Vámpír kontra Vérfarkas 12.rész

Kat

Természetesen az első pillanatban fogtam magam és elsuhantam, hogy megkeressem Bellyt. Fogalmam sincs mit forgattak a fejükben a többiek, de a szagukból ítélve nem lehettek annyira messze tőlem. Néha megcsapott egy-egy illatfoszlány belekeveredve a nedves levelek és az alatta lévő föld jellegzetes illatába, de engem csak vámpír barátnőm szaga érdekelt. Amit nem éreztem, ugyanis elnyomta az orrfacsaró farkas aroma…

A vámpírlányok közül Samnek volt a legjobb hallása, Bellynek a legélesebb látása, nekem pedig egyértelműen a legjobb…

Mi ez a bűz? Csak nem…? De már tudtam is a választ, mert bárhol felismertem volna ennek a bundának az illatát, akár 10 kilométerről is.

- Mit akarsz tőlem, Adam? – ugrottam le a sötétszürke farkas orra elé, aki nem hátrált, hanem mély hangú morgást hallatott és sokkal inkább próbált tekintélyt parancsolóan fölém magasodni. Ami nem sikerült, tekintve, hogy pont a lengőbordáimig ért fel.

- Csak nem elvitte a cica a nyelvedet? – döntöttem oldalra a fejem gúnyosan, mire kihívóan rám vicsorított és hátrasunyta a fülét.

Nagyon felvágták ma a nyelved, vérszívó! Dermedtem bámulta az előttem lévő állat ezüstszürke szemeibe, majd megráztam a fejem. Most képzelődöm, vagy tényleg Adam hangja cseng a fülemben?

Úgy tűnik csak a szaglásod olyan jó, cicus…

Szentséges vámpír atyák, romlott vért ittam?
- Adam húzzál ki a fejemből, de AZONNAL! – sikítottam, teljesen bepánikoztam a gondolatra, hogy Adam a fejemben kutakodik, még akkor is, ha éppen farkas alakban csak a hülye salátái érdeklik és nem az, hogy mit gondolhatok róla.

Nyugodj, már le! Nem hallok semmit, csak akkor, ha te is akarod – húzta hátra az ínyét és innen valamiért úgy tűnt, mintha vigyorogna.

Hála az égnek. Sóhajtottam egy hatalmasat, majd lopva a farkasra néztem. Igen. Határozottan vigyorgott.

Befejeznéd végre szájtépést? Nagyon rossz a vonal.

- Te miről beszélsz, most nem telefonálunk, hanem telepátiát használunk! – dohogtam.

Tök mindegy. Na. Megyünk?

Mégis hova? – néztem rá kérdőn. Egész jól megy ez a telepátia. Csak arra kell figyelnem, hogy még véletlenül se gondoljak arra, milyen szépen csillog Adam bundája a holdfényben. Annyira szívesen beletúrnék, hogy megnézzem milyen puha…

Hát ez igazán hízelgő, cicám, és ha szépen kéred, egy simítást talán megengedek neked – szólalt meg kristálytisztán Adam gúnyos hangja a fejemben. BASZKI! Ugrottam hátra, majd hátat fordítottam és leléptem. Egy percig sem voltam hajlandó tovább Adam közelében maradni, főleg úgy, hogy szinte percek alatt képes volt elterelni a figyelmem a célomtól. Ám ahogy a másodpercek teltek és suhantam a fák között, éreztem, hogy egyáltalán nem csökken a távolság közöttünk.

- Nem hiszem el, te bolhás dög, az agyamra mész! – kiáltottam hátra és egy pillanattal később jutott el az agyamig, hogy Sam alatt suhantam át, aki egy maximum 2 éves faágon gubbasztott fölöttünk.

Már egy kilométerre lehettem tőle, mikor megálltam. Elnyújtott vonyítást hallottam. Mivel nem nagyon működnek az érzékelő idegek a vámpírok bőrében, nem éreztem a hirtelen hőmérsékletváltozást. Csak a lassan gőzölgő aljnövényzet hívta fel a figyelmem a csontig hatoló hidegre. Meglepetten néztem körbe a hirtelen megváltozott körülményektől.

A szél egy érdekes illatot hozott felém. Egyszerre volt kellemes aroma és orrfacsaró bűz. Megborzongtam. A holdat felhők takarták el, a fák mintha teljesen összeértek volna. Majd hirtelen megláttam őket.

- Ezt nem hiszem el. – Rettegve néztem arra a pontra, ahol két térdelő alak körvonalai látszottak a halovány fényben.

Én sem. -  Lehelte mellőlem Adam.

Adam

Mindenki lelépett. A srácokat még megértem. De a vérszívók? Mit rohangálnak fejvesztve éjnek évadján, teliholdkor az erdőbe? Haha. Fejvesztve.

Éreztem a szagukat. A kis vörös Mattel lépett le, a szőke meg Willel. Vajon merre lehet az én kis cicuskám? Követtem a szagát, már csupán a kíváncsiság által vezérelve.

- Mit akarsz tőlem, Adam? – ugrott le elém hirtelen, mire csak felmordultam. Miért is vágytam én erre?

- Csak nem elvitte a cica a nyelvedet? – gúnyolódott. Na, ezt kapd ki, vámpír!

Nagyon felvágták ma a nyelved, vérszívó! – szólaltattam meg fejében a hangomat. Az arcára volt írva az elképedése.

Úgy tűnik csak a szaglásod olyan jó, cicus…

- Az én szaglásom fenomenális! – vitatkozott Kat.

Inkább haláli – dünnyögtem szórakozottan.

- Fogadjunk, hogy jobb a tiednél.

Fogadhatunk, cicám, ha nem félsz, hogy alul maradsz – ajánlkoztam kiélvezve minden csepp dühét.

- Áruld el, merre van Belly – vigyorgott kajánul. Beleszaglásztam a levegőbe. Mást is éreztem, mint Belly szagát. Mintha… Egyszercsak a szél továbbvitte a szagot, így visszatértem az eredetihez.

Pontosan húsz fokra, délkeletre – adtam meg a koordinátáit Belly hollétének.

Úgy fest, a szimatod nem elég kifinomult. Belly egyértelműen 22 fokra van – vitázott fennhangon.

Lemérjem neked? Tudod te egyáltalán, mi az a fok?

Már hogyne tudnám. Kettőnk közül nem én járok négykézláb.

Kettőnk közül viszont csak én nem vagyok halott, tehát… - húztam el a számat győztesen.

Thomast érzed? – váltott inkább témát.

Valami lábszag elnyomja – dörmögtem folyamatosan mozgatva az orrom. Csak nem? megtalálták volna a lábszagú bokrot? Már annyi éve keressük!

Csak arra kell figyelnem, hogy még véletlenül se gondoljak arra, milyen szépen csillog Adam bundája a holdfényben. Annyira szívesen beletúrnék, hogy megnézzem milyen puha… - hallottam meg hirtelen Kat gondolatait, kirángatva ezzel a sajátjaim közül. Képtelen voltam megállni a vigyorgást.

Hát ez igazán hízelgő, cicám, és ha szépen kéred, egy simítást talán megengedek neked – üzentem neki nyájasan.

Szóra sem méltatva ott hagyott. Lelépett.

Egy percig még gondolkoztam, hogy mi tévő legyek. Végül utánaeredtem. Túl jó móka volt idegesíteni.

Jó egy kilométeren át suhantunk az erdőben és nem tudtam nem észrevenni, hogy húsz fokra délkelet irányába tartunk. Hogy is lenne jobb szaglása nálam?

Hirtelen Kat megtorpant, tekintete megakadt a két homályos alakon a távolban.

A szél ismét azt a szagot hozta felém. Most már tisztán éreztem.

Ezt nem hiszem el – suttogta Kat.

Én sem.

Ti is éreztétek? – került elő Sam a fák takarásából.

A lábszagot? Ez csak a bokromról van. Téptem néhány szálat, hogy berakhassuk otthon egy vázába – magyarázta Thomas jókedvűen.

Elismerésem, de ez nem a legjobb alkalom – léptem mellé, egy pillanatra megcsodálva a szájából kilógó ágakat.

Mindenki érzi ezt a szagot? – jelent meg végül Will meg Evan is.

Bólintottam.

Vérszag van.

To be continued...

>