" Sam "
-
Tulajdonképpen miért is követjük őt? – súgta nekem Kat.
-
Ne engem kérdezz – tettem fel a kezem az előttünk szórakozó Bellyt nézve.
-
Na, mi lesz már? – jelent meg újra a fényes szemű Thomas és mire bármit is
mondhattunk volna, felkapta a hátára Katet, aki sikítva belém karolt. Én persze
Bellyt ragadtam meg a kapucnijánál fogva és egy erőst rántást követően már el
is vesztettük a lábunk alól a talajt. Pár másodperccel később a kísérteties
és ódon várkastély előtt toporogtunk.
-
Azt a kutya meg a macska... – tátotta el a száját Kat a magas tornyokat
vizslatva.
-
Meghitt kis kégli – bólogatott egyetértően Thomas, kissé félreértve Kat
reakcióját.
-
De izgi – szólalt meg Belly már a lépcső tetejéről. – Bemegyünk? – vigyorgott.
Kérdése azt sejltette, hogy választ vár, de ennek ellent mondott az a tény,
hogy a kaput benyomba egyszerűen ott hagyott minket.
-
Na végre. Már itt álldogáltam fél órája egy csontot rágva és nem tudtam bejutni
– motyogta Thomas, majd ő is Belly után surrant a nagy kapun.
-
Neked is az az érzésed, hogy bajba fogunk kerülni? – morfondíroztam a hatalmas
és félelmetes kaput vizslatva.
-
De nézd, valaki felkapcsolta a lámpákat – mutatott fel reményittasan Kat a
hatalmas ablakok felé.
-
Kétlem, hogy Belly ilyen gyorsan felért volna a másodikra – ráncoltam a
szemöldököm. Hirtelen megrezdült az egyik bokor, és a zaj következtében újból
denevérek szálltak fel az égbe. Kattel egymásra néztünk.
-
Mekkora poén lenne, ha egy vámpír kastélyba kerültünk volna – mosolyogtam
erőltetetten.
-
Haha…ha – nevetett Kat hisztérikusan. Pár másodperccel később már a kastély
előterében ácsorogtunk, körülbelül úgy, mint akiknek sürgős dolguk akadt.
Amikor
beléptünk hirtelen felkapcsolódott a falak mentén szépen sorba az összes fáklya
a teremben, illetve a folyosón, ami balra vezetett. A mellettem lévő Kat tett
egy óvatos lépést előre, mire az aula közepén lévő főlépcső fényei is
felgyulladtak.
-
Hűű – ámult el, és én is ugyanolyan csodálattal néztem körbe. Elvárásaimmal
ellentétben, nem volt semmilyen áporodott szag, pókhálók vagy évszázados por. És
a félhomály, ami körülvett minket egyszerre volt kellemes és kissé
hátborzongató. Minden bútor, a kövezet és fényforrás pontosan olyan volt,
mintha valami viktoriánus film díszlete lenne, ugyanakkor annyira természetes
volt, hogy már modernnek tűnt.
-
Ne legyetek már így berezelve – jelent meg Belly a főlépcsőn ugrálva.
-
Juupppii – jelent meg Thomas Belly mögött a vastag márványkorláton csúszva,
Belly pedig hangosan nevetett, ahogy seggre ült a „pálya” végén.
-
Megharapott valami veszett kutya, vagy miért kergültetek így meg? – nézett
rájuk Kat kissé dühösen, de látszott a szemén, hogy ő is kezd feloldódni.
-
Jaj, cicus, nem is tudod mennyire fején találtad a szöget – sétált le lassan a
lépcsőn Adam. Magas volt kigyúrt és erősen borostás. Nagyon hasonlított Adamre,
de valahogy volt benne valami földöntúli. És ahogy Katre nézett.... Kirázott
tőle a hideg.
ö Kat ö
Adam
beszólása pont olyan volt, mintha Adam mondta volna, de Adam még sem úgy nézett
ki, mint Adam.
-
Mi tartott ennyi ideig? – került elő valahonnan Will is. – Csak egy kis nasiért
küldtünk titeket.
Valamiért
rendkívül bosszantott a számonkérése.
-
Will? – húzta össze a szemét Belly.
-
Tessék, Bells? – A megszólítás stimmelt.
-
Ez nem Will – nézett ránk jelentőságteljesen Belly.
-
Miért gondolod? – hümmögött Sam a pasiját figyelve.
-
Will maga menne nasiért – közölte Belly.
-
Áh! Az utóbbi időben mindig megpróbál engem elküldeni – legyintett Sam
lemondóan, de mégsem ment oda a barátjához egy kacér csókra.
-
Itt lesz a buli? – szólaltam meg körbe pillantva.
-
Itt lesz buli, az már biztos! – helyeselt Thomas lelkesen.
-
Haláli party lesz – kacsintott rám Adam, mire elfintorodtam. – Mi van, cicám?
Azt hittem, szereted, ha ilyeneket mondok.
-
Kiver tőled a víz – fontam karba a kezem.
-
De csak mert nincs szíved, hogy hevesebben verjen – utánozta a mozdulatomat. Mi
van?!
-
Hát itt vagytok! – sétált le a lépcsőn Matt és alaposan végigmért minket. –
Vagy mégsem vagytok itt.
-
Miről beszélsz, Matty fiú? – érdeklődött Will olyan willesen, de mégse úgy,
mint Will.
Matt
is valahogy másnak tűnt. Bellyre siklott a tekintete, aki éppen a szemét
mutogatta Thomasnak.
-
Kicsim! – integetett Mattnek szórakozottan a barátnőm.
-
Komolyan elhiszi, hogy az Matt? – hajoltam Samhez suttogva, de ő csak Willt
figyelve vállat vont.
-
Ugyan, bébi. Megbeszéltük, hogy nem hívsz így – zsörtölődött Matt.
-
Hol a nasi? – ugrándozott körülöttünk Thomas lelkesen, mire széttártam a karom.
-
Egy fára akasztottuk fel idefelé. Otthagytam – mondtam bűnbánó arccal, mire
Adam felmordult.
-
Úgy veszem észre, a memóriád még nem földöntúli.
-
Neked meg a modorod nem az – vigyorgott rá Belly jókedvűen.
-
Vöröske, te csak hallgass!
-
Van nálam egy Mars csoki – emelte ki a finomságot táskájából Belly, mire Will
azonnal mellette termett.
-
Mivel van töltve? Boszorkánytakony? Vérfarkas lép? Vámpírvér? Zombiürülék? –
Mintha csaholt volna örömében.
-
Pfuj! – vágott undorodó fintort Belly. – Karamell.
-
Az a kedvencem – vigyorodott el boldogan Will, majd kikapta a lány kezéből a
csokit és a nyomában Thomasszal arrébb vonult.
-
Megjöttek a lányok? – hallottunk egy ismerős hangot, majd Evan került elő
nagyot nyújtózva és ásítva egyszerre.
Mindhárman
döbbenten bámultunk rá.
Evannek
bajsza volt.- Most egy kicsit összezavarodtam - tettem fel a kezem, de félbeszakított valami, amire egyáltalán nem számítottam.
To be continued...