Vámpír kontra Vérfarkas 10.rész

Evan

Én már vagy fél órája próbáltam a srácoknak megmondani, hogy hamarosan közeleg az átváltozásunk, de valamiért soha nem jutottam szóhoz. Mondjuk nekem először fel sem tűnt Matték távozása, de szerintem nem én voltam az egyetlen, bármit is mond Will. Mialatt a konyhában voltunk egyre közelebb kerülünk az állapothoz, mikor már nem tudjuk kontrollálni az átváltozást. Egyébként csodának tartom, hogy már nem kezdődtek előbb a tünetek. Ezek szerint a vámpírlányok jelenléte inkább gátolta a folyamatot, minthogy elősegítette volna. Gondolataimból egy újabb erős hidegrázás zökkentett ki. Körülnéztem és a többieken és látszott, hogy nekik sincs sok idejük. Ez figyelmeztetett, hogy nincs vesztegetni való időnk.

- Figyeljetek, most a legfontosabb, hogy minél távolabb kerüljetek tőlünk – néztem jelentőségteljesen Katre, majd Samre. A hangok elkezdtek kiélesedni, majd elhalkulni. Elviselhetetlenül erős és kellemetlen szagot éreztem, mire elsötétedett a tekintetem. Hallottam, ahogy a fiúk még mondanak pár figyelmeztető szót, majd amint megéreztük az ismerős érzést, megfordultunk és berohantunk az erdő menedékébe. A fák között szlalomozva viszonylag hamar szétváltunk. Nagyjából tudtuk, hol a másik. Nem sokára egy elnyújtott vonítást hallottam, és már indultam, hogy megkeressem társamat, de hirtelen megrezdült valami a mellettem lévő bokorban. Lesunyítottam a fülem és lassan, leszegve a fejem elindultam a neszezés felé.

- A fene essen AÚÚ – hallottam a szitokáradatot elfojtott vonyítássá változni. Rosszallóan félredöntöttem a fejem, és szimatoltam. Nem éreztem semmi különöset. Akkor ez nem lehet más, mint…

Hirtelen egy szőrös alak ugrott ki a bokorból és megérkezett pontosan az orrom elé, mire kissé hátraugrottam. Egy apró nyikkanást hallottam az előttem álló kisebb testű, kissé tépett bundájú farkastól.

Szervusz, Thomas üdvözöltem őt gondolatban. Máshogy nagyon nem is tudtam volna megértetni magam vele, ugyanis farkas alakban így kommunikáltunk egymással.

Oh, hello, Evan. Kissé megijesztettél. Na, mindegy is… mi újság? – szegezte rám érdeklődő szürke szemeit.

A többiek is átváltoztak már mind. Te is érzed ezt a szagot? – mordultam fel hirtelen és vicsorítottam egyet. Nagyon enyhén elkezdtem érezni valami szörnyen taszító, orrfacsaró bűzt.

Milyen szagot? – szimatolta bőszen a levegőt Thomas. – Csak nem a sajtjaimat érzed?  - csóválta a farkát izgatottan.

Ööö, nem hiszem. Ráztam meg értetlenül a fejem.

Thomas

Miután átváltoztunk csak egy gondolat világított neonként a fejemben. Meg kell találnom a sajtjaimat. Farkasként – mármint konkrétan farkasként, az átváltozás után – sokkal kifinomultabbak az érzékeink. A sajtok felkutatása pedig nyilvánvalóan az orrom feladata volt, így hát szimatolva nekiindultam az erdőnek.

Olyasminek kell ezt elképzelni, mintha a szagok látszanának a levegőben egy amolyan színes csíkként.

Szóval felkerestem a megfelelő illatokat és a sajtok nyomába eredtem. Egy kisebb bokorcsoporthoz érkeztem, amelynél a szagoknak vége szakadt, azonban hiába kutattam, a sajtjaim nem voltak sehol.

Egyszer csak egy másik farkas jelent meg mellettem, így előbújtam. Evan volt az.

Szervusz, Thomas – üdvözölt gondolatban.

Oh, hello, Evan. Kissé megijesztettél. Na, mindegy is… mi újság? – érdeklődtem elmerengve.

A többiek is átváltoztak már mind. Te is érzed ezt a szagot? – mordult fel Evan vicsorogva.

Milyen szagot? – szimatoltam bőszen a levegőt. – Csak nem a sajtjaimat érzed?  - csóváltam meg a farkam izgatottan. Hátha Evan látta, vagy legalább halott róluk valamit.

Ööö, nem hiszem – rázta a fejét Evan. A kutya vinné el, a fenébe. Pedig biztosan itt van ez a szag. Mi lehet ez a szag?

Pedig én érzem. Orrfacsaró ez a másik bűz – folytatta Evan fura arccal.

Talán a sajtjaimról beszél. Lehet, hogy elásta valaki őket?

Te tényleg nem érzed?

Vagy esetleg valami odúba rejtették?

Mintha vámpíriszagot éreznék.

Egyáltalán ki akarná elrejteni a sajtjaim és miért?

Sőt, biztosan a vámpírok azok.

Előfordulhat, hogy a srácok voltak azok. Meglehet, hogy pont Evan volt.

Mintha Kat szagát érezném – vélekedett Evan némileg meglágyult arckifejezéssel.

Érdekes, én pont, hogy Bellyét éreztem. Meg a sajtokat. Ezt aztán tényleg nem tudtam mire vélni.

Biztos nem sajtszagot érzel?– kérdeztem biztos, ami biztos alapon.

Katnek egész más szaga van, mint egy sajtnak!– kapta fel a vizet Evan.

Hát jó. Rendben. Elhiszem én.

Talán meg kellene keresnünk őket – dobta fel az ötletét Evan.

Hülye egy ötlet. Sajtokat kellene keresni. Saj-to-kat.

Odanézz! – kapta fel hirtelen a fejét Evan, és nyíl egyenesen bámult az említett irányba. Persze mutatni nem tudta merre kell nézni, mert csak mancsai voltak. De azért leesett, mit is kell figyelni. Egyértelmű volt. Eltéveszthetetlen.

Ezt nem hiszem el! gondoltam.

Ezt nem hiszem el!  -  vakkantotta Evan döbbenten.

To be continued...

>