Vámpír kontra Vérfarkas 10.rész

Evan

Én már vagy fél órája próbáltam a srácoknak megmondani, hogy hamarosan közeleg az átváltozásunk, de valamiért soha nem jutottam szóhoz. Mondjuk nekem először fel sem tűnt Matték távozása, de szerintem nem én voltam az egyetlen, bármit is mond Will. Mialatt a konyhában voltunk egyre közelebb kerülünk az állapothoz, mikor már nem tudjuk kontrollálni az átváltozást. Egyébként csodának tartom, hogy már nem kezdődtek előbb a tünetek. Ezek szerint a vámpírlányok jelenléte inkább gátolta a folyamatot, minthogy elősegítette volna. Gondolataimból egy újabb erős hidegrázás zökkentett ki. Körülnéztem és a többieken és látszott, hogy nekik sincs sok idejük. Ez figyelmeztetett, hogy nincs vesztegetni való időnk.

- Figyeljetek, most a legfontosabb, hogy minél távolabb kerüljetek tőlünk – néztem jelentőségteljesen Katre, majd Samre. A hangok elkezdtek kiélesedni, majd elhalkulni. Elviselhetetlenül erős és kellemetlen szagot éreztem, mire elsötétedett a tekintetem. Hallottam, ahogy a fiúk még mondanak pár figyelmeztető szót, majd amint megéreztük az ismerős érzést, megfordultunk és berohantunk az erdő menedékébe. A fák között szlalomozva viszonylag hamar szétváltunk. Nagyjából tudtuk, hol a másik. Nem sokára egy elnyújtott vonítást hallottam, és már indultam, hogy megkeressem társamat, de hirtelen megrezdült valami a mellettem lévő bokorban. Lesunyítottam a fülem és lassan, leszegve a fejem elindultam a neszezés felé.

- A fene essen AÚÚ – hallottam a szitokáradatot elfojtott vonyítássá változni. Rosszallóan félredöntöttem a fejem, és szimatoltam. Nem éreztem semmi különöset. Akkor ez nem lehet más, mint…

Hirtelen egy szőrös alak ugrott ki a bokorból és megérkezett pontosan az orrom elé, mire kissé hátraugrottam. Egy apró nyikkanást hallottam az előttem álló kisebb testű, kissé tépett bundájú farkastól.

Szervusz, Thomas üdvözöltem őt gondolatban. Máshogy nagyon nem is tudtam volna megértetni magam vele, ugyanis farkas alakban így kommunikáltunk egymással.

Oh, hello, Evan. Kissé megijesztettél. Na, mindegy is… mi újság? – szegezte rám érdeklődő szürke szemeit.

A többiek is átváltoztak már mind. Te is érzed ezt a szagot? – mordultam fel hirtelen és vicsorítottam egyet. Nagyon enyhén elkezdtem érezni valami szörnyen taszító, orrfacsaró bűzt.

Milyen szagot? – szimatolta bőszen a levegőt Thomas. – Csak nem a sajtjaimat érzed?  - csóválta a farkát izgatottan.

Ööö, nem hiszem. Ráztam meg értetlenül a fejem.

Thomas

Miután átváltoztunk csak egy gondolat világított neonként a fejemben. Meg kell találnom a sajtjaimat. Farkasként – mármint konkrétan farkasként, az átváltozás után – sokkal kifinomultabbak az érzékeink. A sajtok felkutatása pedig nyilvánvalóan az orrom feladata volt, így hát szimatolva nekiindultam az erdőnek.

Olyasminek kell ezt elképzelni, mintha a szagok látszanának a levegőben egy amolyan színes csíkként.

Szóval felkerestem a megfelelő illatokat és a sajtok nyomába eredtem. Egy kisebb bokorcsoporthoz érkeztem, amelynél a szagoknak vége szakadt, azonban hiába kutattam, a sajtjaim nem voltak sehol.

Egyszer csak egy másik farkas jelent meg mellettem, így előbújtam. Evan volt az.

Szervusz, Thomas – üdvözölt gondolatban.

Oh, hello, Evan. Kissé megijesztettél. Na, mindegy is… mi újság? – érdeklődtem elmerengve.

A többiek is átváltoztak már mind. Te is érzed ezt a szagot? – mordult fel Evan vicsorogva.

Milyen szagot? – szimatoltam bőszen a levegőt. – Csak nem a sajtjaimat érzed?  - csóváltam meg a farkam izgatottan. Hátha Evan látta, vagy legalább halott róluk valamit.

Ööö, nem hiszem – rázta a fejét Evan. A kutya vinné el, a fenébe. Pedig biztosan itt van ez a szag. Mi lehet ez a szag?

Pedig én érzem. Orrfacsaró ez a másik bűz – folytatta Evan fura arccal.

Talán a sajtjaimról beszél. Lehet, hogy elásta valaki őket?

Te tényleg nem érzed?

Vagy esetleg valami odúba rejtették?

Mintha vámpíriszagot éreznék.

Egyáltalán ki akarná elrejteni a sajtjaim és miért?

Sőt, biztosan a vámpírok azok.

Előfordulhat, hogy a srácok voltak azok. Meglehet, hogy pont Evan volt.

Mintha Kat szagát érezném – vélekedett Evan némileg meglágyult arckifejezéssel.

Érdekes, én pont, hogy Bellyét éreztem. Meg a sajtokat. Ezt aztán tényleg nem tudtam mire vélni.

Biztos nem sajtszagot érzel?– kérdeztem biztos, ami biztos alapon.

Katnek egész más szaga van, mint egy sajtnak!– kapta fel a vizet Evan.

Hát jó. Rendben. Elhiszem én.

Talán meg kellene keresnünk őket – dobta fel az ötletét Evan.

Hülye egy ötlet. Sajtokat kellene keresni. Saj-to-kat.

Odanézz! – kapta fel hirtelen a fejét Evan, és nyíl egyenesen bámult az említett irányba. Persze mutatni nem tudta merre kell nézni, mert csak mancsai voltak. De azért leesett, mit is kell figyelni. Egyértelmű volt. Eltéveszthetetlen.

Ezt nem hiszem el! gondoltam.

Ezt nem hiszem el!  -  vakkantotta Evan döbbenten.

To be continued...

>

Vámpír kontra vérfarkas 9.rész

Will

- Hékás, hova lett Matt? – kapkodta a fejét Kat elszakadva Adam számottevő, bár az enyémnél jóval csekélyebb vonzerejétől.

- Hát itt – mutattam a mellettem lévő székre. – Nyilvánvalóan.

- Hát itt nincs… - nézett furcsán az eggyel arrébb ülő Evan hol rám, hol a kettőnk között lévő helyre. Ami üres volt. Hm.

- Akkor gondolom a spájzban. Nem, igaz, Matt? – emeltem meg a hangom, hogy a helység másik részében is hallani lehessen.

- Hát itt ugyan nincs – kukkantott ki a spájz ajtajából Thomas egy zöldhagymát rágcsálva.

- Ez meg mit kutakodik odabent? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian Kat ránk pillantva.

- Dimenzióközi átjárót keres – intette le Adam unottan.

- Te engem csak ne integess le, házőrző állat – fonta össze a karját Kat felháborodottan.

- Mert, mesélj, mi lesz? – támasztotta meg vigyorogva az arcát a farkas.

Blablabla – doboltam unottan a konyhapulton, Kat és Adam szócsatáját hallgatva. Nagyon fárasztóak voltak, így inkább a gondolataimba merültem. Az élet nagy dolgai jutottak eszembe, mint például a…!

- Valakinek van ötlete hova tűnt Matt? – nézett ránk Evan. – Szerintem nem jó ötlet, hogy… - hangja kissé elhalkult a fejemben.

- Min töprengsz, tesó? – lökte meg hirtelen a vállam Adam, a pulton áthajolva. Lassan felemeltem a fejem és elkerekedett szemekkel falkatársamra meredtem.

- Matt eltűnt?! –  Hangomban döbbenet és csodálkozás elegye keveredett.

- Erről beszélünk már mióta, lángész – dobott nekem egy répa darabot Kat, amit egy mozdulattal félreütöttem.

- Tudjátok eszembe jutott valami – kezdtem lassan.

- Na, nee – tátotta el a száját Kat túljátszott meglepettséggel.

- Valami fontosat akarok mondani – néztem rá mérgesen.

- Itt vagyok, Will, mondd!! – rohant be Thomas hihetetlen gyorsasággal. Mellém érve, a pultra támaszkodott és állát a kézfejére téve teljes odaadással figyelt rám.

- Valaki megnyomta rajtad a lassítás, gombot, vagy mi van veled? – röhögött rám szemből a barna hajú vámpírlány.

- Várj, teljesen be van lassulva. Ez most komoly – tette fel a kezét Sam és érdeklődve fürkészett engem.

- Szóval van ez az évszázados kis apróság a vérfarkasoknál. – Gondterhelten végigsimítottam az államon.

- Amiről nem fogunk beszélni a vámpíroknak – szólt rám Adam egy erélyes pillantás kíséretében.

- De tudniuk kéne – nézett Evan Adam szemébe, aki fújtatott egyet. Dermedt csönd állt be konyhában.

- Egyébként Belly sincs már egy ideje közöttünk – jegyezte meg Sam és összefűzte ujjait a pulton.

- Belly is eltűnt? – adtam döbbenetemnek hangot.

- Voltaképpen te hol voltál eddig? – nézett rám Kat hihetetlenkedve, de elkapta a tekintetét rólam és riadtan Adamhez fordult.

- Esetleg, amit az előbb említettek… van valami köze a vámpírokhoz?

- Srácok, figyeljetek… – kezdte el megint Evan, de ekkor egy vérfagyasztó ordítás hallatszott kintről, mire mindannyian felpattantunk.

Thomas

Vajon, hol lehet a sajtom? Egészen biztosan iderejtettem, nehogy a srácok kiszagolják. Néhány napja sajtvásár volt a városban, én pedig vettem néhány egészen kellemes illatú darabot, de Will meg Adam szerint eszméletlen büdösek. Nem is értem, mi ütött beléjük.

- Akkor gondolom a spájzban. Nem, igaz, Matt? – hallottam Will hangját a konyhából.

- Hát itt ugyan nincs – kukkantottam ki egy éppen akkor talált zöldhagymát rágcsálva.

- Ez meg mit kutakodik odabent? – vonta fel a szemöldökét Kat.

- Dimenzióközi átjárót keres – intette le Adam unottan. Nem is hülyeség!

- Te engem csak ne integess le, házőrző állat – fonta karba kezét Kat mérgesen.

- Mert, mesélj, mi lesz? – támasztotta meg vigyorogva az arcát Adam.

Ez annyira nem érdekelt, hogy inkább visszatértem a kamrába keresgélni, ezúttal már nem sajtokat, hanem dimenziók közötti átjárót. A kamránk egyszerűen mindenre képes volt.

- Szóval van ez az évszázados kis apróság a vérfarkasoknál – hallottam meg ismét Will hangját, mire felkaptam a fejem. Egészen biztosan az átjáróról lesz szó.

- Amiről nem fogunk beszélni a vámpíroknak – szólt rá Adam határozottan.

Akkor nincs okom figyelni. Majd megdumáljuk kettesben.

- Esetleg, amit az előbb említettek… van valami köze a vámpírokhoz? – kérdezte az egyik vámpírcsajszi, mire megelégeltem a dolgot, és kiléptem a konyhába.

- Srácok, figyeljetek… – kezdte el Evan, de ekkor egy vérfagyasztó ordítás hallatszott kintről, mire mindannyian felpattantak.

- Mi volt ez? – kérdezte Kat vészjósló hangon.

- Talán egy párzáséhes veszett macska – tippeltem az államat vakargatva.

- Nem olyannak tűnt – szájalt vissza Sam.

- Lehet, hogy kutya volt.

- Vagy tigris.

- Vagy inkább befogjátok a szátokat, és eláruljátok mi ez az egész – váltott témát Kat.

- Ideges vagy, kedves? – húzta lassú, ördögi mosolyra a száját Adam.

- Szeretnéd, hogy kiszívjam minden csepp véredet, hogy egy aszott tacskó maradjon belőled? – szájalt vissza a lány.

- Ezt igennek veszem – hátrált óvatosan egy lépést Adam.

- Menjünk ki, és nézzük meg, mi a helyzet – tanácsolta Evan.

- Jó ötlet – csatlakozott Kat, majd a fülénél megragadva rángatta maga után Adamet.

- Szerintem is – indult meg Sam is.

- Te, Will – ragadtam meg barátom pólóját, hogy visszatartsam. – Egy kicsit aggódom.

- Nekem mondod? Ha megtudják, mi van emögött az egész mögött… - ingatta a fejét.

- Miről beszélsz?

- Te miről beszélsz? – kérdezett vissza meglepetten.

- Nem találom a díjnyertes sajtaimat!

Sam

Mikor a szemem sarkából láttam Mattet Belly után oldalazni, már éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Mi Kattel fél másodperc alatt kint voltunk a sötét udvaron, a vérfarkasok pedig utánunk fél másodperccel. Kattel a feketeséget kémleltük, mialatt a kutyusok hangosan szaglásztak a ház körül.

- Már hűlt helyük – jegyeztem meg.

- Jah. Már kb 10 perce elmentek – szimatolta a ház melletti farakást Adam.

- Milyen jó a szimatod, kutyuli – jegyezte meg gúnyosan Kat közelebb lépve, de a tekintetéből árnyalatnyi lenyűgözöttséget olvastam ki.

- Mi nem maradhatunk sokáig itt. Nekünk is mennünk kell – szólalt meg rekedten Will és szavára a többi vérfarkas idegesen megmozdult.

- Figyeljetek, most a legfontosabb, hogy minél távolabb kerüljetek tőlünk – nézett Evan Katre majd rám. Lehet, hogy csak a telihold fénye miatt volt túl nagy a kontraszt, de mintha sötétebb lett volna az arca.

- Nem jutottak messze – szimatolt izgatottan Adam.

- És könnyen megtalálhatjuk őket. Nagyon világos van a telihold miatt – tette hozzá Kat izgatottan.

- Nem az a kérdés, hogy megtalálhatjuk-e őket. Hanem, hogy milyen állapotban – hallatszott Will reszelős hangja. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt most Bellyékre vagy saját magukra érti. Émelygő érzés kerített hatalmába.

- Kicsit kezd elegem lenni ebből a titkolózásból! Teljesen kivagyok a hátborzongató félszavaitoktól – toppantott Kat. Nem tudtam hangot adni egyetértésemnek, mert úgy éreztem öklendeznem kell.

- Nézd, vámpírka, ez nem a te dolgod. Inkább ne üsd bele a fogad – préselte ki Adam összeszorított fogai között. Innen úgy tűnt arca kissé megremeg. Kat is érezhetett valamit, mert mellém lépett.

Meglepetésemre Evan és Will sem válaszoltak. Enyhén remegtek és úgy tűnt, mintha erősen próbálnának valamit visszafogni. A biztonság kedvéért hátráltunk kissé.

- Ne jusson eszetekbe követni – mondta feltűnően mély, morgáshoz hasonlító hangom Adam, majd teljesen váratlanul mind a hárman berohantak az erdőbe és már el is nyelte őket a fák közötti sötétség.

- Nekem ne gondoljátok, hogy itt hagyom ebben a retek erdőben, falkányi farkassal a legjobb barátnőmet! – ordított utánuk Kat mérgesen.

Már csak az egyre távolabbról jövő levelek zörgését lehetett hallani. Kattel egymásra néztünk. Ám mielőtt bármelyikünk is megszólalhatott volna, valaki felkapcsolta a kültéri világítást, mire felsikoltottunk. Azt hittem kiég a szemem.

- Oh, bocsika – jelent meg Thomas. Nem úgy tűnt, mint aki képben van bármivel is.

- Megvakulunk te idióta – kiáltottam rá, még mindig félig a szememet eltakarva.

- A kutyafáját! Thomas! – szitkozódott Kat is, mögöttem a szemét törölgetve, mire a farkaska lejjebb vette valahogy a fényerőt.

- Azt hittem, már ti is Mattyéket keresitek az erdőben – jelent meg megint előttünk.

- Épp most terveztük – nézett rám Kat ellentmondást nem tűrően. – De te miben mesterkedsz?

- Nyomozom – halkította le bizalmasan a hangját és intett, hogy jöjjünk közelebb.

- Mégis milyen ügyben? – vontam össze a szemöldököm és Kat is kíváncsian figyelt. Thomas lopva körülnézett, mire még közelebb hajoltunk hozzá.

- A sajtjaim – suttogta. -  Ellopták őket. Azt hiszem ebben a házban jártak közül kerül ki a tettes – biccentett komoran.

- Aha, értem – mondtam faarccal, Kat pedig megállás nélkül kuncogott.

- Egyébként mégis mire kellett neked ez az ezer watt? – Még mindig könnyezett kicsit a szemem az előbb megért traumától.

- Hát… félek a sötétben – pirult el egy kicsit a vérfarkasfiú.

- Decukiii! Ezt el kell mesélnem Bellynek – vigyorodott el Kat, majd rögtön el is komorult.

- Ideje véget vetni a randevúnak!

- Thomas, te nem tudod, véletlenül mit nem akarnak elmondani nekünk a társaid? – próbálkoztam óvatosan.

- Jaj, hát, egyértelmű – nézett ránk csodálkozva. – Telihold van, és most a legerősebb az átváltozás. Bellynek vigyáznia kéne! A farkasok nem ismernek fel senkit, miután átváltoztak. Teljesen megkergülnek. – A holdfény megcsillant hatalmasra tágult pupilláiban.

To be continued...

>

Szilveszter, ahogy eddig sose

THOMAS

- Will! Mikor indulunk már? - trappoltam el idegesen a fürdőszoba ajtaja előtt.

- Mindjárt, na. Csak még beállítom a hajam - érkezett a válasz a szomszéd szobából.

 - Ugyan, erre semmi szükség! Egy sötét erdőbe megyünk - érvelt Adam, persze, maga sem tudta, miért, hiszen belátta, meggyőzni Willt csaknem reménytelen. Plusz Adam éppen akkor öltözött át nagyjából huszontödszörre az elmúlt tizenöt percben, szóval neki nem nagyon volt oka háborogni.

- Kész vagyok – lépett ki a fürdőből Will büszkén. – Most akkor keresek egy megfelelő ruhát – indult Adam irányába.

- Már választottam nektek – közölte Adam, és a kezünkbe nyomott egy-egy vállfát, rajta mindenféle ruhadarabbal.

- Pöpec – jelentette ki Will elégedetten, majd elvonultunk átöltözni. Illetve én elvonultam.

Idén Szilveszterkor úgy határoztunk, nem buliba megyünk, hanem hármasban csapatjuk az estét, ördögűzéssel, sámánkodással és barlangászkodással, így hát végtelenül izgatott voltam.

ADAM

- Na, hogy tetszik? – érdeklődött Will, mikor végzett az öltözködéssel.

- Az összeállítás hibátlan – dicsértem meg a ruhákat rajta.

- Seggfej – dobott meg egy sállal, ami beterítette az arcomat.

- Hívtál csajokat? – hajítottam el a sálat az ágyra, Will meg amolyan „még kérdezed?” fejjel nézett vissza rám.

- Még kérdezed? – vigyorgott, mire elégedetten biccentettem.

Az eredeti tervünk szerint, kivonultunk volna ketten az erdőbe, egy-egy leányzóval, amolyan romantikus csillag meg -tűzijátéknézés közepette, fura hangok az erdőben, egy véletlen és védelmező átölelés és voilá.

Azonban némiképp megfúrta az elképzeléseinket Thomas, aki mindenáron velünk akart tartani, és aki mellett gyakorlatilag képtelenség lenne bármilyen tettet végrehajtani. Így hát magamban azon töprengtem, hogyan térítsem el a törpikét az ő és Will tudta nélkül, mivel Willy hajlamos volt védelmezni a kicsikét.

- Helló, lánykák! – nyitott ajtót az első csöngetés után Will, mire izgatottan és feltüzelve indultam a nappaliba.

- TE? – döbbentem le teljesen, mikor összeütköztem Kattel.

- Én – vigyorgott a lány gonoszul, majd visszatolt a szobába.

WILL

- Bells – nyomtam egy puszit a másik vendég arcára, majd bezártam az ajtót.

- Kik jöttek? Kik jöttek? – ugrándozott be Thomas a szobába lelkesen.

- Szia, Thommy – dörzsölte meg a fiúcska haját Kat, mire Thomas felháborodottan ugrott arrébb.

- Azt hittem, kettesben leszünk – emelte rám szomorú tekintetét, mire értetlenül húztam össze a szemöldököm.

- Nem tűnt fel, hogy én eddig is itt voltam? – jelent meg Adam is.

- Ja, de. Csak azt gondoltam, azért jöttél, hogy segíts felöltözni – magyarázta Thomas gondterhelten hadonászva.

- Induljunk – kezdtem kiterelni a társaságot a házamból.

- Miért nem maradunk inkább itt, már úgy sincs minek elmenni – dobta le magát a kanapéra Adam, és rögtön az xboxért nyúlt.

- Kell egy partner? – csatlakozott Kat, felvéve a másik konzolt. – Úgy elverlek, mint a múltkor – választott játékost, majd megkezdték a csatát, amiben két plüss mackó véres harcba kezdett a képernyőn.

THOMAS

Nem így képzeltem az estét. Kedvelem ezt a két leányt, de akkor sem így képzeltem. Elvonultam hát Will szobájába, és elkezdtem levenni az ünnepi szerkómat, majd kihalásztam az ágyból a kedvenc pulcsiját és belebújtam. Meg kell szöknöm. Muszáj lesz – gondoltam, így millió és egy tervem közül kiválasztottam a legalkalmasabbat, és neki is álltam a megvalósításának.

ADAM

Will megint rossz csajokat hívott. Nincs bajom a vöröskével, azon kívül, hogy rendszeresen aláássa a terveimet Katyvel, de nyilván nem számítottam erre a drámai fordulatra. Arra meg főleg nem, hogy Kat agyonnyomja a pikachu babát, míg szétver xboxon. Olyan szinten alázott meg újra és újra ezekben a játékokban, hogy lassan már nem is értettem, hogy engedhettem újra a konzol közelébe.

- Mindjárt éjfél – csüccsent le izgatottan az egyik fotelbe Thomas.

- Még csak kilenc óra – pillantott a telefonja kijelzőjére Kat, miközben bevitt egy hatalmas ütést az emberemnek. Kikészít ez a lány.

To be continued...

>

_____________________________________

Boldog Újévet Minden Kedves Olvasónknak!!!