2016. október 2., vasárnap

Vámpír kontra Vérfarkas 8.rész


Kat

Végül sikerült számunkra elegendő ételmennyiséget elcsórnunk a farkasok elől, így fogjuk rá, hogy együttes erővel belakmároztunk vacsorára.
- Mi a francot eszel te? – néztem Adam műanyag tálkájába.
- Salit – felelte a srác tele szájjal, egy pillanatra felpillantva, de egy csöppet sem zavartatva magát.
- Gondolom, akkor nem lehettél farkas éhes – szúrtam oda félszegen.
- Haha, halálra nevettem magam. Ja, hogy te olyat nem tudsz – vágott vissza azonnal Adam.
- Kutya legyek, ha ez egy oltás volt – szájaltam, majd egy hirtelen mozdulattal lerántottam magam mellé a kissé meghökkent Evant. – Mi a helyzet?
- Semmi különös. Kekszet? – tartott elém egy tálat, mire felszaladt a szemöldököm.
- Nem, köszi – feleltem, amolyan „ez most komoly?” tekintettel.
Egy másodpercre szembe találtam magamat Adam öntelt vigyorával, így hát azon kaptam magam, hogy a kezem már a kekszes tálban matat.
- Na, jó, mégis ennék egyet.
- Srácok! Biztos, hogy vérfarkasok vagytok? – mondta ki a gondolataimat Belly, amiért igen hálás voltam, mert éppen tele volt a szám.
- Valami gond van? – emelte fel a fejét Matt, aki éppen egy sült csirkét csócsált.
- Veled semmi – legyintett Belly, Matt pedig egy „nagyon helyes” bólintással nyugtázta a dolgot.
- A kutyusok vega kaján élnek – jelentettem ki gúnyosan, majd látványosan elvettem egy újabb kekszet Evan tálkájából.
- Figyelnem kell az alakomra! – hőbörgött Will, aki Adamhez hasonlóan táplálkozott.
- Milyen alak? – kapta fel a fejét Sam is, aki a jelek szerint nem nagyon tudta hova tenni ezt a meglehetősen félre sikerült kijelentést.
- Erre itt, ni – húzta fel a pólóját Will, büszkén mutogatva szerinte kidolgozott hasizmait.
- Még most sem tudom, miről beszélsz - vizslatta cseppet szemérmetlenül Will hasát Sam.
- Na, látod – morgott felém Adam, amiből arra véltem következtetni, hogy őt is efféle indokok vezérelik.
- Semmit nem látok – fordultam el tüntetően inkább Evan felé, és megérdeklődtem, hajlandó-e adni nekem még egy kekszet.
- Te is edzel? – kérdeztem kedvesen.
- Az az igazság, hogy… - kezdte volna, de hirtelen Adam a fejemhez vágott egy paprika darabot.
- Mi van? – pattantam fel idegesen.
- Most mit vagy úgy felpaprikázva? – röhögött fel Adam nagyon elmés poénján.
- Te minek vagy – hajítottam vissza a paprika darabot, ami sikeresen homlokon találta.
- Az én kockáim nem érdekelnek, cicám? – sandított rám beképzelten.
- A legkevésbé sem – koncentráltam inkább Evan kekszeire.

Matt

A vámpírlányok valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag teljesen otthon érezték magukat a farkas lakban. Konkrétan áradt belőlük az a fajta nyugalom, amit egy farkas csak és kizárólag a saját területén érez. Ez az érzés állandóan borzolta az idegeimet, de egyben tetszett is a gondolat, hogy a vörös vámpírka otthonosan érzi magát nálunk.
- Te meg mit bambulsz? Várod, hogy a sült csirke a szádba repüljön? – lökte meg a vállam Will.
- Azt arra mondják, aki tátja a száját – néztem rá a csirkecomb fölött.
- Hallod ezt? Még sem olyan bárdolatlanok, mint amilyennek tűnnek – mosolygott rám Belly, Katnek címezve mondanivalóját.
- Na, azért azt a többes számot én óvatosan használnám – vigyorgott Kat, Adam felé sandítva.
- Nagyon szellemes – mosolygott rá erőltetetten a srác.
- Szellem? Merre érzed Adam? – ugrándozott oda Thomas, egy Szellemirtó megfontoltságával.
- Nem, tudom, de nem hiszem, hogy éjfél előtt lenne esélyed bármit is találni – nézett rá megvetően Adam.
- Igen, mert te beveszed azt a mesét, hogy a szellemek csak éjfélkor jelennek meg? – kapcsolódott be Sam is, amolyan „mesélj még” arccal.
- Mit vártál egy olyantól, aki azt hiszi, a vámpírok még mindig koporsókban alszanak, és hogy a fokhagyma bármit is árt nekik…? - ragadta meg Kat rögtön az alkalmat, hogy beszólhasson valamit a mellette ülő vérfarkasnak.
- Miért, nem? – dobott a háta mögé csalódottan Adam egy gerezd fokhagymát.
- Pfuj, ez a szag – rázta meg a fejét undorodva Belly.
- Na, mit mondtam! – csapott az asztalra diadalittasan Adam.
- Az, hogy büdös, nem egyenlő és ugyanaz azzal, hogy árt – emelte fel Kat is a hangját, de nem igazán figyeltem rájuk, ugyanis Belly időközben felállt és motyogott valami olyasmit, hogy kell neki egy kis friss levegő. A többiek Adamékkel voltak elfoglalva, úgyhogy nem hallották. Gondolkodás nélkül utána slisszoltam.
Mikor kiértem, hirtelen nem láttam sehol, de aztán a ház melletti farakáson megpillantottam pár kikandikáló vörös hajtincset. Fekte kapucnis pulcsijával teljesen beleolvadt a körülötte lévő sötétségbe. Szó nélkül felugrottam mellé és csöndben figyeltem az előttünk elterülő erdőt.
Nagyon sokáig ültünk így, de egyikünk sem szólalt meg. Ő valószínűleg valami gót vámpíros dolgon agyalt, én meg próbáltam kontrollálni a végtagjaim, hogy ne húzzam közelebb magamhoz, vagy, hogy legalább ne karoljam át a derekát. Jól elvoltunk.
Aztán hirtelen minden elcsesződött.

To be continued...
>