2016. augusztus 19., péntek

Vámpír kontra Vérfarkas nyaraláson (spin off)


Kat

Éppen egy öltözőkabinban hajoltunk Belly telefonja fölé, amit Sam tartott – vagy mondjuk inkább, hogy görcsösen szorongatott – miközben arra vártunk, hogy a kijelzőn lévő digitális óra másodperc mutatója 0-ra álljon. A kicsi fülkében kellemes félhomály uralkodott és csak a falécek között jutottak be a délutáni nap gyenge sugarai. De még így is elég volt, hogy lihegésre késztessen három vámpírlányt.
- Kezdek olvadni – legyezgette kezével az arcát Sam kissé nyűgösen. Hatalmas kerek napszemüvegében és kalapjában, színes maxi ruhájában pont olyan volt, mint valami filmsztár, aki nem akarja, hogy felismerjék. Mellette Belly próbált átlesni a résen, hogy megláthassa, éppen mi történik a strandon. Ő a neonrózsaszín szélű, régi Ray Ban napszemüvegét vette fel, és most kivételesen sülttel előrefelé hordta a baseballsapiját, amit még Mattől nyúlt le pár hete. Szokásához híven, most is sötét cuccokban volt, de a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy melege lenne. És mivel nem volt hajlandó szoknyát venni semmilyen körülmények között sem, így jól láthatóvá váltak, még a vámpírokat is megszégyenítő hófehér lábai.
- Tudom, hogy technikailag nem izzadhatok. De most úgy érzem, nem sok választ el tőle – bontottam ki a hajam, hogy eltakarja a hátamon, szabadon hagyott bőrfelületet. Kellett nekem felvenni ezt a kék, háton jobban kivágott pólót. Idióta Adam. Nem, mintha miatta választottam volna. Nyilván, nem.
Mivel utálok mindenféle nyári fejfedőt, otthon a szekrényemben kutatva ráleltem egy elég aranyos kis kendőre, amit most a fejemre tettem és a tarkómnál kötöttem meg. Ha a fülem mögé tűrtem, akkor a piacos nénire, ha eltakarta a fülem, egy rossz kalózra emlékeztettem jobban. Na, mindegy, legalább a pilóta szemüvegem miatt nem fog felismerni senki. Imádom ezt a szemcsit, mert mindig ridegnek és veszélyesnek tűnök benne. Ha most nem számítjuk a fejkendőt. Ah, hogy menne már le az a rohadt nap.
- Egyébként. Megmondaná valaki, hogy miért bujkálunk? – nézett ránk Belly pár néma perc elteltével. – Úgy értem, már nem süti a nap a büfét meg ilyenek – tette hozzá. Nem mond a lány hülyeséget…
Valahonnan távolról egy ismerős csaholásszerű nevetést véltem hallani. Na, nem.
- Jaj, hát miért nem ezzel kezdted – csapta volna ki Sam a fülke ajtaját, de én visszarántottam. Haragosan nézett rám.
- Most meg mi van?
- Nem mehetünk ki oda.
- Miért is nem? – nézett rám kérdőn Belly is, de Sammel ellentétben neki nevetés bujkált a tekintetében.
- Hát mert…Még nem állunk készen. Várjunk még egy kicsit. – Most már határozottan felismerhető volt a hangszín és a stílus, persze erre már a két lány is felfigyelt. Sam döbbenten nézett rám.
- Ugye ti is azt halljátok, amit gondolok, hogy hallok? - Elkerekedett szeme végül gúnyosan összeszűkült.
- Ilyen nincs – néztem a plafonra. Vagy arra a fa izére, ami a bódé teteje volt.
Hirtelen egy erős ütés érte a fülkénk ajtaját, amit mély hangú vihogás követett.
-Hé, vámpírkák, bejöhetünk mi is öltözni? Vagy már elég szűkösen vagytok? – hallottam Will hangját, valahol fölöttünk.
- Kérlek, mond, hogy képzelődöm és nem másztál fel ennek a tákolmánynak a tetejére – mondta Sam rezzenéstelen hangon, de elég hangosan ahhoz, hogy Will is hallja.
- HELLÓ, LÁNYOK! ÉN VAGYOK AZ, THOMAS! HALLOTOK? – ordított be Thomas a kabin falának tapasztva a fülét.
- Kristálytisztán – felelte Belly, aki Thomasszal szemben állt a bódé belső felén.
- Oh, akkor jó – nyugodott meg Thomas, majd jól hallhatóan elsétált.
- Na, én ezt nem bírom, léptem – nyitottam ki az ajtót, hogy szépen meglóghassak, de nem jutottam messzire, ugyanis épp Adam jött szembe velem. Egy szál úszógatyában.
- Mi van veled, cica? Úgy elsápadtál – fürkészett tettetett aggodalommal.
- Köszönöm, csodásan voltam, amíg meg nem jelentél – fordultam inkább vissza a többiek felé. Ahogy mondják a kisebb rossz…
- Hát örülök, hogy ilyen nagy hatással vagyok rád – vigyorgott, majd mosolya rögtön lehervadt, mikor szembe találta magát a hátammal.
Fura, vészesen reccsenésre hasonlító hangot hallva, a kabinhoz kaptam a fejem. Will éppen a tetőről próbált lemászni, de nem vette észre az ajtón kislisszoló Samet, így ennek következtében szinte a nyakában kötött ki és mindketten a földre zuhantak. A farkas fiúk persze sírtak a röhögéstől.
- Hé, Will, te aztán tudsz csajozni – röhögött Evan, majd mikor észrevett, mosolyogva megemelte a kezében tartott sörös poharat.
- Hölgyem – vigyorgott Will, miközben felpattant és a zavar legkisebb jele nélkül nyújtotta oda a kezét, hogy Samet felsegítse.
- Idióta – forgatta a szemét Sam, de azért elfogadta a felé nyújtott jobbot.
- Nincs kedvetek leülni az asztalunkhoz? – pattogott vissza hozzánk Thomas, vállán Miki egeres törölközővel. Összenéztem Bellyvel és Sammel.
- Legyen.
Amúgy tök jó kis hely volt ez a strand. Nem volt túl nagy, ahhoz hogy tömeg lehessen és nem is volt túl kicsi, hogy kihalt legyen az egész. És persze a legjobb, hogy délután már tökéletes árnyékban be lehetett ülni a büféasztalokhoz.
Mikor megérkeztünk, Matt éppen egy társaságnak magyarázta, hogy miért is ül egy egész padnál teljesen egyedül. Minden kétséget eloszlatva helyet foglaltunk.
- Jó sapka – nézett Matt Bellyre.
- Kösz, bár ki kellett mosnom – fordította meg sülttel hátrafelé a fején Belly az említett fejfedőt, Matt pedig mosolyogva figyelte.
- Kutyaszaga volt? – vigyorogtam rájuk, mire Matt küldött felém egy nem túl kedves pillantást. Engem nem csap be.
Mikor mindenki elhelyezkedett, várakozóan Thomasra néztünk, hogy hozza az italokat. Imádott pincért játszani, ezért gyorsan fel is vette a rendelésünket és bement a büfé személyzeti ajtaján. Kérdőn néztem Bellyre, de ő csak megvonta a vállát és tekintete visszakalandozott Mattre. Ők ketten le sem bírták egymásról venni a szemüket. Persze nem feltűnően. Mindig akkor bámulták egymást, mikor a másik nem nézett oda. Ah, kis természetfeletti tubicák. Muszáj volt elmosolyodnom.
Véletlenül Adamre tévedt a tekintetem, aki éppen az asztalra támaszkodva magyarázott valamit Willnek. Valamiért nem is tűnt olyan bunkónak és elviselhetetlennek, ahogy így teljesen elmerült a sztoriban. Megérezte, hogy nézem ezért felém kapta a tekintetét és elmosolyodott. Fura csapkodó érzést éreztem a gyomromban, szóval rögtön a víz felé néztem.  Hú, de szép a tenger. Ne gondolj Adam szép hasizmaira. Rossz vámpír.
Thomas egy italokkal teli tálcával a kezében tért vissza hozzánk.
- Ki kérte a nulla százalékos lime-guavás radlert? – kezdte lepakolni az italokat.
- Innen senki. Remélem – nézett Matt körbe. A tekintetében megrökönyödést láttam.
- Kat? Nem te kérted? – nézett rám Sam.
- Nem, fröccsözöm.
- Ja, ez az enyém – jutott Thomas eszébe szórakozottan, majd üres helyére tette a gyümis sört.
- Na, ez mindent megmagyaráz – hagyta jóvá Matt.
- Most mi bajod az alkoholmentessel? – nézett rá bírálóan Belly.
- Azzal nincs. De a gyümölcsös nyúlnyál nem sör - jelentette ki, mire Belly jóváhagyóan bólintott. A csajszinak az „alkohol nélkül is jól érzem magam” életstílus megalapítójaként mindig is érzékeny pontot jelentett ez a téma. Most is egy rostos narancslevet szürcsölt éppen jóízűen. Mattnek nagy szerencséje volt, különben Belly itt kaparta ki volna szemét. Csak imádni tudtam ezt a vámpírt.
- Tudod, mi esne jól most? – kérdezte tőlem Belly és úgy csillant fel a szeme, mikor jó ötlete van.
- Szerintem én tudom – nézett rá Matt ördögi mosollyal. Belly még véletlenül sem nézett a szemébe.
- Vegyünk jégkrémet! – Briliáns ötlet. Felpattantam és a fagyasztó pulthoz sétáltunk. Miközben elmerültem vizsgálgattuk a jégkrémeket, valaki meglökött.
- Bocs – mondta egy barna hajú srác. A vele lévő fiú társaság többi tagja és felénk fordult és úgy tűnt tetszik nekik, amit látnak. Már nyitotta a száját, hogy beszélgetésbe elegyedjen velünk, mikor tekintete a hátam mögé vándorolt és megakadt.
- Na, mi lesz azzal a jégkrémmel? – jelent meg mögöttem Adam. Olyan közel állt, hogy éreztem, a mellkasa a lapockámhoz ér. Gyorsan megfordultam és felnéztem rá. Nem nevetett. Épp ellenkezőleg, úgy tűnt valami nagyon nem tetszik neki.  Tekintetét belefúrta a barna hajú srácéba, aki kicsit jobban kihúzta magát és kínosan felnevetett. Adam még mindig jeges pillantással meredt rá. Olyan volt, mint egy területét védő farkas.
- Az lesz, hogy veszel nekem egyet – néztem fel Adamre, aki rám nézve elmosolyodott és rátette a kezét a nyakamra, hogy elhúzzon. Pontosabban a nyakamnak arra a részére, ahol az ütőerem lüktetett valaha. Megborzongtam. Jó lesz nekem az epres Calippo.
Mikor visszaértünk Will és Thomas egymással szemben ültek és meredten bámulták egymást. Sam karba font kézzel nézte őket, Evan pedig a két fiú között kapkodta a tekintetét.
- Ezekbe meg mi ütött? – kérdezte Belly felvont szemöldökkel.
- Farkasszemet játszunk – mondta Will teljes nyugalommal. Csak a szája mozgott, egy arcizma sem rezdült.
- Pedig meg merten volna rá esküdni, hogy Thomas hipnotizálni akarja Willt – motyogtam, Belly felkuncogott.
- Halljátok. mit szólnátok egy strand röpi meccshez? – követte tekintetével Matt a mellettünk elhaladó lánycsapat egyik tagja kezében lévő röplabdát.
- Naná – mondtuk szinte teljesen egyszerre.
- Akkor jó – állt fel Matt és az említett csapat után indult.
- Most komolyan azért ment, hogy megszerezze a labdájukat? – vonta fel a szemöldökét Evan.
- Stílusos – biccentett Will.
- Inkább csóró – jegyezte meg Sam, amivel egyet kellett értenünk.


To be continued... 
>
_____________________________________
Íme egy kis nyári külön rész a vámpírokkal, mert hát miért ne. Kellemes nyár végét nektek, és ne szomorkodjatok a suli miatt, mert a barátokért megéri!:)
xxx A&B