December
5-e este volt, és bár nem esett a hó, Thomas percenként odaszaladt az ablakhoz
és izgatottan, kissé összeráncolt szemöldökkel fürkészte az eget. Felhős
lehetett az idő, mert a csillagok nem látszottak és az utcai lámpákkal
megvilágított tér a köd miatt kissé homályosnak tűnt. Tehát konkrétan semmi nem
volt, amit nézni lehetett.
-
Ajj, ilyen időben még az is lehet, hogy ide sem talál – suttogta gondterhelten
a fiú és vékony alakját csak az éjjeli szekrényén lévő kislámpa fénye
világította meg. Mondhatnánk, hogy pattogott a tűz a kandallóban, varázslatos
hangulatot varázsolva a szobába, de mivel a központi fűtés radiátora sem
működött, így inkább ne állítsunk valótlant.
Thomas
ránézett a telefonja órájára, de mivel csak a digitális percmutató változott,
megelégelte a tétlen várakozást és megnyomta a hívásgombot.
-
Haló Thomas! – szólt bele Kat a telefonba kissé értetlenül.
-
Én ezt nem hiszem el! Már rég sötét van és még mindig nincs itt!! – csapott
bele a közepébe Thomas kétségbeesetten.
-
Micsoda? Várj, kihangosítalak – mondta a lány és egy pittyegő hangot követően
Belly is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
–
Na, szóval kinek kéne itt lennie? – folytatta tovább a társalgást Kat
nyugodtan.
-
Hogy kinek? Még kérdezed?! Csalódtam benned Kat! Nagyon. Azt hittem te számon
tartod az ilyen fontos dolgokat… - hallatszott Thomas csalódottsággal és
szemrehányással teli hangja.
-
Óóó várjunk csak!! - szólt közbe Belly. – A kéményeseket várod, mi?
-
Ú, tényleg, hozzánk is jött, hogy ellenőrizze a csöveket meg minden – csevegett
Kat teljesen figyelmen kívül hagyva az alaptémát. Vagyis Thomas problémáját.
-
Hé, hahó!! Még mindig itt vagyok!! Nem igaz, hogy nem tudjátok! Ma jön a
Mikiii!!
-
Az egér? – kérdezte Kat döbbenten.
-
Ez most valami álnév Willre? – gondolkodott Belly.
Egy
hangos csattanás hallatszott. Thomas unottan a homlokára csapott. Ilyen sem
volt még…
-
A Mikulás bácsi! Ma jön el hozzám!! Mindig meglátogatott egészen ifjú koromtól
kezdve... És képzeljétek kaptam tőle ajándékot is! Azokat a szép piros botokat
évről évre őrzöm – közölte büszkén a fiú.
-
Jaaa. Ööö, és most azt mondod… – kezdte Kat.
- ..hogy még nem érkezett meg? – fejezte be Belly.
-
Pontosan. Hova figyeltetek eddig? – méltatlankodott Thomas. – Itt lesem már
mióta, hogy jöjjön a szánkójával meg a négy szarvassal repkedve az égből.
-
Négy szarvas? Thomas, te mi az istenről beszélsz? – képedt el Belly.
-
Hát nem úgy van a dalban? Néégy szarvas húúztaa, száán repítette – kezdte
énekelni Thomas meglehetősen hamisan.
-
Az kettő. Két szarvas húúzta – énekelte
ki már jóval tisztában Kat.
-
Jó, tökmindegy. Úgysincs itt egy sem – sóhajtott fel szomorúan, és bár ő nem
látta, Belly és Kat aggódva összenéztek.
-
Figyelj csak Thomas! Tudjuk mi itt a probléma – mondta Belly mosolyogva.
-
Úgy bizony, egy dolgot elfelejtettél! – tette hozzá a Kat.
-
Na mit? – kérdezte Thomas durcás kisfiú módjára.
-
Mibe tette régen a Miki az ajándékokat?
-
Hát csizmámba, ami természetesen… - Thomas az ablakpárkányra kapta a tekintetét
és felsikkantott. – A csizmám! A süti! Elfelejtettem!
Pár
perc múlva a probléma meg is oldódott, Thomas rénszarvasokkal díszített
gumicsizmája ott virított az ablakban, az édesség pedig egy pohár tej
kíséretében találta meg a helyét a kisasztalon.
-
Na! Így már tuti, hogy észrevesz – fonta össze a karját elégedetten és egy
kapcsolót felkattintva egy hatalmas nyilat formázó egősor villant fel az ablak
külső részén, pontosan Thomas csizmáira mutatva.
-
Na, jó éjt kicsi Tim – köszönt el nevetve Belly.
-
Sziasztok! És köszi, a segítséget – mondta a fiú most már egy fokkal
boldogabban.
-
És, Thomas! – szólalt fel Kat.
-
Igen?
-
Ne bámuld már olyan meredten az ablakot, mert kiesik az üveg – parancsolt rá a
lány röhögve, majd letette.
- Fene – fonta karba a kezét
Thomas, majd ellépett az ablaktól, lehuppant az ágyára és csak várt…
28
órával ezelőtt
-
Hé, Adam – bökdöste meg Will barátját, aki épp elbóbiskolt.
-
Mivan? – ásított álmosan Adam majd felemelte a fejét.
-
Te figyelj csak. Nem holnap jön a Mikulás? – kérdezte Will kissé zavartan. A
két fiú éppen egy belvárosi zsúfolt meki hátsó körasztalánál foglalt helyet.
-
He? – vonta fel döbbenten a szemöldökét Adam, majd irdatlanul elkezdett nevetni.
–
Ne legyél már Thomas!! – vihogott.
-
Te hülye, nem úgy értettem, hogy tényleg – lökte meg a fiú vállát idegesen.
-
Aha persze. Pedig elhittem volna – törölgette a szemét Adam.
-
Na, igen szóval Thomas. Ő tényleg azt hiszi, majd el fog jönni meg minden –
fűzte tovább Will.
-
És? Majd átmegy hozzá a házi Miki, vagy ha nem majd bemegy a plázába és keres
magának egyet – szögezte le Adam és beleharapott a csirkéjébe. Mert, hogy ő nem
él ilyen egészségtelen „szerekkel”, mint a hamburger. Tehát hozott magának egy
komplett ebédet. Ide a mekibe.
-
Na, épp ez az. Az, az arc, aki régen mindig csinálta a melót, már nem lakik
ott. És a hülye biztos azt hiszi majd, hogy az ablakon jön be – élte bele magát
Will.
-
Aha. És ezzel azt akarod mondani, hogy…?
-
Azt, hogy segítenünk kell a Mikulásnak – mondta Will jelentőségteljesen ökölbe
szorítva maga előtt a kezét, mire Adam megint felröhögött.
-
Képletesen értettem – rajzolt idézőjeleket a levegőbe mérgesen Will, és mikor
Adam még mindig nem hagyta abba, kirúgta alóla a széket.
-
Tehát vállalod? – kérdezte a fiú hátradőlve a székén.
-
Mit? – emelkedett fel Adam lassan az asztal mögül épp annyira hogy a szemei
látszódjanak, amiket gyanakodva húzott össze.
-
Természetesen a Mikulás szerepét – vigyorodott el Will, de Adamnek már nem volt
ideje elküldeni a jó életbe, mert megérkeztek a lányok, valamint Matt és Evan.
-
Adam, mit bujkálsz az asztal alatt? Próbálj már meg legalább a jelenlétemben
normálisnak tűnni – köszöntötte Kat kedvesen a még mindig az asztal mögött
leskelődő Adamet.
-
Vigyázz, mert nem kapsz ajándékot a Télapótól – vágott egy grimaszt Adam, majd
visszaült a helyére.
- Na, mi a
szitu? – ült le Evan Adam mellé és lopott egy kis salátát a műanyag dobozából.
-
Adam épp vállalja a Mikulás dicső szerepét holnap estére – tájékoztatta vigyorogva
Will a népet.
-
Adam épp pofán akar vágni, úgy, hogy holnap estére is érezni fogod – jegyezte
meg Adam lazán.
-
Döntsétek el minél hamarabb, mert már megvannak a ruhák – mutatta fel Belly és
Sam a kezükben tartott zsákokat.
-
Uuu, azt hittem macskaalmot cipeltek a kukászsákokban – meresztette nagyra
szemeit Kat.
-
Majdnem – röhögte ki Will, majd nagyon sóhajtott. – Evan? Hogy vagy?
-
Igen? Jól, kösz – vonta meg a vállát a fiú.
-
Te figyelj már. Megengedem, hogy holnap te légy az est fénypontja és Mikunak
öltözz – nézett rá nagylelkűen.
-
Kösz, nem – mondta Evan egyszerűen, Adam meg felvihogott.
-
Nesze – dobott az asztalra Sam egy piros mikulás sapit, amihez egy hosszú, dús
fehér szakáll is kapcsolódott. Adam rögtön megkaparintotta és megpróbálta
leszedni róla a szakállat, sikertelenül.
-
Kat, milyen jól áll az a szoknya – mosolygott hirtelen a lányra Will.
-
NEM – vágta rá Kat meg sem várva a kérdést, mire a többiek felnevettek.
Adamben
fellobbant az apró féltékenység lángja, hogy szerinte nem csak ő vette észre
mennyire szépek Kat lábai az új szoknyájában, úgyhogy úgy döntött a tettek
mezejére lép. Áthajolt az asztal fölött és Will fejére húzta a mikulás sapit,
szakállastul.
-
Szerintem… - biccentette oldalra a fejét Adam, összehúzott szemekkel és a
többiek is érdeklődve vizsgálgatták az immár 60-as éveiben járó, dús szakállú
Willt. -… egészen stimmel. Sőt, Will tesó, meg kell, mondjam, hogy egy kis
sörhassal, én még nem pipáltam ilyen Mikit.
-
Juhuu – tapsolt Belly és Kat és a többiek is kissé ördögien mosolyogva nézték
Willt. A fiú kétségbeesetten körbenézett, majd telefonját előkapva lecsekkolta
magát a képernyőn, végül megvakarta a szakállát.
- Még így is jól nézek ki –
nyugtázta elégedetten, a többiek pedig hozzáláttak a szerepek kiosztásához…
Vissza
a jelenbe, avagy amikor már Thomas édesen aludt ágyában
Thomas
erőteljes kopogásra ébredt. Éppen Willel álmodott valami nagyon szépet, de már
nem tudta felidézni, mert az ajtaja püfölése csak nem akart abbamaradni.
-
Nem igaz, hogy nem lehet fényes nappal tisztítgatni azokat a fenés csöveket! –
rántotta fel még félálomban az ajtót, de mikor meglátta, hogy ki áll előtte, beléfagyott
a szó. És nem csak azért, mert meglehetősen hideg volt a lépcsőházban.
-
Ho-ho-ho – jelentette ki a Miki, bár kissé köhögésnek hatott. Valószínűleg
kócos szakállát próbálta nem lenyelni.
-
Mikulás, te vagy az?! – sikkantott Thomas önkívületi állapotban.
-
Miért, szerinted a kőműves? – motyogta unottan egy hang valahol a Miki háta
mögött, amit egy fájdalmas szisszenés követett. Hirtelen két krampusz pattant
elő vigyorogva. Lehet, hogy csak Thomas képzelődött, de a Mikulás valamiért
meglehetősen hasonlított az álmában szereplő Willre. Vagyis magára Willre. És
ha már a krampuszlányokról van szó…
-
A Télapó mögött hosszú-hosszú út áll, úgyhogy valahova le kell ültetnünk szegénykét
– mosolygott a piros szarvas krampusz, aki Katre hasonlított.
-
Gyere – lökte meg kedvesnek tűnő mozdulattal a fekete szarvú Belly-krampusz a Télapót,
és a manókkal együtt beléptek. Thomas
már nem láthatta, de az utoljára belépő Sam becsukta az ajtót, de nem zárta még
be. A kanapé mögé osont és onnan videózott.
-
A szolgáim – mutatott a zöld ruhás, hosszú-fülű manókra a Will-Miki miután
elterpeszkedett a fotelban. Ők meg kissé Evanre és Mattre emlékeztettek.
-
Khm – morgott a Matt kinézetű manó bosszúsan, mire a Will-Miki alig láthatóan
megforgatta a szemét.
-
Akarom mondani az én manó-segítőim! Páran közülük eljöttek velem, hogy vigyék a
nagy zsákomat, mert én már öreg csont vagyok és… - itt az egyik krampusz egyik
kezével a kelleténél kissé erősebben szorította a Miki vállát -… szóval jó
nehéz az a zsák. És a kis aranyosak viszik helyettem – fejezte be végül. Will-Miki meglátva az asztalra kikészített finomságokat; elégedetten bekapta a sütiket és felhörpintette a tejet. Egyre jobban tetszett neki rá kiosztott szerep.
-
Megjöttem! – nyitott be Adam szarvas kezeslábasban, aganccsal a fején,
nyakörvén kis csengők csilingeltek.
-
Hát te meg ki vagy? – kérdezte kedvesen Thomas, és a többiek nagy
megkönnyebbülésére nem esett le neki a helyzet teljes valószínűtlensége.
-
Ööö, mindjárt mondom – nézett végig gyorsan magán Adam és megvakarta
tappancsával az állát.
-
Ezer hó és lavina! Mit csinálsz te itt? Rudolf, neked a parkolóban lenne a
helyed – szúrta le a Will-Miki „szarvasát”.
-
Ja, izé. Azért jöttem, mert lejárt a parkoló óra – mutatott át a válla fölött Adam-Rudi
vigyorogva.
-
Na, mivel ennyire szorít minket az idő, ugorjunk is az ajándékok kiosztásához –
ült fel Will-Miki és csettintett egyet. Mivel senki sem mozdult a jelzésre,
kérdéssé formálta kérelmét. Ekkor már az Evan-Manó odatette elé a nagy zsákot.
A Will-Miki nagylelkűen beletúrt, de észre kellett vennie, hogy a zsák
mindenféle szatyorral van tele, hogy minél nagyobbnak tűnjön, így tehát kicsit
több erőfeszítésre lesz szüksége, ahhoz, hogy valamit kihalásszon belőle.
Óvatosan
körülnézett, és mikor meglátta Belly - és Kat-krampusz noszogató tekintetét,
vett egy nagy levegőt és fejét is bedugta a zsákba.
-
Egy pillanat! – hallatszott a hangja, majd pár pillanat múlva előhúzott egy pár
macskás zoknit. (Itt Kat-krampusz kissé elérzékenyült.) Will-Miki folytatta az
ajándékosztást; átadott egy pókemberes matrica pakkot (Evan-manó titkon
megtörölte a szeme sarkát), egy fakanalat (Matt-manó halkan sóhajtott), egy sárga,
ide-oda lifegő tetejű tollat (Belly-krampusz megjegyezte magában, hogy 2-őt
kellett volna vennie), és végül előkerült egy üres ételes doboz is, ami
feltűnően hasonlított arra, amiből tegnap Adam ette az uzsonnáját.
Thomas
boldogan szorította magához új szerzeményeit. Végezetül Will előhúzott még
valamit a zsebéből.
-
Ebben az évben nem mindig voltál jó fiú Thomas, ám ajánlom, hogy következő
évben még őrültebb dolgokat művelj – vigyorgott és átadott egy pirosra festett
virgácsot.
-
Aztaa – vette óvatosan a kezébe a tárgyat Thomas csillogó szemekkel. – Köszönöm szépen – de le sem vette a szemét
ajándékáról.
-
Na, lépjünk. Késő van már – köszörülte meg a torkát Matt-manó, mert már kissé
kényelmetlenül érezte magát szerelésében.
-
Ó, igaz. Viszlát Miku és segítői – tárta ki az ablakot Thomas, mire megfagyott
a levegő. Ez esetben szinte szó szerint, mert igencsak hideg volt. A lányok
kérdőn összenéztek, hogy most mi lesz, de szerencsére Adam megint megoldotta a
helyeztet.
-
Menjünk a hátsó ajtón, nehogy meglássanak – lépett a bejárati ajtóhoz és a
többiek már ki is siettek integetve és idétlenül ugrálva.
-
Viszlát Thomaas!
-
Helloka!
-
Ah, az a sok rajongó… – csapta hátra a szakállát Will, majd kiviharzott.
Thomas
szentimentálisan kinézett az ablakon és a csillagos eget bámulta. Nagyon boldog
volt, talán még soha életében nem volt ilyen szórakoztató a Mikulás, mint ma.
Derűs gondolatait egy autó megszólaló riasztója és hangos káromkodás szakította
félbe. Will-Miki és defektes gárdája szerencsétlenkedtek valamit a téren. Matt-manó
unottan odanyomta kezébe hatalmas zsákját, mire Will-Miki toppantott, Belly-krampusz
és Evan-manó pedig kiröhögte. Kat-krampusz épp egy macskát terelgetett
Adam-Rudi pedig a többiek után próbálta terelni a lányt. Thomas vigyorogva
nézte, ahogy egy kutya hirtelen elkezdi kergetni a Mikit, a többiek meg röhögve
futnak a távolodó villamos után.
Jobb
barátokat el sem tudna képzelni náluk.
Sziasztok Drágák! Utólag is Boldog Mikulást, reméljük sok finom csokit, esetleg apró ajándékot kaptatok Anyu-Miki és Apu-Mikitől!
Semmi pánik nem tűntünk el az éterben, csak mozgalmas egy hónap ez a december...:) xoxo A&B
