Vámpír kontra Vérfarkas 13.rész

Belly

Arra lettem figyelmes, hogy Matt enyhén rázkódik mellettem. Először azt hittem nevet (egy tizedmásodpercnyi ideig, hogy sír, de aztán inkább elvetettem ezt a feltételezést), azonban ahogy ránéztem, a sötétségben tökéletesen láttam, hogy furcsán csillognak a szemei.

- Jól vagy? – kérdeztem bizonytalanul az arcát fürkészve.

- Aha – ugrott le a ház melletti farakásról, amin eddig csendben ültünk, majd megállt előttem, kezeit a pulcsija zsebébe dugva.

- Sétálunk? – biccentett az erdő felé. Nem mintha ez megnyugtatott volna, és nem lettem attól sem magabiztosabb, hogy a hideg futkosott a hátamon a rossz vámpír előérzetemtől.

- Persze – vágtam rá, mert hát én, mégis csak én vagyok. Elveim szerint, a vámpír előérzet egyértelműen arra jó, hogy tudd, mikor kezdenek izgalmassá válni a dolgok.

Megvárta, míg leugrom és lassan megkezdtük éjszakai sétánkat az erdőbe. Igen, a vámpírlátással nem megáldottak szeme sem csal. Sétáltunk. Kissé furcsa volt nem suhanni, fitogtatva természetfeletti képességeink végtelen tárházát, de egyben nagyon megnyugtató is.

Volt, hogy hallgattunk és csak az élő erdő neszeit hallgattuk. De nagyrészt beszélgettünk. Sok mindenről. Olyan dolgokról is, amikről csak egy vérfarkas és egy vámpír tud. Na persze teljesen mindennapi témákat is érintettünk. Bár ilyenkor meglepően könnyű az olyan sztereotípiáknál kilyukadni, mint „Mi a kedvenc kajád?” „Embervér.” „És neked?” „Az ember husi.” „Tényleg? És frissen vagy átsütve?”. Szóval, észre sem vettünk és máris valahol az erdő közepének a közepén lévő tisztáson találtuk magunkat.

- Igazán csodás vámpír lenne belőled, így a holdfényben – mosolyogtam gúnyosan Mattet nézve, aki a tisztás szélén állva sütkérezett a hold fényében. Enyhe ezüstös-fehér fénypászma vette körül sziluettjét. A szó szoros értelemben földöntúlinak tűnt. 

- Pedig azt hittem angyalian nézek ki – tárta szét a karját Matt vigyorogva.

- Inkább, mint egy bukott angyal – lépkedtem lassan közelebb hozzá. – Ami nem is áll messze egy vámpírtól – álltam meg közvetlenül előtte diadalittasan.

- Szeretnéd, hogy az legyek, mi? – rántott hirtelen magához a derekamnál fogva. – Akkor könnyebb lenne, igaz? – nézett fel az égre, én pedig hallgattam. Nem tudtam mit mondani, bár mélyen éreztem, hogy egyetértek vele.

- Még szerencse, hogy nem szeretem a könnyű és unalmas dolgokat – mosolyodtam el halványan, mire végre lehajtotta a fejét és a tekintetünk összekapcsolódott. Minden idegszálammal éreztem a közelségét és túlságosan természetesnek tűnt a mozdulat, hogy a nyaka köré fonom a karom.

- Tüzes egy vámpír vagy te – motyogta halkan és már hajolt hozzám, én pedig soha nem szomjaztam még annyira vérre, mint most a csókjára. A szánk végre összeért és annyi idő után először most úgy éreztem, mintha élnék.

A teste forró volt, az enyém pedig jéghideg, de ő még szorosabban fonta körém a karját, én pedig a hajába túrtam. A tudat, hogy mennyire jól esik egymás közelsége és hogy mennyi időt elpazaroltunk, türelmetlenné és frusztrálttá tett mindkettőnket. Egyre hevesebbé váltak a csókjaink, és az érzésre, ahogy ajka a nyakamon lefele vándorol, teljesen elbódított. Lecsuktam a szemem, ám abban a pillanatban tágra is nyíltak, ahogy erős fájdalom nyilallt a nyakam és vállam közötti húsba.

Onnantól kezdve nem éreztem mást csak kínzó fájdalmat ott, ahol Matt belém harapott, és gyorsan homályosodó látóteremben egyedül a telihold pokoli fénye világított.

- Basszus, Belly, Ne! – hallottam Matt elfojtott kiáltását. Még soha nem hallottam félelmet a hangjában, de nem akartam többször hallani. Lerogytam a földre, és ha Matt nem tart meg, elég csúnyán a vállamra estem volna.

- Nem akartam, a rohadt életbe – támasztott meg. Hangja furcsán mélyen, és ugatásszerűen csengett. Alig bírt tartani, mert egész testében remegett. Nem csak remegett, rángott.

- Át fogsz változni – próbáltam kipréselni a szavakat száraz torkomból. Éltem a gyanúval, hogy hamarosan elvesztem az eszméletem.

Halványan ismerős hangokat hallottam. Mattől már nem kaptam érthető választ, mert egy éles vonyítást követően elszáguldott a tisztásról. A jó fenébe, hogy nekem is épp teliholdkor kell vérfarkassal randiznom – futott át az agyamon, majd a tudatom elsötétült.

Matt

Összerándultam.

- Sétálunk? – kérdeztem Bellyt, aki immár egyedül üldögélt a farakás tetején, ahol egy pillanattal ezelőtt még én is tartózkodtam.

Tudtam, hogy rossz a kérdés. Már a gondolat is rossz volt a részemről. De annyira vonzott magához, hogy egyszerűen képtelen voltam uralkodni magamon. Az ösztöneimen.

- Persze – felelte. Rossz válasz.

Azon töprengtem, vajon, hogy is történt mindez. Mégiscsak egy vámpírlány haladt éppen mellettem, ami meglehetősen szokatlan érzés volt a számomra. Ugyanakkor végtelenül kellemes is. Belly pont olyan lány volt, aki tökéletesen illet volna mellém. Alaposan felvágták a nyelvét, megvolt a saját véleménye a világ dolgairól és mintha vonzotta volna a bajt és az izgalmakat. Ez utóbbi főleg tetszett benne.

Remekül el lehetett vele beszélgetni, nem sértődött meg minden hülyeségen és nem félt mellettem.

- Szóval, miféle lények jönnek be neked? – dobta fel legújabb témáját Belly, mire ravaszkás mosolyra húzódott a szám.

- A vérszívók mostanában különösen lázba hoznak.

- Nem randiznál mondjuk szellemekkel? – merengett elmélázva.

- Te randiznál szellemekkel?

- Nem tartom valószínűnek. Kedvelem a testi kontaktust – kacsintott rám huncutul, mire összehúztam a szemem.

- Akkor gondolom a lidércek is kilőve.

- Jobb szeretem, ha a pasi szőrős – sandított rám, mire ismét összerándultam, bár ezúttal egészen más okból.

Mikor kiértünk a tisztásra elsütött egy poént, milyen jó vámpír is lenne belőlem, ahogy a holdfényben sütkéreztem.

- Pedig azt hittem angyalian nézek ki – vigyorodtam el, miközben le sem tudtam venni a szemem Bellyről.

- Inkább, mint egy bukott angyal – lépett közelebb. – Ami nem is áll messze egy vámpírtól – állt meg közvetlenül előttem diadalittasan.

- Szeretnéd, hogy az legyek, mi? – ragadtam meg a derekát és magamhoz rántottam. – Akkor könnyebb lenne, igaz? – Az önuralmamnak annyi.

- Még szerencse, hogy nem szeretem a könnyű és unalmas dolgokat – mosolyodott el halványan. Azt hiszem, ez lehetett az utolsó csepp a pohárban.

- Tüzes egy vámpír vagy te – motyogtam halkan, a következő pillanatban pedig már a választ meg sem várva a szájára tapasztottam a szám.

Fogalmam nincs, mi történt, de a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy a fogaim jólesően Belly húsába vájtak. Mi a szart művelek?

- Basszus, Belly, Ne! – kiáltottam fel sárgálló szemekkel és szinte ellöktem magamtól, aki ennek következtében a földre rogyott, ezért sietve megtartottam.

- Nem akartam, a rohadt életbe! – Egész testemben remegtem.

- Át fogsz változni – suttogta.

- Belly…

- Meg fogok halni? Ja, nem, az nem lehet – mondta Belly elhaló hangon.

- Ez nem a legjobb alkalom a viccelődésre

- Legközelebb kétszer is meggondolom, igent mondjak e az éjszakai séta meghívásodra – pihegte, miközben szemei lecsukódtak.

- Ne, Belly! Térj magadhoz! – paskoltam meg az arcát, de nem reagált. Ájultan omlott össze a karjaimban. Képtelen voltam tovább tartani magam. Átváltoztam.

To be continued...