Kat
Végül
sikerült számunkra elegendő ételmennyiséget elcsórnunk a farkasok elől, így
fogjuk rá, hogy együttes erővel belakmároztunk vacsorára.
-
Mi a francot eszel te? – néztem Adam műanyag tálkájába.
-
Salit – felelte a srác tele szájjal, egy pillanatra felpillantva, de egy
csöppet sem zavartatva magát.
-
Gondolom, akkor nem lehettél farkas éhes – szúrtam oda félszegen.
-
Haha, halálra nevettem magam. Ja, hogy te olyat nem tudsz – vágott vissza
azonnal Adam.
-
Kutya legyek, ha ez egy oltás volt – szájaltam, majd egy hirtelen mozdulattal
lerántottam magam mellé a kissé meghökkent Evant. – Mi a helyzet?
-
Semmi különös. Kekszet? – tartott elém egy tálat, mire felszaladt a
szemöldököm.
-
Nem, köszi – feleltem, amolyan „ez most komoly?” tekintettel.
Egy
másodpercre szembe találtam magamat Adam öntelt vigyorával, így hát azon kaptam
magam, hogy a kezem már a kekszes tálban matat.
-
Na, jó, mégis ennék egyet.
-
Srácok! Biztos, hogy vérfarkasok vagytok? – mondta ki a gondolataimat Belly,
amiért igen hálás voltam, mert éppen tele volt a szám.
-
Valami gond van? – emelte fel a fejét Matt, aki éppen egy sült csirkét
csócsált.
-
Veled semmi – legyintett Belly, Matt pedig egy „nagyon helyes” bólintással
nyugtázta a dolgot.
-
A kutyusok vega kaján élnek – jelentettem ki gúnyosan, majd látványosan
elvettem egy újabb kekszet Evan tálkájából.
-
Figyelnem kell az alakomra! – hőbörgött Will, aki Adamhez hasonlóan
táplálkozott.
-
Milyen alak? – kapta fel a fejét Sam is, aki a jelek szerint nem nagyon tudta
hova tenni ezt a meglehetősen félre sikerült kijelentést.
-
Erre itt, ni – húzta fel a pólóját Will, büszkén mutogatva szerinte kidolgozott
hasizmait.
-
Még most sem tudom, miről beszélsz - vizslatta cseppet szemérmetlenül Will
hasát Sam.
-
Na, látod – morgott felém Adam, amiből arra véltem következtetni, hogy őt is
efféle indokok vezérelik.
-
Semmit nem látok – fordultam el tüntetően inkább Evan felé, és megérdeklődtem,
hajlandó-e adni nekem még egy kekszet.
-
Te is edzel? – kérdeztem kedvesen.
-
Az az igazság, hogy… - kezdte volna, de hirtelen Adam a fejemhez vágott egy
paprika darabot.
-
Mi van? – pattantam fel idegesen.
-
Most mit vagy úgy felpaprikázva? – röhögött fel Adam nagyon elmés poénján.
-
Te minek vagy – hajítottam vissza a paprika darabot, ami sikeresen homlokon
találta.
-
Az én kockáim nem érdekelnek, cicám? – sandított rám beképzelten.
-
A legkevésbé sem – koncentráltam inkább Evan kekszeire.
Matt
A vámpírlányok valamilyen
megmagyarázhatatlan okból kifolyólag teljesen otthon érezték magukat a farkas
lakban. Konkrétan áradt belőlük az a fajta nyugalom, amit egy farkas csak és
kizárólag a saját területén érez. Ez az érzés állandóan borzolta az idegeimet,
de egyben tetszett is a gondolat, hogy a vörös vámpírka otthonosan érzi magát
nálunk.
- Te meg mit bambulsz? Várod,
hogy a sült csirke a szádba repüljön? – lökte meg a vállam Will.
- Azt arra mondják, aki tátja a
száját – néztem rá a csirkecomb fölött.
- Hallod ezt? Még sem olyan
bárdolatlanok, mint amilyennek tűnnek – mosolygott rám Belly, Katnek címezve
mondanivalóját.
- Na, azért azt a többes számot
én óvatosan használnám – vigyorgott Kat, Adam felé sandítva.
- Nagyon szellemes – mosolygott
rá erőltetetten a srác.
- Szellem? Merre érzed Adam? –
ugrándozott oda Thomas, egy Szellemirtó megfontoltságával.
- Nem, tudom, de nem hiszem, hogy
éjfél előtt lenne esélyed bármit is találni – nézett rá megvetően Adam.
- Igen, mert te beveszed azt a
mesét, hogy a szellemek csak éjfélkor jelennek meg? – kapcsolódott be Sam is,
amolyan „mesélj még” arccal.
- Mit vártál egy olyantól, aki
azt hiszi, a vámpírok még mindig koporsókban alszanak, és hogy a fokhagyma
bármit is árt nekik…? - ragadta meg Kat rögtön az alkalmat, hogy beszólhasson valamit
a mellette ülő vérfarkasnak.
- Miért, nem? – dobott a háta
mögé csalódottan Adam egy gerezd fokhagymát.
- Pfuj, ez a szag – rázta meg a
fejét undorodva Belly.
- Na, mit mondtam! – csapott az
asztalra diadalittasan Adam.
- Az, hogy büdös, nem egyenlő és
ugyanaz azzal, hogy árt – emelte fel Kat is a hangját, de nem igazán figyeltem
rájuk, ugyanis Belly időközben felállt és motyogott valami olyasmit, hogy kell
neki egy kis friss levegő. A többiek Adamékkel voltak elfoglalva, úgyhogy nem
hallották. Gondolkodás nélkül utána slisszoltam.
Mikor kiértem, hirtelen nem láttam
sehol, de aztán a ház melletti farakáson megpillantottam pár kikandikáló vörös
hajtincset. Fekte kapucnis pulcsijával teljesen beleolvadt a körülötte lévő
sötétségbe. Szó nélkül felugrottam mellé és csöndben figyeltem az előttünk
elterülő erdőt.
Nagyon sokáig ültünk így, de
egyikünk sem szólalt meg. Ő valószínűleg valami gót vámpíros dolgon agyalt, én
meg próbáltam kontrollálni a végtagjaim, hogy ne húzzam közelebb magamhoz, vagy,
hogy legalább ne karoljam át a derekát. Jól elvoltunk.
Aztán hirtelen minden
elcsesződött.