Vámpír kontra Vérfarkas 3.rész

Belly

- Miért követtél? – kapta el a tekintetem Matt, én pedig lefagytam.

- Tudod, mit ne is mond. Majd kitalálom – mosolyodott el. – Tehát megláttad ezt a megkapóan jóképű, izmos srácot a buszon…

- Javítanám, ha nem gond. Nem láttam az arcod – mosolyogtam rá erőltetetten.

- Lényeg a lényeg, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag követted. Egészen… a területéig – gondolkodott el és kissé félrehajtott fejjel engem fürkészett.

- Nos, végére értél a gondolatmenetednek? Bár gondolom, még fültanúja lehetek pár egoista megnyilvánulásnak is – szájaltam.

- Tetszem neked, vámpírlány? – hajolt közelebb a fülemhez, egyik kezével a fejem fölött megtámaszkodva. Az a kis mosoly még mindig ott játszott a szája sarkában. Szép vékony ajkak…. Vérfarkas! Egy vérfarkassal flörtölök! Egy vérfarkassal, aki valószínűleg csak játszik, mert nincs jobb dolga, mint pszichopata vámpírlányokat fűzögetni.

- Majd a pokolban – sziszegtem és ellöktem magam tőle. Láttam az arcán, hogy meglepődött. Azt hitte, hogy ennyitől elolvad az agyam? Vámpír vagyok nem zombi, basszus! Pár lépést hátráltam, majd kétségbeesve elfutottam. És még a szagát is megszoktam. Francba.

Mikor már egy kiló méterre lehettem tőle, hallottam, ahogy halkan megszólal.

- Kihívás elfogadva, vámpír.

Thomas

Mikor visszaértem egy köteg gallyal a többiek már sehol sem voltak. Pedig Will azért küldött el, hogy hozzak tűzifának valót, mert megsütöttük volna a három kis malacot. Mindenesetre nem maradt más választásom, mint megkeresni a fiúkat. A szaguk egyenesen az erdő mélyébe vezetett, de valami mást is éreztem a levegőben. Először nem tudtam mi az, de aztán beugrott. Vámpírok! Biztosan ők is a malacokra pályáztak.

Hirtelen megpillantottam egyik falkatársamat, amint ijesztően közel áll egy vámpírlányhoz, de mire odaérhettem volna, hogy köszönjek nekik, már el is száguldott előbb az egyik, majd komótosan a másik. Á, szóval játszanak! Világos. Boldogan utánuk futottam a tisztás felé, ahol már megint vészesen közel kerültek egymáshoz.

- Matt?  - szólítottam meg udvariasan.

- Thomas? – ugrott hátra rögtön Matt, bizonyára a jelenlétem kizökkentette. Bármit is csinált éppen.

- Hát, szerbusz! – térdeltem le a vámpírka előtt, és csókot nyomtam csinos kis kacsójára. – Thomas vagyok! – üdvözöltem kedvesen.

- Belly – nyögte ki a lány nagy nehezen, teljesen a hatásom alá kerülve.

- Mi a jó életet művelsz, Thomas? – került elő valahonnan Adam, oldalán egy másik vámpírlánnyal.

- Téged is üdvözöllek területemen – pattantam elé és hasonlóan köszöntöttem, mint előbb Bellyt. – Szerény személyem a Thomas névre hallgat.

- Kat vagyok – mutatkozott be a lány, de nem volt időm kiélvezni, mert Adam felrántott a földről.

- Azt akartad mondani, hogy a területÜNK, igaz? – vicsorgott rám. Nem értem, miért ilyen idegbajos ma éjjel mindenki. Biztos a telihold bűvöli így meg őket.

- Mit vagy úgy oda, te haszonállat? – forgatta a szemét Kat, Adamhez intézve kérdését.

- Későre jár, cicus! Nem kellene visszavonulnod a koporsódba? – vágott vissza Adam. Meglátásaim szerint, csak úgy izzott közöttük a levegő.

- Nyilvánvaló, hogy ilyen sztereotípiák alapján ítélkezel. Ezek szerint félsz tőle, hogy megharaplak és neked annyi? – vigyorodott el gonoszul Kat.

- Vigyázz, cicus! Nehogy te legyél a lány, aki vérfarkast kiáltott! – Adam arcán lusta, ragadozó mosoly jelent meg.

- Srácok! Minek ez a cirkusz? És engem miért nem hívtatok meg fogócskázni? – érdeklődtem kissé sértetten, mire mindenki felém kapta a fejét.

- Ezek betörtek a területünkre. Szánt szándékkal – vicsorgott Adam.

- Nyilván nem csak itt ébredtünk fel – dünnyögte Kat. Úgy tűnt, nem nagyon képesek megférni egy helyen.

- Annál jobb, tartsatok velünk. A vacsora tálalva – mosolyogtam a két lányra, akik rám jóval szelídebb pillantásokat vetettek, mint a két dühöngő örültre.

- Milyen kis aranyos ez a Thomas, nem, Belly? – méregetett Kat. – Ez a beszéd!

- Most, hogy mondod valóban. Tetszik, hogy ilyen szép, sima az arca – lépett mellém Belly és hosszú körmeit végighúzta az arcomon.

- Ráadásul bámulatosan vékony - csatlakozott Kat is.

- És még azt beszélik, a vámpíroknak páratlan a látásuk – horkantott Matt féltékenyen.

- Ugyan, mégis mit vártál? Köztudott, hogy a denevérek egyáltalán nem látnak éjszaka – kontrázott Adam, mire Kat felé irányította lenéző tekintetét.

- Mi vagy te, valami biológus? Csak mert rohadtul hülyeségeket beszélsz! – Be kell, hogy valljam, kissé ijesztően hatott rám a nevetése. Mint egy alvilági gonosz kacaj. Pláne, mikor mindketten rákezdtek.

Evan

Éppen zuhanyoztam, mikor a három haverom lelépett szépen sorban. És még csak nem is szóltak! Úgy bírom, mikor az egyik a fejébe vesz valamit, elindul, és valami lehetetlen módon a másik kettő mindig tudja, hol találja. Csak én nem. Most meg tíz perc után, mire megtaláltam őket, kiderül, hogy itt szórakoznak pár vámpír csajjal. Így kellett megtudnom, hogy ezek az élőholtakra gerjednek. Hát a pofám leszakad. Éppen akkor értem oda hozzájuk és idegesen karba fontam a kezem, majd vártam, hogy észrevegyenek.

- Most mit szívózol itt velem? Inkább menjél, vegyél magadnak naptejet – szólt be éppen Adam a három közül a hosszú, sötétbarnahajú vámpírcsajnak.

- Hallottátok ezt? Hát az eszem megáll – fújtatott a lány, és vékony rózsaszín ajkai között kivillantak pici, hegyes szemfogai. Nagyon elragadó látványt nyújtott.

- Na meg a vérkeringésed – tette hozzá Matt, mire a fiúk felröhögtek.

- Hé, tesó, segíts már – nézett rám Adam. – Nem bírok vele – mosolygott a kis pukkancsra, majd, mikor leesett neki, hogy valami nem stimmel, visszakapta felém a fejét. – Evan?!

- Ő. Helló! Evan – biccentettem, lerendezve ezzel mindenki felé a bemutatkozást.

- Miért nem szóltál, hogy itt vagy? – nézett rám elkerekedett szemekkel Adam.

- Kellett volna? – kérdeztem vissza meglepetten.

- Nem volt már itt kezdettől? – kérdezte elképedve Thomas, éppen a fűben ücsörögve. Na, kösz haver, én sem.

- Mondom én, hogy ezeket nem tanították meg egyáltalán az illemre – szúrta közbe a vörös hajú vámpírlány. Hát, igen ő nem tudja, hogy én vagyok mind közül a legkedvesebb.

- Veletek szemben? Biztos nem – szólt közbe Will röhögve, mire a szőke hajú lány unottan fújtatott.

- Akkor illene neked is bemutatkoznod – mosolygott rá Matt elragadóan a vörös hajú csajra, aki erre unottan az égre nézett. Önkéntelenül is követtem a tekintetét és megláttam a teliholdat, ami pont ott volt ahol nem kéne lennie.

- Srácok!

- Hm?

- Mivan?

- Le kell lépnünk – jelentettem be idegesen. Ennek nagyon nem lesz jó vége, ha nem sietünk.

- Mi? Nemár! Még csak most kezdtünk el szórakozni – fonta karba a kezét Adam.

- Most. Muszáj lesz – meglepetésében kérdőn nézett rám, mert sosem szoktam ilyen határozott lenni, de most, mikor látta rajtam, hogy nagyon komolyan gondolom, biccentett.

- Jó. Lépjünk – köszörülte meg a torkát, majd se szó se beszéd befutott az erdőbe Will után.

- Viszlát, hölgyeim! Remélem, még találkozunk – ugrándozott el Thomas.

- Hé, mi van már? – értetlenkedett Kat összeráncolt szemöldökkel.

- Ne most Kat, hagyd őket – tette a lány karjára a kezét a szőke hajú vámpírlány.

- Bocs, tényleg mennünk kell – néztem sóhajtva a kissé zavart lányokra. – A ti érdeketekben – néztem jelentőségteljesen Kat szemébe, aki Adamhez hasonlóan látott a tekintetemben valamit, ami egyetértésre késztette.

- Matt? – fordultam hátra, aki még mindig mozdulatlanul állt.

- Oké – mondta végül és megfordult. Még pár másodpercig egyhelyben állt, mintha még akarna valamit mondani, de úgy látszott meggondolja magát és hamarosan már Adamet követte az erdőbe. Az erdő szélnél bevártam mindenkit, és mielőtt elindultam volna, vettem egy utolsó pillantást a tisztáson álldogáló három vámpírlányra.

- Hát. Jól itt hagytak – jegyezte meg Kat még mindig kicsit durcásan.

- Aha – tette hozzá Belly halkan, lábával egy kavicsot rugdosva.

- Ne már csajok! Most úgy tesztek, mintha soha az életben nem látnák őket viszont – forgatta a szemét Sam.

- Miért vagy te ebben olyan biztos? – nézett rá Belly kérdő tekintete.

To be continued...

>