!
- Hm?
- Mivan?
- Le kell lépnünk – jelentettem be idegesen. Ennek nagyon nem lesz jó vége, ha nem sietünk.
- Mi? Nemár! Még csak most kezdtünk el szórakozni – fonta karba a kezét Adam.
- Most. Muszáj lesz – meglepetésében kérdőn nézett rám, mert sosem szoktam ilyen határozott lenni, de most, mikor látta rajtam, hogy nagyon komolyan gondolom, biccentett.
- Jó. Lépjünk – köszörülte meg a torkát, majd se szó se beszéd befutott az erdőbe Will után.
- Viszlát, hölgyeim! Remélem, még találkozunk – ugrándozott el Thomas.
- Hé, mi van már? – értetlenkedett Kat összeráncolt szemöldökkel.
- Ne most Kat, hagyd őket – tette a lány karjára a kezét a szőke hajú vámpírlány.
- Bocs, tényleg mennünk kell – néztem sóhajtva a kissé zavart lányokra. – A ti érdeketekben – néztem jelentőségteljesen Kat szemébe, aki Adamhez hasonlóan látott a tekintetemben valamit, ami egyetértésre késztette.
- Matt? – fordultam hátra, aki még mindig mozdulatlanul állt.
- Oké – mondta végül és megfordult. Még pár másodpercig egyhelyben állt, mintha még akarna valamit mondani, de úgy látszott meggondolja magát és hamarosan már Adamet követte az erdőbe. Az erdő szélnél bevártam mindenkit, és mielőtt elindultam volna, vettem egy utolsó pillantást a tisztáson álldogáló három vámpírlányra.
- Hát. Jól itt hagytak – jegyezte meg Kat még mindig kicsit durcásan.
- Aha – tette hozzá Belly halkan, lábával egy kavicsot rugdosva.
- Ne már csajok! Most úgy tesztek, mintha soha az életben nem látnák őket viszont – forgatta a szemét Sam.
- Miért vagy te ebben olyan biztos? – nézett rá Belly kérdő tekintete.



To be continued...

>


2016. április 7., csütörtök

Vámpír kontra Vérfarkas 2.rész


Adam

Pokoli hangzavarra ébredtem.
- Mi a jó élet folyik itt? – kerestem meg a zajongás forrását. Fura látványba ütköztem, Matt karba font kézzel figyelte, ahogyan Will félmeztelenül, éles körmeivel éppen elkapni készült egy számomra ismeretlen vámpírcsajszit.
- Csak játszunk – felelte Will rám sem nézve, arcán gúnyos vigyor ült.
- Nekem mindegy, csak legyetek halkabbak – morogtam mérgesen.
- Ugyan, Adam! Nincs kedved beszállni a buliba? – invitált Will, hangsúlya olyan volt, mintha megmondhatná nekem mit tehetek és mit nem. Inkább parancsolt, mintsem érdeklődött.
- Nincs. Mellesleg mit játszod itt Jacobot? Vegyél már fel egy inget!
Hirtelen enyhe szél támadt, a következő pillanatban pedig egy másik vámpírlány jelent meg szorosan a kis barátnője mellett.
- Mi a helyzet, Belly? – lökte oldalba az újonnan érkezett csaj az eddig is itt voltat.
- Semmi extra, csak szórakoztam – közölte, mintha nem rettegett volna eddig ettől a három keményen kigyúrt vérfarkastól.
- Én viszont nem szórakozom, úgyhogy ideje lenne eltűnnötök, ahelyett, hogy szaporodtok! – háborgott Will, de mégis hátrált egy lépést.
- Te meg ki vagy, Hófehérke? – érdeklődtem kedvesen a kettes számú vámpírcsajtól.
- Nekem dumálsz, kutya? – villant rám a lány tekintete.
- Kutya? Ez komoly? – vontam fel a szemöldököm haragosan, mert ez a legnagyobb sértés, amit egy vérbeli farkasnak mondani lehet.
- Ne haragudj. Talán megbántottam az érzéseid? Ja, hogy olyanod nincs is. – Ezt komolyan egy vámpírtól kell hallanom?
- Nagyon sápadt vagy. Jól érzed magad? – vigyorogtam rá önelégülten, élvezve a zseniális poénom hatását.
- Ilyen a bőröm, te nagyon hülye!
- Nyugi, Kat! – csitította a hevest barátnője, aki minden bizonnyal Bella volt. A kis nagyszájú meg ezek szerint Kat.
- Szeretem a cicusokat – kacsintottam rá, összefüggést hozva közte és a neve között. – Megkergetni – tettem hozzá.
- Mit jártatod a borotválatlan szádat? Azt hiszed, te vagy az X-men? – kapta megint felém a fejét Kat, és minden pillanatát imádtam, ahogyan idegeskedett.
- Na, tessék! Látod, ilyen, ha valaki szőrös! – mutatott rám elégedetten Will, de fogalmam sem volt, miről hadovál.
- Én jobb vagyok, mint Logan – vontam vállat, gondolván, hogy a vámpírlányka is pontosan így gondolja, csak nem meri megosztani ezt velünk.
Aztán egyszer csak Willt valaki hátba rúgta és előre esett, majd Matt és én valahogy egymással szembe kerültünk és összefejeltünk. Fájni nem fájt, de iszonyatosan feldühített. Utálom a vámpírokat.
A két csaj magát borzasztóan viccesnek találva összepacsizott, majd kihívóan bámult ránk.
- Belly! Nem gondolod, hogy elég unalmas itt, és ideje lenne tovább állnunk? – csevegett szinte normális hangon Kat barátnőjével.
- Igazad van, Kat! Már nem olyan izgalmas ez az egész, keresnünk kéne valami érdekesebb murit – értett egyet Bella, továbbra is eljátszva ezt a „menők vagyunk és jobbak, mint ti” szerepet.

Sam

Mikor már Kat is lelépett és fél óra múlva sem tért vissza (vámpír gyorsaság kontra nagy távolságok), úgy döntöttem én is belemegyek ebbe a bizarr „nem tér vissza senki” horror játékba. Szóval követtem őket a városszéli lepratelepre. Mikor már messziről meghallottam az ordítozást unottan vettem az irányt az erdő felé. Na persze arra nem számítottam, hogy a két lánnyal szemben ott találok három kigyúrt vérfarkast is.
- Na, baszki! – csúszott ki a számon mikor leesett a helyzet kínos volta. Mert, hogy rohadtul jogosan kinyírhatnak minket, amiért a területükre léptünk.
- Még egy?! Lánykák, ha tudtam volna, hogy jöttök, manikűrözöm egyet - sóhajtott fel drámain a félmeztelen vérfarkas. Ah. Ez most komoly?
-  Most, hogy így felhoztad, rád férne egy alapos nyírás is. Mondd meg őszintén Will, mikor voltál te utoljára kutyafodrásznál? – mosolygott rá angyalian Belly.
- Adam, Will! Lassan húznunk kell – jegyezte meg a magas sötétbarna hajú srác, majd lassan kifújta a levegőt és gondterhelten az égre pillantott. Illetve a holdra. A teliholdra. Csodás.
- Nyugi van Matty fiú – mormolta halkan Adam és közben féloldalas mosollyal Katet nézte.
- Lányok, ez most komoly? – fordultam suttogva a két vámpírmajomhoz.
– Belly, te követsz egy random alakot, akiről ráadásul tudod, hogy vérfarkas, majd követed az éjszaka közepén az erdőbe pont teliholdkor, mikor tudod, hogy teljesen megvesznek tőle, de azért te provokálod őket?
- Jaj, ugyan már. Nézd már meg milyen unalmasak! Nem csinálnak, semmit csak vicsorognak meg vakaróznak – biccentett az Adam nevű vérfarkas felé Kat, aki erre gyorsan abba hagyta a füle bizgerálását.
- Kat, te ne beszélj! Még csak meg sem próbáltad lebeszélni Bellyt az őrült terveiről, aztán szó nélkül utána jössz és mást sem csinálsz, mint kezdettől fogva hergeled ezeket az idiótákat!
- Hát…ja – mondták végül teljesen egyszerre.
- Argh. A sírba visztek! – csaptam dühösen a homlokomra, mire a két lány egymásra nézett majd kitört belőlük a vihogás.
- A sírba visztek, ez kész. Jó vagy Sam – törölgette a szemét Belly.
- Ezeknek mindig is ilyen szar volt a humoruk? – morogta oda Adam Mattnek, aki csak megvonta a vállát.
- A sok évszázad alatt esélyes, hogy ennyire begyepesednek. Ezt persze nekik elmagyarázni? – sóhajtott fel unottan.
- Mint halottnak a csók – biccentett Will vigyorogva és összeöklöztek.
- Szóval. Most, hogy ilyen szépen párosan vagyunk, nagyon szívesen kipróbálnám a saját bőrömön, milyen gyorsan futhat egy vámpír – dörzsölte össze a tenyerét Adam izgatottan.
- Tetszik az ötlet, tesó! – csillant fel Will szeme is.
- Hát nekem nem – vágtam rá rögtön.
- Naa, vámpírlány! Ne legyél már ilyen ünneprontó – kacsintott rám Adam, majd a lányok felé fordult.
- Most elkaplak cicamica – és kipattintva a körmeit megindult Kat felé, aki felismerve a helyzetet, inkább hátat fordított és sikongatva elfutott a mező felé. Okos lány. Ha a kutyus elvesztené a fejét, akkor legalább nyílt terepen könnyebb helyzetben van.
- Na jó, Piroska, így sosem érsz oda nagyanyádhoz – döntött egy pillanat alatt Matt és Belly mellé ugorva felkapta a meglepett vámpírt és beszáguldott vele az erdőbe. Hát. Ők is leléptek.
- Úgy tűnik egyedül maradtunk. Mit csináljak veled vámpírlány? – mosolygott rám gonoszan Will.

Belly

Komolyan. én nem vagyok egy lassú felfogású vámpír, de percekbe telt mire leesett, hogy hol vagyok és kinek a karjaiban ülök éppen. Azaz, hogy minek…
Már meg is érkeztünk valahova az erdő sötét fái közé, ami nekem tök ugyanolyan volt, mint az előző kettő, de persze ha megkérdezném erről Mattet valószínűleg kapásból meg tudná mondani, most pontosan hol vagyunk. De hülye lennék, olyan kérdést feltenni neki, amire tudja a választ.
- Megérkeztünk – jelentette be, mikor végre megállt.
- Jó – feleltem frappánsan, majd mikor nem éreztem, hogy elengedne, vagy lovagiasan letenné a lábamat a földre, mérgesen néztem rá.
- Mi az? – vigyorodott el és a holdfényben megláttam kissé sárgásan csillogó szeméit. Szép borostyánszínű szemek. Hm. Mivan?
- Mire várunk? – kérdeztem, mert rájöttem, hogy akkor sem fogok neki könyörögni, ha megpróbálná kiprovokálni belőlem.
- Azon gondolkodom, hogy egy kacsa vagy egy fácán tollával azonos-e a súlyod – válaszolta pókerarccal és közben kicsit megemelt.
- És? – néztem rá felvont szemöldökkel.
- Nem tudom, nem szokásom 50 kilónál kevesebb cuccot hordozgatni – vonta meg a vállát.
- Felvágós – forgattam a szemem. Még mindig a nyaka köré volt fonva a karom.
- Én? Nem hinném – mosolyodott el óvatosan. – Csak a tényeket mondom.
- Aha, nyilván – feleltem, és valahogy, nem tudom, hogyan de az arcunk már csak fél centire volt egymástól. Elkerekedett szemmel néztem a szemébe, mire hirtelen eltűntek a karjai körülem és a földre pottyantam. Valamiért hideg csapott meg és elkezdtem fázni. Szerettem volna újra valahol Matt meleg mellkasa környékén lenni. Nem! Épp csak úgy ledobott a sárba, mert olyan kedve volt!
- Hé! Ez nem volt szép – pattantam fel rögtön.
- Aha. Figyelj csak – lépett közelebb, mire ösztönösen hátráltam, azonban a hátam egy fának ütközött. Remek.
- Megtennéd, hogy az aurámon kívül tartózkodsz? – néztem mindenhova csak a szemébe nem. Most, hogy megint ilyen közel volt, elkezdett rázni a hideg. Mi a franc.
- Ne félj már. Kettőnk közül nem én harapok – vigyorodott el.
- Dehogynem – motyogtam.
- Miért követtél? – kapta el a tekintetem én pedig lefagytam.


To be continued...

>