Szilveszter, ahogy eddig sose

THOMAS

- Will! Mikor indulunk már? - trappoltam el idegesen a fürdőszoba ajtaja előtt.

- Mindjárt, na. Csak még beállítom a hajam - érkezett a válasz a szomszéd szobából.

 - Ugyan, erre semmi szükség! Egy sötét erdőbe megyünk - érvelt Adam, persze, maga sem tudta, miért, hiszen belátta, meggyőzni Willt csaknem reménytelen. Plusz Adam éppen akkor öltözött át nagyjából huszontödszörre az elmúlt tizenöt percben, szóval neki nem nagyon volt oka háborogni.

- Kész vagyok – lépett ki a fürdőből Will büszkén. – Most akkor keresek egy megfelelő ruhát – indult Adam irányába.

- Már választottam nektek – közölte Adam, és a kezünkbe nyomott egy-egy vállfát, rajta mindenféle ruhadarabbal.

- Pöpec – jelentette ki Will elégedetten, majd elvonultunk átöltözni. Illetve én elvonultam.

Idén Szilveszterkor úgy határoztunk, nem buliba megyünk, hanem hármasban csapatjuk az estét, ördögűzéssel, sámánkodással és barlangászkodással, így hát végtelenül izgatott voltam.

ADAM

- Na, hogy tetszik? – érdeklődött Will, mikor végzett az öltözködéssel.

- Az összeállítás hibátlan – dicsértem meg a ruhákat rajta.

- Seggfej – dobott meg egy sállal, ami beterítette az arcomat.

- Hívtál csajokat? – hajítottam el a sálat az ágyra, Will meg amolyan „még kérdezed?” fejjel nézett vissza rám.

- Még kérdezed? – vigyorgott, mire elégedetten biccentettem.

Az eredeti tervünk szerint, kivonultunk volna ketten az erdőbe, egy-egy leányzóval, amolyan romantikus csillag meg -tűzijátéknézés közepette, fura hangok az erdőben, egy véletlen és védelmező átölelés és voilá.

Azonban némiképp megfúrta az elképzeléseinket Thomas, aki mindenáron velünk akart tartani, és aki mellett gyakorlatilag képtelenség lenne bármilyen tettet végrehajtani. Így hát magamban azon töprengtem, hogyan térítsem el a törpikét az ő és Will tudta nélkül, mivel Willy hajlamos volt védelmezni a kicsikét.

- Helló, lánykák! – nyitott ajtót az első csöngetés után Will, mire izgatottan és feltüzelve indultam a nappaliba.

- TE? – döbbentem le teljesen, mikor összeütköztem Kattel.

- Én – vigyorgott a lány gonoszul, majd visszatolt a szobába.

WILL

- Bells – nyomtam egy puszit a másik vendég arcára, majd bezártam az ajtót.

- Kik jöttek? Kik jöttek? – ugrándozott be Thomas a szobába lelkesen.

- Szia, Thommy – dörzsölte meg a fiúcska haját Kat, mire Thomas felháborodottan ugrott arrébb.

- Azt hittem, kettesben leszünk – emelte rám szomorú tekintetét, mire értetlenül húztam össze a szemöldököm.

- Nem tűnt fel, hogy én eddig is itt voltam? – jelent meg Adam is.

- Ja, de. Csak azt gondoltam, azért jöttél, hogy segíts felöltözni – magyarázta Thomas gondterhelten hadonászva.

- Induljunk – kezdtem kiterelni a társaságot a házamból.

- Miért nem maradunk inkább itt, már úgy sincs minek elmenni – dobta le magát a kanapéra Adam, és rögtön az xboxért nyúlt.

- Kell egy partner? – csatlakozott Kat, felvéve a másik konzolt. – Úgy elverlek, mint a múltkor – választott játékost, majd megkezdték a csatát, amiben két plüss mackó véres harcba kezdett a képernyőn.

THOMAS

Nem így képzeltem az estét. Kedvelem ezt a két leányt, de akkor sem így képzeltem. Elvonultam hát Will szobájába, és elkezdtem levenni az ünnepi szerkómat, majd kihalásztam az ágyból a kedvenc pulcsiját és belebújtam. Meg kell szöknöm. Muszáj lesz – gondoltam, így millió és egy tervem közül kiválasztottam a legalkalmasabbat, és neki is álltam a megvalósításának.

ADAM

Will megint rossz csajokat hívott. Nincs bajom a vöröskével, azon kívül, hogy rendszeresen aláássa a terveimet Katyvel, de nyilván nem számítottam erre a drámai fordulatra. Arra meg főleg nem, hogy Kat agyonnyomja a pikachu babát, míg szétver xboxon. Olyan szinten alázott meg újra és újra ezekben a játékokban, hogy lassan már nem is értettem, hogy engedhettem újra a konzol közelébe.

- Mindjárt éjfél – csüccsent le izgatottan az egyik fotelbe Thomas.

- Még csak kilenc óra – pillantott a telefonja kijelzőjére Kat, miközben bevitt egy hatalmas ütést az emberemnek. Kikészít ez a lány.

To be continued...

>

_____________________________________

Boldog Újévet Minden Kedves Olvasónknak!!!  

Vámpír kontra Vérfarkas 8.rész

Kat

Végül sikerült számunkra elegendő ételmennyiséget elcsórnunk a farkasok elől, így fogjuk rá, hogy együttes erővel belakmároztunk vacsorára.

- Mi a francot eszel te? – néztem Adam műanyag tálkájába.

- Salit – felelte a srác tele szájjal, egy pillanatra felpillantva, de egy csöppet sem zavartatva magát.

- Gondolom, akkor nem lehettél farkas éhes – szúrtam oda félszegen.

- Haha, halálra nevettem magam. Ja, hogy te olyat nem tudsz – vágott vissza azonnal Adam.

- Kutya legyek, ha ez egy oltás volt – szájaltam, majd egy hirtelen mozdulattal lerántottam magam mellé a kissé meghökkent Evant. – Mi a helyzet?

- Semmi különös. Kekszet? – tartott elém egy tálat, mire felszaladt a szemöldököm.

- Nem, köszi – feleltem, amolyan „ez most komoly?” tekintettel.

Egy másodpercre szembe találtam magamat Adam öntelt vigyorával, így hát azon kaptam magam, hogy a kezem már a kekszes tálban matat.

- Na, jó, mégis ennék egyet.

- Srácok! Biztos, hogy vérfarkasok vagytok? – mondta ki a gondolataimat Belly, amiért igen hálás voltam, mert éppen tele volt a szám.

- Valami gond van? – emelte fel a fejét Matt, aki éppen egy sült csirkét csócsált.

- Veled semmi – legyintett Belly, Matt pedig egy „nagyon helyes” bólintással nyugtázta a dolgot.

- A kutyusok vega kaján élnek – jelentettem ki gúnyosan, majd látványosan elvettem egy újabb kekszet Evan tálkájából.

- Figyelnem kell az alakomra! – hőbörgött Will, aki Adamhez hasonlóan táplálkozott.

- Milyen alak? – kapta fel a fejét Sam is, aki a jelek szerint nem nagyon tudta hova tenni ezt a meglehetősen félre sikerült kijelentést.

- Erre itt, ni – húzta fel a pólóját Will, büszkén mutogatva szerinte kidolgozott hasizmait.

- Még most sem tudom, miről beszélsz - vizslatta cseppet szemérmetlenül Will hasát Sam.

- Na, látod – morgott felém Adam, amiből arra véltem következtetni, hogy őt is efféle indokok vezérelik.

- Semmit nem látok – fordultam el tüntetően inkább Evan felé, és megérdeklődtem, hajlandó-e adni nekem még egy kekszet.

- Te is edzel? – kérdeztem kedvesen.

- Az az igazság, hogy… - kezdte volna, de hirtelen Adam a fejemhez vágott egy paprika darabot.

- Mi van? – pattantam fel idegesen.

- Most mit vagy úgy felpaprikázva? – röhögött fel Adam nagyon elmés poénján.

- Te minek vagy – hajítottam vissza a paprika darabot, ami sikeresen homlokon találta.

- Az én kockáim nem érdekelnek, cicám? – sandított rám beképzelten.

- A legkevésbé sem – koncentráltam inkább Evan kekszeire.

Matt

A vámpírlányok valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag teljesen otthon érezték magukat a farkas lakban. Konkrétan áradt belőlük az a fajta nyugalom, amit egy farkas csak és kizárólag a saját területén érez. Ez az érzés állandóan borzolta az idegeimet, de egyben tetszett is a gondolat, hogy a vörös vámpírka otthonosan érzi magát nálunk.

- Te meg mit bambulsz? Várod, hogy a sült csirke a szádba repüljön? – lökte meg a vállam Will.

- Azt arra mondják, aki tátja a száját – néztem rá a csirkecomb fölött.

- Hallod ezt? Még sem olyan bárdolatlanok, mint amilyennek tűnnek – mosolygott rám Belly, Katnek címezve mondanivalóját.

- Na, azért azt a többes számot én óvatosan használnám – vigyorgott Kat, Adam felé sandítva.

- Nagyon szellemes – mosolygott rá erőltetetten a srác.

- Szellem? Merre érzed Adam? – ugrándozott oda Thomas, egy Szellemirtó megfontoltságával.

- Nem, tudom, de nem hiszem, hogy éjfél előtt lenne esélyed bármit is találni – nézett rá megvetően Adam.

- Igen, mert te beveszed azt a mesét, hogy a szellemek csak éjfélkor jelennek meg? – kapcsolódott be Sam is, amolyan „mesélj még” arccal.

- Mit vártál egy olyantól, aki azt hiszi, a vámpírok még mindig koporsókban alszanak, és hogy a fokhagyma bármit is árt nekik…? - ragadta meg Kat rögtön az alkalmat, hogy beszólhasson valamit a mellette ülő vérfarkasnak.

- Miért, nem? – dobott a háta mögé csalódottan Adam egy gerezd fokhagymát.

- Pfuj, ez a szag – rázta meg a fejét undorodva Belly.

- Na, mit mondtam! – csapott az asztalra diadalittasan Adam.

- Az, hogy büdös, nem egyenlő és ugyanaz azzal, hogy árt – emelte fel Kat is a hangját, de nem igazán figyeltem rájuk, ugyanis Belly időközben felállt és motyogott valami olyasmit, hogy kell neki egy kis friss levegő. A többiek Adamékkel voltak elfoglalva, úgyhogy nem hallották. Gondolkodás nélkül utána slisszoltam.

Mikor kiértem, hirtelen nem láttam sehol, de aztán a ház melletti farakáson megpillantottam pár kikandikáló vörös hajtincset. Fekte kapucnis pulcsijával teljesen beleolvadt a körülötte lévő sötétségbe. Szó nélkül felugrottam mellé és csöndben figyeltem az előttünk elterülő erdőt.

Nagyon sokáig ültünk így, de egyikünk sem szólalt meg. Ő valószínűleg valami gót vámpíros dolgon agyalt, én meg próbáltam kontrollálni a végtagjaim, hogy ne húzzam közelebb magamhoz, vagy, hogy legalább ne karoljam át a derekát. Jól elvoltunk.

Aztán hirtelen minden elcsesződött.

To be continued...

>

Vámpír kontra Vérfarkas nyaraláson (spin off)

Kat

Éppen egy öltözőkabinban hajoltunk Belly telefonja fölé, amit Sam tartott – vagy mondjuk inkább, hogy görcsösen szorongatott – miközben arra vártunk, hogy a kijelzőn lévő digitális óra másodperc mutatója 0-ra álljon. A kicsi fülkében kellemes félhomály uralkodott és csak a falécek között jutottak be a délutáni nap gyenge sugarai. De még így is elég volt, hogy lihegésre késztessen három vámpírlányt.

- Kezdek olvadni – legyezgette kezével az arcát Sam kissé nyűgösen. Hatalmas kerek napszemüvegében és kalapjában, színes maxi ruhájában pont olyan volt, mint valami filmsztár, aki nem akarja, hogy felismerjék. Mellette Belly próbált átlesni a résen, hogy megláthassa, éppen mi történik a strandon. Ő a neonrózsaszín szélű, régi Ray Ban napszemüvegét vette fel, és most kivételesen sülttel előrefelé hordta a baseballsapiját, amit még Mattől nyúlt le pár hete. Szokásához híven, most is sötét cuccokban volt, de a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy melege lenne. És mivel nem volt hajlandó szoknyát venni semmilyen körülmények között sem, így jól láthatóvá váltak, még a vámpírokat is megszégyenítő hófehér lábai.

- Tudom, hogy technikailag nem izzadhatok. De most úgy érzem, nem sok választ el tőle – bontottam ki a hajam, hogy eltakarja a hátamon, szabadon hagyott bőrfelületet. Kellett nekem felvenni ezt a kék, háton jobban kivágott pólót. Idióta Adam. Nem, mintha miatta választottam volna. Nyilván, nem.

Mivel utálok mindenféle nyári fejfedőt, otthon a szekrényemben kutatva ráleltem egy elég aranyos kis kendőre, amit most a fejemre tettem és a tarkómnál kötöttem meg. Ha a fülem mögé tűrtem, akkor a piacos nénire, ha eltakarta a fülem, egy rossz kalózra emlékeztettem jobban. Na, mindegy, legalább a pilóta szemüvegem miatt nem fog felismerni senki. Imádom ezt a szemcsit, mert mindig ridegnek és veszélyesnek tűnök benne. Ha most nem számítjuk a fejkendőt. Ah, hogy menne már le az a rohadt nap.

- Egyébként. Megmondaná valaki, hogy miért bujkálunk? – nézett ránk Belly pár néma perc elteltével. – Úgy értem, már nem süti a nap a büfét meg ilyenek – tette hozzá. Nem mond a lány hülyeséget…

Valahonnan távolról egy ismerős csaholásszerű nevetést véltem hallani. Na, nem.

- Jaj, hát miért nem ezzel kezdted – csapta volna ki Sam a fülke ajtaját, de én visszarántottam. Haragosan nézett rám.

- Most meg mi van?

- Nem mehetünk ki oda.

- Miért is nem? – nézett rám kérdőn Belly is, de Sammel ellentétben neki nevetés bujkált a tekintetében.

- Hát mert…Még nem állunk készen. Várjunk még egy kicsit. – Most már határozottan felismerhető volt a hangszín és a stílus, persze erre már a két lány is felfigyelt. Sam döbbenten nézett rám.

- Ugye ti is azt halljátok, amit gondolok, hogy hallok? - Elkerekedett szeme végül gúnyosan összeszűkült.

- Ilyen nincs – néztem a plafonra. Vagy arra a fa izére, ami a bódé teteje volt.

Hirtelen egy erős ütés érte a fülkénk ajtaját, amit mély hangú vihogás követett.

-Hé, vámpírkák, bejöhetünk mi is öltözni? Vagy már elég szűkösen vagytok? – hallottam Will hangját, valahol fölöttünk.

- Kérlek, mond, hogy képzelődöm és nem másztál fel ennek a tákolmánynak a tetejére – mondta Sam rezzenéstelen hangon, de elég hangosan ahhoz, hogy Will is hallja.

- HELLÓ, LÁNYOK! ÉN VAGYOK AZ, THOMAS! HALLOTOK? – ordított be Thomas a kabin falának tapasztva a fülét.

- Kristálytisztán – felelte Belly, aki Thomasszal szemben állt a bódé belső felén.

- Oh, akkor jó – nyugodott meg Thomas, majd jól hallhatóan elsétált.

- Na, én ezt nem bírom, léptem – nyitottam ki az ajtót, hogy szépen meglóghassak, de nem jutottam messzire, ugyanis épp Adam jött szembe velem. Egy szál úszógatyában.

- Mi van veled, cica? Úgy elsápadtál – fürkészett tettetett aggodalommal.

- Köszönöm, csodásan voltam, amíg meg nem jelentél – fordultam inkább vissza a többiek felé. Ahogy mondják a kisebb rossz…

- Hát örülök, hogy ilyen nagy hatással vagyok rád – vigyorgott, majd mosolya rögtön lehervadt, mikor szembe találta magát a hátammal.

Fura, vészesen reccsenésre hasonlító hangot hallva, a kabinhoz kaptam a fejem. Will éppen a tetőről próbált lemászni, de nem vette észre az ajtón kislisszoló Samet, így ennek következtében szinte a nyakában kötött ki és mindketten a földre zuhantak. A farkas fiúk persze sírtak a röhögéstől.

- Hé, Will, te aztán tudsz csajozni – röhögött Evan, majd mikor észrevett, mosolyogva megemelte a kezében tartott sörös poharat.

- Hölgyem – vigyorgott Will, miközben felpattant és a zavar legkisebb jele nélkül nyújtotta oda a kezét, hogy Samet felsegítse.

- Idióta – forgatta a szemét Sam, de azért elfogadta a felé nyújtott jobbot.

- Nincs kedvetek leülni az asztalunkhoz? – pattogott vissza hozzánk Thomas, vállán Miki egeres törölközővel. Összenéztem Bellyvel és Sammel.

- Legyen.

Amúgy tök jó kis hely volt ez a strand. Nem volt túl nagy, ahhoz hogy tömeg lehessen és nem is volt túl kicsi, hogy kihalt legyen az egész. És persze a legjobb, hogy délután már tökéletes árnyékban be lehetett ülni a büféasztalokhoz.

Mikor megérkeztünk, Matt éppen egy társaságnak magyarázta, hogy miért is ül egy egész padnál teljesen egyedül. Minden kétséget eloszlatva helyet foglaltunk.

- Jó sapka – nézett Matt Bellyre.

- Kösz, bár ki kellett mosnom – fordította meg sülttel hátrafelé a fején Belly az említett fejfedőt, Matt pedig mosolyogva figyelte.

- Kutyaszaga volt? – vigyorogtam rájuk, mire Matt küldött felém egy nem túl kedves pillantást. Engem nem csap be.

Mikor mindenki elhelyezkedett, várakozóan Thomasra néztünk, hogy hozza az italokat. Imádott pincért játszani, ezért gyorsan fel is vette a rendelésünket és bement a büfé személyzeti ajtaján. Kérdőn néztem Bellyre, de ő csak megvonta a vállát és tekintete visszakalandozott Mattre. Ők ketten le sem bírták egymásról venni a szemüket. Persze nem feltűnően. Mindig akkor bámulták egymást, mikor a másik nem nézett oda. Ah, kis természetfeletti tubicák. Muszáj volt elmosolyodnom.

Véletlenül Adamre tévedt a tekintetem, aki éppen az asztalra támaszkodva magyarázott valamit Willnek. Valamiért nem is tűnt olyan bunkónak és elviselhetetlennek, ahogy így teljesen elmerült a sztoriban. Megérezte, hogy nézem ezért felém kapta a tekintetét és elmosolyodott. Fura csapkodó érzést éreztem a gyomromban, szóval rögtön a víz felé néztem.  Hú, de szép a tenger. Ne gondolj Adam szép hasizmaira. Rossz vámpír.

Thomas egy italokkal teli tálcával a kezében tért vissza hozzánk.

- Ki kérte a nulla százalékos lime-guavás radlert? – kezdte lepakolni az italokat.

- Innen senki. Remélem – nézett Matt körbe. A tekintetében megrökönyödést láttam.

- Kat? Nem te kérted? – nézett rám Sam.

- Nem, fröccsözöm.

- Ja, ez az enyém – jutott Thomas eszébe szórakozottan, majd üres helyére tette a gyümis sört.

- Na, ez mindent megmagyaráz – hagyta jóvá Matt.

- Most mi bajod az alkoholmentessel? – nézett rá bírálóan Belly.

- Azzal nincs. De a gyümölcsös nyúlnyál nem sör - jelentette ki, mire Belly jóváhagyóan bólintott. A csajszinak az „alkohol nélkül is jól érzem magam” életstílus megalapítójaként mindig is érzékeny pontot jelentett ez a téma. Most is egy rostos narancslevet szürcsölt éppen jóízűen. Mattnek nagy szerencséje volt, különben Belly itt kaparta ki volna szemét. Csak imádni tudtam ezt a vámpírt.

- Tudod, mi esne jól most? – kérdezte tőlem Belly és úgy csillant fel a szeme, mikor jó ötlete van.

- Szerintem én tudom – nézett rá Matt ördögi mosollyal. Belly még véletlenül sem nézett a szemébe.

- Vegyünk jégkrémet! – Briliáns ötlet. Felpattantam és a fagyasztó pulthoz sétáltunk. Miközben elmerültem vizsgálgattuk a jégkrémeket, valaki meglökött.

- Bocs – mondta egy barna hajú srác. A vele lévő fiú társaság többi tagja és felénk fordult és úgy tűnt tetszik nekik, amit látnak. Már nyitotta a száját, hogy beszélgetésbe elegyedjen velünk, mikor tekintete a hátam mögé vándorolt és megakadt.

- Na, mi lesz azzal a jégkrémmel? – jelent meg mögöttem Adam. Olyan közel állt, hogy éreztem, a mellkasa a lapockámhoz ér. Gyorsan megfordultam és felnéztem rá. Nem nevetett. Épp ellenkezőleg, úgy tűnt valami nagyon nem tetszik neki.  Tekintetét belefúrta a barna hajú srácéba, aki kicsit jobban kihúzta magát és kínosan felnevetett. Adam még mindig jeges pillantással meredt rá. Olyan volt, mint egy területét védő farkas.

- Az lesz, hogy veszel nekem egyet – néztem fel Adamre, aki rám nézve elmosolyodott és rátette a kezét a nyakamra, hogy elhúzzon. Pontosabban a nyakamnak arra a részére, ahol az ütőerem lüktetett valaha. Megborzongtam. Jó lesz nekem az epres Calippo.

Mikor visszaértünk Will és Thomas egymással szemben ültek és meredten bámulták egymást. Sam karba font kézzel nézte őket, Evan pedig a két fiú között kapkodta a tekintetét.

- Ezekbe meg mi ütött? – kérdezte Belly felvont szemöldökkel.

- Farkasszemet játszunk – mondta Will teljes nyugalommal. Csak a szája mozgott, egy arcizma sem rezdült.

- Pedig meg merten volna rá esküdni, hogy Thomas hipnotizálni akarja Willt – motyogtam, Belly felkuncogott.

- Halljátok. mit szólnátok egy strand röpi meccshez? – követte tekintetével Matt a mellettünk elhaladó lánycsapat egyik tagja kezében lévő röplabdát.

- Naná – mondtuk szinte teljesen egyszerre.

- Akkor jó – állt fel Matt és az említett csapat után indult.

- Most komolyan azért ment, hogy megszerezze a labdájukat? – vonta fel a szemöldökét Evan.

- Stílusos – biccentett Will.

- Inkább csóró – jegyezte meg Sam, amivel egyet kellett értenünk.

To be continued... 

>

_____________________________________

Íme egy kis nyári külön rész a vámpírokkal, mert hát miért ne. Kellemes nyár végét nektek, és ne szomorkodjatok a suli miatt, mert a barátokért megéri!:)

xxx A&B