Halloween-i kaland 2.rész

W Belly W

A még számomra is meglepő fordulat után, hogy teljesen máshol kötöttünk ki, mint kellett volna, egészen felvillanyozva poroszkáltam közvetlenül az autóút melletti erdő avarában. Annak ellenére is, hogy az eget felhők borították és nagyon úgy tűnt, esőre áll az idő. Még éjszaka is szeretem az őszt, a kedvenc évszakom.

- Min agyalsz, Belly-maci? – ugrott mellém hirtelen Kat és átölelve vállam, behajolt elém, hogy közelről is megvizsgálhasson.

- Mit keresel az arcomban? – löktem a csípőmmel odébb.

- A félelem érzésének egyértelmű jeleit – nevetett jóízűen. – De most komolyan. Nektek nem futkos a hideg a hátatokon? – tette hozzá kissé megborzongva.

- Na ki figyelmeztetett rá, hogy vegyél fel még egy pulcsit? – szólalt meg önelégülten a kissé mögöttünk sétáló Sam. – Szerintem itt már elég lesz – tette hozzá, utalva arra, hogy már bőven megfelelő távolságba kerültünk a fiúktól, hogy ne halljuk a csurdogálásukat. Haha.

- Nem így értettem – füstölgött magában Kat, de ő is megállt. Hosszú hajába bele-bele kapott a hűvös szél.

- Nem kell félni, azért annyira nem vagyunk messze a várostól – mondta Sam, de éreztem a hangjában, hogy azért őt is kicsit frusztrálja a környezet. Percekig csak szótlanul álltunk és hallgattuk az erdő zörejeit.

- Mennyit ittak ezek? – szólaltam meg, próbálva oldani a feszültséget, mire a lányok felnevettek.

- Hé, nem jönnek? - fordult hátra hirtelen Kat megint és a sötét erdőt fürkészte. Mi is odanéztünk, de nem láttunk semmit. – Mintha Thomas hangját hallottam volna… - motyogta összeráncolt szemöldökkel.  - Ha most ezzel próbálnak megijeszteni… – szívta fel magát. – Adam, azonnal gyere elő! – kiáltotta mérgesen és futólépésben megindult a fák közé. Mi Sammel tanácstalanul összenéztünk, majd utána rohantunk.

- Te nem vagy normális – fogta meg Kat egyik vállát Sam és maga felé fordította.

- De meg mertem volna esküdni…– Kat mondandóját egy hatalmas dörgés szakította félbe, majd egy villám cikázott át az égbolton. És ha ez még nem lett volna elég, hogy ránk hozza a frászt, a villám fénye egy sötét kastély tornyát világította meg a semmiből, nem is olyan messze tőlünk. A nagy robajra fölöttünk egy mérges denevér csapat repült fel a fák koronájáról.

- Belegondoltatok, hogy pont Halloween-kor történik ez velünk? – kérdeztem, megpróbálva levegőhöz jutni Kat és Sam erős szorításából.

- Belly, úgy érzem te nem érzed át a helyzet komolyságát! – suttogott mérgesen Sam.

- Na jó, nyugi, nézzétek, csak pár méterre vagyunk a fiúktól, az út pedig ott van – mutattam oldalra és határozottan abba az irányba néztem, ahol az út volt. Vagy legalábbis, ahol az útnak kellett volna lennie. – Basszus – motyogtam.

Egy bagoly huhogott fel és távoli dürgés hangja hallatszott. Hirtelen úgy éreztük, csak hárman vagyunk ebben a hatalmas erdőben. Bár felettébb megnyugtató lett volna ez a feltételezés.

-  Te jó ég csak ne találjon ránk valami szörny. Nem így akarok meghalni – hadarta Kat kissé magas hangon.

- Ugyan, nem kell félnetek. Nincsenek itt szörnyek. Csak vérfarkasok és vámpírok – hallottunk mellőlünk egy nyugodt és hihetetlenül ismerős hangot.

- Thomas?! – kiáltott fel Sam, és most már jól láttuk a hold fényétől kissé sötétnek tűnő vékony alakot pár méterrel mellettünk.

- Uhum – lépett közelebb a barátságosan mosolygó barátunk.

- Hála az égnek, hogy itt vagy. Tudtam, hogy a te hangodat hallottam – mosolygott diadalittasan Kat, de hirtelen lehervadt az arcáról a mosoly. – Miért fénylik a szemed?

– Üdvözöllek titeket az erdőnkben – vigyorodott el az a valami, aki Thomas kiköpött mása volt. Csak borostyán sárgán fénylő szemekkel és feltűnően éles fogakkal…

ö Kat ö

Thomas 2.0 nem sokban tért el eredeti változatától. Sárga szemeit leszámítva külsőre pont úgy nézett ki, mint ember Thomas, azonban némileg férfiasabbnak tűnt. Vagy legalábbis kevésbé lányosnak.

- Milyen erdőtökben? – szaladt fel Belly szemöldöke értetlenül. – Meghibbantál, Tommy? – lengette meg a kezét a fiú arca előtt.

- Ez az én erdőm! – kötötte az ebet a karóhoz Thomas 2.0.

- Ez legfeljebb az állam erdeje – töprengett hangosan Belly, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy valószínűleg nem kellene vitatkoznia ezzel a bárki is legyen ez. Vagy ez magánbirtok? – nézett hátra ránk kérdő tekintettel.

- Fogalmam nincs – rázta a fejét Sam, miközben Thomast vizslatta.

- Tetszik ez a sárga kontaktlencse – lépett közelebb Belly Thomashoz.

A jelek szerint, csak én gondoltam úgy, hogy ez a valaki nem Thomas, Sam még hezitált, Belly meg szokás szerint csak kereste a bajt.

- Nekem is tetszik a tied – ismerte el Thomas mélyebb hangon, mint ember Thomas tette volna.

- Igazából nekem tényleg zöld a szemem – cseverészett gondtalanul Belly.

- Azt hittem, piros – billentette oldalra a fejét Thomas 2.0.

- Nem tetszik nekem ez a lény – súgta oda Sam halkan.

- Na, ne mondd! – kaptam fel a vizet. – Azóta ezt mondom, hogy idejött!

- Ez nem igaz. Először azt hitted, ő Thomas – vitatkozott Sam.

- Az csak egy másodpercig tartott – legyintettem.

- Hát jó – hagyta rám.

- Csajok! – szólt nekünk Belly, mire mindketten odakaptuk a fejünket.

- Mi az?

- Thomasék megtalálták a buli helyszínét – magyarázta Belly lelkesen. – Menjünk!

- Ez nem is Thomas! – vágtam rá azonnal.

- Dehogynem! Nézd már meg! Csak hülyül – győzködött Belly.

- Én vagyok Thomas – közölte a srác, mintha ezzel alátámasztaná igazát.

- Na, tessék!

- Mi a nevem? – húztam össze a szemem.

- Kat – válaszolta a fiú.

- Ez tényleg Thomas – bólintottam megnyugodva.

- Most szivatsz? – röhögte el magát hitetlenül Sam.

- Mi lenne, ha felpattannátok a hátamra és mennénk végre? – toporgott türelmetlenül Thomas.

- Ez azért fura – igazította meg a haját Belly. – Tudunk ám menni a lábunkon is.

- Tudom, tudom. Gyorsak vagytok.

- Úgy bizony!

- Akkor indulhatunk? – kérdezte Thomas, de a választ meg sem várva már neki is startolt.

- A végtelenbe és tovább! – tartotta előre a karját Belly szórakozottan.

To be continued...

<                                                                                      >